Mészáros Ádám 5. a VI. Juhász Réka 5. a. 7-8. Jakab Zoltán 8. d III. Ádám Anett 7. Szatmári Bettina 8. Szilágyi Tamara 7. d IV. Czibere Mirabella 8. c VI. Szegedi Vivien 7. d. Legalább nem lett halszagú a kezem! Lencsevégen a dobogósok A Hortobágy folyó Sulymosi hídi szakaszán a nádudvari Vadvíz 2009 Sport Egyesület szervezett tagjai számára egyéni, kétbotos versenyt. Amennyire az idő kedvezett, annyira nem fogadta kegyeibe Fortuna istenasszonya a horgászokat, nem adott ismét méltó nagyhalat, de még menynyiségben sem az öt órán át tartó küzdelemben. Sajnos olyan versenyző is akadt a 19 induló közül, akinek még csak kapása sem volt. Kürtszó felhangzásával kezdődött és ért véget a verseny, melynek végeztével Nagy István elnök rövid értékelése után eredményhirdetés és díjkiosztás következett, ahol értékes nyeremények találtak gazdára (a horgász számára egy jó bottól és orsótól értékesebb díj nem is lehetne). A versenyt szponzorálta a nádudvari Polgármesteri Hivatal, meghívott vendége Beke Imre polgármester volt, aki egyéb elfoglaltsága miatt (képviselőválasztás) nem tudott részt venni az eseményen.
törvény módosításáról (Országgyűlés a módosító javaslatot nem tartotta fenn) A hadigondozásról szóló 1994. törvény módosításáról (önálló indítvány elfogadása) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI.
(Országgyűlés az interpellációs választ elfogadja) A vasúti közlekedésről szóló 2005. törvény módosításáról (önálló indítvány elfogadása) A luxus-úszómedencéket terhelő adóról (Országgyűlés a tárgysorozatba vételt elutasította) A kormány tényleg csak autóipari kiszolgáló szerepet szán a "nemzetgazdaság lelkét adó" hazai kkv-knak? (Országgyűlés az interpellációs választ elfogadja) A Tisztes Munka Világnapja! (Országgyűlés az interpellációs választ elfogadja) Mikor vezetik be az új rendészeti életpályamodellt? (Országgyűlés az interpellációs választ elfogadja) Az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény és mellékletei módosításának kihirdetéséről (önálló indítvány elfogadása) Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről (önálló indítvány elfogadása) Amilyen a Kormány, olyan a Klikje (Országgyűlés az interpellációs választ elfogadja) Elég a titkolózásból, halljuk végre az igazságot megszorítás ügyben!
(Országgyűlés az interpellációs választ elfogadja) A közoktatás helyzetéről? (Országgyűlés időkeretben történő tárgyaláshoz hozzájárult) A közoktatás helyzetéről?
Az első helyezett Ugrai Csaba lett, megelőzve ifj. Nagy Istvánt és Szkupi Norbertet. Díjazva lett a legtöbb halat fogó Rácz Imre és a legnagyobb halat fogó Juhász Sándor is. A résztvevők között voltak, akik kudarcként élték meg a versenyt, de jól érezték magukat és már a következő megmérettetésről beszéltek. Az egyik versenyző, aki szintén a halat nem fogók táborához tartozott, szellemesen megjegyezte: legalább nem lett halszagú a kezem! Egyben azonban mindannyian egyetértettek: nem az eredmény, a részvétel volt a fontos. Szöveg és fotó: N. Rókavadászat Kilencedik alkalommal rendezték meg október 29-én a Dávid Lovasiskola szervezésében a Hortobágyi Nemzeti Park Nádudvar felé eső részén a Hubertusz lovaglást, mint baráti, szezonvégi, lovas záró eseményt, 24 lovas ebből tíz vendég részvételével. A lovaglásnak sajátos formája ez, a róka- vagy falkavadászat humanizált változata. Früstökkel indult a szép őszi nap, majd indult a lovaglás is. A családtagok nézőként fogaton követték a lovasokat.
(Országgyűlés az interpellációs választ elfogadja) Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről (Országgyűlés időkeretben történő tárgyaláshoz hozzájárult) Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről (Határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárulás) 2016. 24. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Feleinek 21.
29. Miért nem védik meg a Tiszát egy újabb katasztrófától? (Object) Ön tudja mi történik a helyi kis rádiókkal? (Object) Mikor vizsgálják ki a roma szakképző iskola ügyét? Fantomiskolákat pénzel az állam? (Object) Közpénzt vissza nem adtok? (Object) Hol tart a nyomozás a nagy értékre elkövetett gazdasági csalás és hűtlen kezelés büntette miatt tett veszprémi feljelentés nyomán? (Object) A KLIK akkora bajban volt, hogy a kormány lopott neki 17 milliárd forintot? (Object) A saját jogszabályaikat sem vették figyelembe, amikor a nemzeti vagyont játszották át a haverjaiknak és a multiknak? (Object) Miért nem támogatják a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetését? Miért nem támogatják a legalacsonyabb nyugdíjak érdemi emelését? Miért nem emelik végre az idős, rászoruló emberek gyógyszertámogatásait? (Object) Mikor várható az Isztambuli Egyezmény ratifikációja? (Object) Ki verte át a mentődolgozókat? (Object) Ha beomlanak a bányát vázazó oszlopok... (Object) Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2016. évi tevékenységéről (Object) A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjának záró beszámolójáról (Object) Az atomenergia 2015. évi hazai alkalmazásának biztonságáról (Object) A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról (Object) Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről (Object) 2017.
(II. 24. ) OGY határozat módosításáról (sürgősségi javaslat elfogadva) Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. ) OGY határozat módosításáról (Országgyűlés a módosító javaslatot nem tartotta fenn) Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. ) OGY határozat módosításáról (összegző módosító javaslat elfogadva) Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. ) OGY határozat módosításáról (önálló indítvány elfogadása) Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról (Határozati házszabályi rendelkezésektől való eltéréshez hozzájárulás) Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról (önálló indítvány elfogadása) 2014. 12.