A Központi Statisztikai Hivatal ez év augusztusi adatai szerint 2011-ben a nők halálozásának 55 százalékát szív- és érrendszeri betegségek okozták, míg a férfiaknál ez az arány 45 százalék. A nők körében ma már minden földrészen többen vesztik életüket szív- és érrendszeri betegségben, mint az összes rosszindulatú daganat, tuberkulózis, malária és AIDS következtében együttesen. Ez azért ijesztő adat, mert a szív- és érrendszeri megbetegedések a megfelelő életmód betartásával (dohányfüsttől mentes életmód, részvétel egészségügyi szűréseken, egészséges táplálkozás, rendszeres testmozgás) 80 százalékban megelőzhetőek lennének. Cikkünk áttekinti az érrendszerrel kapcsolatos betegségeket, illetve azok kezelését. Az idei tikkasztó nyárban, a tartós melegben nemcsak a visszérbetegek, hanem az egészséges emberek is megtapasztalhatták, hogy lábukon látványosan kitágultak az erek. Szó sincs kóros jelenségről, a szervezet így próbálta rendben tartani a hőháztartását. Az értágulás akkor válik betegséggé, ha állandósul.
Sajnos, a... Gyógy-ír A kutatók újabb érvekkel támasztották alá, hogy az aszpirin legalább olyan hatékony a szív egészségének megóvásában, mint... The New York Times Health News Service A 11 éves Sarah Burkett nem tudta, hogy a szívverése vészesen lassú, kevesebb, mint percenként 40, amikor a kötelező sportorvosi... Egy új szívműszer az első rendellenes jelre automatikusan bekapcsol, és azonnal rögzíti a rendellenes ritmusokat. A beteg egy gomb... WASHINGTON.
Ebbe a körbe tartozik a koronária betegség. A koronária betegség világszerte napjaink leggyakoribb súlyos betegsége, amely férfiaknál már fiatal korban is, de 50 év felett mindkét nemnél egyaránt előfordul. A legsúlyosabb szövődménye a halálos szívizominfarktus. A koronária betegség tulajdonképpen a szívet ellátó nagy- és kiserek érelmeszesedéses, érfali gyulladásos betegsége, amely fokozatos (érfali megvastagodás, úgynevezett plakk általi) vagy hirtelen (vérrög következtében) kialakuló érelzáródáshoz vezet. Ez a betegség is többrizikós, vagyis multifaktoriális eredetű: azaz örökletes és szerzett, egyéni hatások együttese miatt alakul ki. A koszorúér-szűkületek terápiája elsősorban szívkatéterezéssel és egy speciális fémhálónak (stent) az érhálózaton keresztüli beültetésével történik; a stent egy vezetőhuzal segítségével, összenyomott állapotban indul útjára. A beavatkozás során a kívánt helyet elérve, a stentet az alatta lévő ballon felfújása segítségével alakítják a megfelelő méretűre.
(Ez a betegség egy gyakori, veleszületett érfalgyengeséget jelent, ami idős korra a népesség több mint 30 százalékát érinti. ) A több milliméteres, olykor akár egy centiméteres tág, kanyarulatos erek a valódi veszélyt jelentő visszerek, amelyek százszázalékos gyógyítására jelenleg nincs eszköze az orvostudománynak – olvasható a Semmelweis Egyetem szakmai anyagá érrendszer puha falú csövekből áll, lent nagyobb a nyomás, mint a test felső régióiban, a láb ezért állandó terhelés alatt van, de normális esetben az erek rugalmassága ellensúlyozza a nagyobb nyomást. Ahogy idősödünk, az érfalak meggyengülnek, rugalmatlanná válnak. A folyamatos igénybevétel nyújtja, feszíti az egykor rugalmas rostokat, csakhogy az erek már képtelenek a visszahúzódásra. Ez a visszérbetegség lényege. A teljes körű gyógyítás azért nem lehetséges, mert egy maradandó szöveti elváltozás jön létre, amely idővel súlyosbodhat, visszérgyulladáshoz, trombózishoz, mélyvénás trombózishoz és végül halálhoz vezethet. Az időben kezelt, de már tönkrement ereket csak műtéti beavatkozással lehet gyógyítani.
A sztatinoktól emlékezetkiesésem és izomgyengeségem lesz.... Az Orvos válaszol - Dr. Szendei Katalin 2012;17(áprilisi) Az antioxidáns és gyulladásgátló tulajdonságairól ismert fűszer, a kurkuma kivonata védő hatású lehet a bypass műtéten áte... Minél több zsírt ad le egy túlsúlyos ember, annál rugalmasabbá válnak erei - derítették ki amerikai kutatók. 62 eves vagyok, semmi egészségügyi problémám nincs, sportolok, csak egészségeset eszem, nagyon odafigyelek, es mégis 7, 3 a koleszter... Az Egis szívgyógyszere megkapta ugyan a Magyar Innovációs Nagydíjat pénteken a parlamentben, a gyártó mégis megszünteti a gyógy... Mitrális billentyűm kis regurgitációval enyhén prolabál, valamint a bal kamrám nagyobb, 50 mm. Ez az eredmény mennyire súlyos?
