PK 284. szám* I.
Például ha a szülő más lakóhelyre költözik, vagy a gyermeket gondozó szülő újabb házasságot köt, ez nem ok az újrarendezésre. Ha azonban a 14. életévét betöltött gyermeknek az a kívánsága, hogy a jövőben a másik szülőnél nevelkedjen, és ezt a gyermek érdeke is alátámasztja, ok lehet a szülői felügyeleti jog újrarendezésére. Az ez irányú pert a szülő, a gyámhivatal és az ügyész is indíthatja. Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők valamely kérdésben nem tudnak egyezségre jutni, a lelkiismereti és a vallásszabadság körébe tartozó kérdések kivételével, az adott kérdésben a gyámhatóság dönt. Ha a szülők már nem tudnak együttműködni a közös szülői felügyeletben, a bíróság bármelyik szülő kérelmére azt megszünteti, ha a megszüntetés a gyermek érdekével is összhangban áll.
Érdeklődöm, mit lehet tenni abban az esetben a kizárólagos szülői felügyelet jogosultjának, ha a távolélő szülő akinek nincs ilyen joga, semmibe veszi a gondozó szülő jogait. Tehát, a kiskorú gyermeket a kapcsolattartás során viszi olyan közegbe ahová a felügyeleti jogosult hozzájárulása szükséges, ám a gondozó szülőt nem is értesíti, járja a maga útját a gyermekkel, nem értesíti a gondozó szülőt a gyermek hogylétéről kérdésre sem, nem működik együtt. A gyermeket a maga oldalára törekszik állítani, ellenneveli. Az ilyen szülővel mit kezdhet a gondozó szülő? Hová fordulhat, amikor bírói ítélet alapján Ö neveli gyermeket, de a kapcsolattartásra jogosult személy ezt nem tartja be, befolyásolja a gyermeket a gondozó szülő ellen. Válaszokat köszönöm. zsuzso1955 2022. 09:55 T. fórum! Ha válás után az apa lemondott szülői felügyeleti jogáról, a gyermek kap e részt az apai oroksegből? Zsuzso55 2022. 20. 10:00 Igen. (A tartásdíjról általában a kapcsolattartás szabályozásával együtt dönt a bíróság, tehát a meghatározott összegben már benne van, hogy a szünetben hosszabb ideig a saját háztartásában tartja a különélő szülő a gyereket.
Meg kell vizsgálni, hogy a gyermekhez való ragaszkodásuk őszinte-e. Ki kell terjedni a vizsgálatnak, hogy a gyerek milyen érzéseket táplál a szülők iránt, a gyerek kötődésére az egyes szülőkhöz. Kinél jobb, mely szülőnél jobb a gyermek iskoláztatási lehetősége, anyagi és lakáshelyzete, és általában hol biztosítható jobban a gyerek testi, értelmi és erkölcsi fejlődése. A bíróság igénybe veheti igazságügyi pszichológus szakértő véleményét, környezettanulmányt kérhet, bölcsőde, óvoda, iskola véleményét szerezheti be. A bíróság tanúkat hallgathat meg, köztük az új élettársat, barátokat, akár iskolatársakat is, hogy kellő alapossággal el tudja dönteni, melyik szülőnek biztosítson a gyermek felett kizárólagos szülői felügyeleti jogot. A gyermek meghallgatása az eljárásban Az ítélőképessége birtokában lévő gyermeknek biztosítani kell, hogy véleményét a gyermekelhelyezés során kifejthesse. A 14. életévét betöltött gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozó döntést a bíróság csak a gyermek beleegyezésével hozhatja meg, kivéve, ha a gyermek döntése fejlődését veszélyezteti.
Ha a gyámhatóság ezt megengedi, a gyermek külföldre vitele vagy külföldön tartása a másik szülő hozzájárulásának hiányában sem lesz jogellenes. Különélő szülők esetében már különböztetni kell aszerint, hogy a gyermeket melyik szülő és milyen időtartamra viszi magával külföldre. Minden esetben jogellenes a külföldre vitel, ha a szülő a nem nála elhelyezett gyermeket a másik szülő hozzájárulása nélkül viszi külföldre, vagy a másik szülő a külföldre utazáshoz hozzájárult ugyan, de a kinn maradáshoz nem, és ennek ellenére a gyermekkel tartósan vagy végleges letelepedés szándékával külföldön marad. A gyermeknek valamelyik szülőnél történt elhelyezése azonban nem jelenti azt, hogy ennek a szülőnek a felügyeleti joga kizárólagos és teljes körű - kivéve természetesen, ha a másik szülő felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette vagy megszüntette. Ha a szülő felügyeleti joga fennáll, és a gyermek nem nála, hanem a másik szülőnél van elhelyezve, a gyermek külföldre vitele miatti eljárás kezdeményezésére való jog a kinn tartózkodás időtartamától függ.
2022. 19:04 A másik topic...? 2022. 17:34 Szomorú örökösUtánajártam ennek a dolognak, messzire mennem nem kellett, itt a jogifórumon találtam rá erre:okmanyait-az-ab-biroi-donteseket-semmisitett-meg/Holnapi napon rákérdezek a rendőrségen, kérhetek-e intézkedést ha anyuka megint megtagadja tőlem ezt a most már alkotmányos alapjogomat. Szomorú örökös 2022. 05. 05:09 BalazsBors"A fiamat, amikor hozom el magamhoz és kérem anyukát, hogy a gyermek dokumentumait (szig., lakcímk., TBk) adja át részemre, akkor ezt anyuka sorozatban minden ok nélkül megtagadja tőlem. "Ez azért érdekes, mert ha a gyereknek bármi baja történne, amikor épp veled van, akkor anyukának kéne akár egy pásztoróra kellős közepén is odarohanni az ügyeletre az iratokkal, különben a gyerek ellátása kerülne bajba. 2022. 04. 16:36 Tisztelt Fórumozók! A következő ügyben szeretnék felvilágosítást kérni. :A fiamat, amikor hozom el magamhoz és kérem anyukát, hogy a gyermek dokumentumait (szig., lakcímk., TBk) adja át részemre, akkor ezt anyuka sorozatban minden ok nélkül megtagadja tő sem bírósági, sem gyámhatósági korlátozás sem egyik, sem másik részről.