Az előfoglalási adatok alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben – közölte a kedden az MTI-vel. A szállásközvetítő portál adatai szerint ha nem csökken az utazási kedv, akkor az utolsó pillanatos foglalások beérkezésével kiemelkedő lehet a húsvét, a 2019-es ötödével vagy akár negyedével is több foglalás várható. A bruttó közvetített forgalom már most megdöntötte a 3 évvel ezelőtti rekordot, 58 százalékkal túlszárnyalta azt. A közlemény idézi Trepess Beatrixot, a PR-menedzserét, aki elmondta, hogy az éjszakánkénti ár egy személy részére harmadával nőtt 2019-hez képest, idén országos viszonylatban átlagosan fejenként 10 ezer forintba kerül egy éjszaka húsvétkor. Minden harmadik vendég hotelt választott, 26 százalékuk apartmant és körülbelül minden ötödik alkalommal vendégházat foglaltak. A panzió 16, míg az egyéb kategória 4 százalékban részesült a foglalásokból. Minden negyedik ember wellness-szállást választott a hosszú hétvégére. A legnépszerűbb belföldi úti céloknak az alábbiak bizonyultak: 1.
Eger2. 2. Budapest3. Gyula4. Hajdúszoboszló5. Pécs6. Szeged7. Hévíz8. Siófok9. Nyíregyháza10. Balatonfüred A jelezte azt is, hogy az első negyedévben 2019-hez képest 19 százalékkal és 2020-nál 26 százalékkal többen foglaltak szállást (2021-ben nem lehetett utazni ebben az időszakban). Az áremelkedés sem tántorította el az utazni vágyókat, a 2019-es szintnél átlagosan 30 százalékkal, 2020-nál pedig 18 százalékkal kellett többet fizetni egy személynek éjszakánként az idei első negyedévben. (Indexkép forrása: Egri Vár / Facebook)
DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi Családi Nap 3. tematikája Családi Nap 3. tematikája A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeuma nyertes TÁMOP 3. 2. 8. B. -12/1. es pályázatának megismerése után Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató asszony Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a Bogácsi programok 2013 Bogácsi programok 2013 II. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2013. február 02. Bükkalja Általános Iskola A II. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.
SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október: Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható Részletesebben PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS Június 5. Környezetvédelmi Világnap A jeles nap alkalmából környezetünk, természetünk védelmével kapcsolatos játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Időpont: 10. 00, 11. 00, 12. 00, I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ Debrecen - Erdőspuszta 2010. szeptember 18. szombat I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ 2010. szombat A Magyar Diáksport Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei 2015 január. Rinya-Dráva Szövetség 2015 január 01. 05. Lábod Újév köszöntő és évnyitó a Sziágyi Erdészeti Erdei iskolában 01.
Megtelnek a wellness-szállodák a négynapos húsvéti hosszú hétvégén a foglalási adatai szerint. Egy átlagos áprilisi hétvégéhez képest közel négyszeresére, míg a tavalyi húsvéthoz képest csaknem a duplájára nő a forgalom. Főtt sonkával, tojásfestéssel és állatsimogatóval várják a szállásadók vendégeiket. Útra kelünk a négynapos hosszú hétvégén: több mint négyszeresére nő a szálláshelyek forgalma egy átlagos áprilisi hétvégéhez képest, a tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva pedig 87 százalékos a bővülés. – A magyarok körében egyre népszerűbbek az ünnepi hosszú hétvégék is az üdülésre, jól példázza ezt a mostani kiemelt időszak is, az ismert wellness-szállodák már kitették a megtelt táblát – mondta Keresztes Nóra, a marketing menedzsere. Átlagosan 53 ezer forintot költünk foglalásonként, melyek hossza jellemzően 2 éjszaka. Minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendezik, ezek átlagértéke 78 ezer forint. Eger, Hajdúszoboszló és Gyula a legkeresettebb úti célok a vendégek körében, de Budapesten, Siófokon és Szegeden is sokan töltik majd a húsvétot.
A Szépasszony-völgy néhány pincéje télen is várja látogatóit! Látogasson el az egri borvidék leghíresebb helyére, a Szépasszony-völgybe, ahol a boros pincék mindig szívesen látják egy pohár finom borra, ahol muzsikaszó mellett beszélgethet barátaival, családjával. Szabadtéri programok, borkóstolás, finom ételek, hangulatos esték várják a szórakozni vágyó vendégeket. A völgyben lehetőség van szabadtéri bográcsolásra, nyársalásra is. A jó időben számítani lehet kirakodó vásárra, ahol emléktárgyakat vásárolhatnak az érdeklődők. Az autóval érkezőknek a völgyben fizetős parkoló igénybe vehető.
A Hol jársz te itt, ahol a madár se jár című... Kun Zita fája Az elmúlt év december 18-án szén-monoxid mérgezésben elhunyt Kun Zita atléta emlékét egy fa őrzi a Leányka úti sporttelepen. A japán... Különös játékok Kortárs mű és szaxofonverseny szerepel többek között az Egri Szimfonikus Zenekar Különös játékok című koncertjén. Az előadást a Gárdonyi Géza... Kékfrankos... mindörökké Országos rendezvényhez kapcsolódva szervezik Egerben a Kékfrankos borok bemutatkozó programsorozatát. A Kékfrankos Most és mindörökké című, a... Magisztrátus Bora A csütörtöki közgyűlést követően vakkóstolással választották ki a képviselők a Magisztrátus borát. Három Egri Csillag és öt Egri Bikavér... Book-Night A Gábor Áron-emlékévhez kapcsolódott a Bródy Sándor Könyvtár vetélkedője a Book-Night program keretében. A versenyen felső tagozatos diákok... Egészségturizmus Az Észak-magyarországi egészségturizmusról és a senior turizmusról tartottak szakmai napot egy egerszalóki szállodában. A programon elhangzott: a... Civil fórum Megtartotta éves gyűlését az Egri Városi Civil Fórum.