E... Az Orvos válaszol - Dr. Kádár János 2011;16(áprilisi) 32 éves, 3 gyermekes anyuka vagyok. 1 éve vannak extrasystoleim (ES). Nagyon rossz érzés fog el olyankor, és nagyon megijedek.
Az egyik ilyen, 1306 japán férfira kiterjedő vizsgála... NEWCASTLE, AUSZTRÁLIA. A szívelégtelenség az időskorúak gyakran előforduló betegsége. Becsült adatok szerint 500 ezer amerikai bet... IHN magyar kiadás 2000;9(5) KUMAMOTO, JAPÁN - A pangásos szívroham a szívbetegség utolsó fázisa, és csupán az Egyesült Államokban több, mint 2 millió ember... IHN magyar kiadás 2000;9(6)-40 HAMILTON, KANADA Számos tanulmány felveti, hogy az E-vitamin nagy mennyiségű fogyasztásának köze lehet a szívkoszorúér-betegég é... IHN magyar kiadás 2000;9(3) SAN FRANCISCO, USA. Egyre több a bizonyíték arra nézve, hogy a postprandialis lipemia (magas koleszterin- és trigliceridszint zsíros ... IHN magyar kiadás 2000;9(4) CLEVELAND, USA. Az a gyorsaság, amellyel a pulzus visszatér a normálishoz egy megerőltető testmozgás után, fontos indikátora a szív... NEDLANDS, NYUGAT-AUSZTRÁLIA. Bár Ausztráliában az elmúlt 30 év során jelentősen csökkent a szívbetegség miatti halálozások szá... IHN magyar kiadás 2000;9(1) KANSAS CITY, USA.
Az együttes szívbetegségben szenvedő alapítója, dalszerzője hétfő hajnalban,... Az olívaolajban, magvakban, halban, friss gyümölcsökben és zöldségekben gazdag mediterrán étrend segíthet a szívbetegség és a... Csaknem ötezer, előzőleg szívrohammal kezelt beteg korai halálát okozza évente az emberi tevékenységből származó légszennyezett... Újabb három sikeres szívműtétet hajtottak végre a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - jelentette be Ofner Péter... Vérvételi eredményemmel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy mit jelent az, ha a Bashophilom értéke nulla? Emellett határérték... Az Orvos válaszol - Dr. Boncz Ágota 2013;18(februári) Pár napja ismét érzem a szúró érzést a bal mellbimbóm alatt. Körülbelül két hét van még a menstruációmig. Eléggé aggódom,... Az Orvos válaszol - Dr. Petróczi István 2013;18(februári) A gyerekként átélt érzelmi állapot hatással lehet felnőttkorban a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, kiváltképpen... A vegetáriánusokat kevésbé fenyegeti szívbetegség: 32 százalékkal kisebb eséllyel halnak meg vagy szorulnak kórházi kezelésre...
E... Aalborg, Dánia - Egyre nyilvánvalóbb, hogy az érelmeszesedés hátterében részben gyulladás húzódik meg, és egyre több bizonyí... IHN magyar kiadás 2002;11(5) A hosszú utazás és a vénás thromboembolia kapcsolatát régóta feltételezik. Számos, elsősorban légi utazással kapcsolatos tanulm... Orvosi Hetilap 2001;142(45):2469-2473 Kioto, Japán-Az elhízás egyre gyakrabb a fejlett országokban és a diabétesz, magas vérnyomás, szívbetegség és más krónikus bete... IHN magyar kiadás 2001;10(11) A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint már a passzív dohányzás már rövid idő alatt elősegítheti az érelmeszesedés kialakulását.... IHN magyar kiadás 2001;10(9) Tisztelt Doktornő! Jelenleg 30 éves vagyok. Fiatal lány korom óta élek azzal a ténnyel, hogy estére, illetve nehéz fizikai terhelés (túrázás, sport) után mindkét bokám bedagad,... Nápoly, Olaszország - A II. típusú diabetesben szenvedőkben megnövekedett az oxidatív-stressz, és csökkent az antioxidáns védekez... IHN magyar kiadás 2001;10(8) Kevés olyan szívbetegség van, mely felismerése és gyógyítása után nem igényel további ellenőrzést és gondozást.