S fölzenge, mint régente, a toborzó, A nyalka verbung-tánc, magyar zene, Rákóczi ős dala, szilaj, viharzó S mégis borús, mint népünk jelleme: Hisz a magyarra hogyne lenne vonzó S őt lelkesítni más mi kellene, - Gondolta Bécs - mint egy-egy régi nóta, Mit húzni is tilos volt évek óta! De gyűlt is ám sereg, szép, tarka, kényes, Minőt álom se merne jóslani; Nem oly föllelkesülő, büszke, fényes, Mint a "Vitam-sangvinem" hajdani, De meglepőbb, oly condra, piszkos éhes, Cudar, csavargó, rongy, sehonnai - Elámult a világ, s nem tudta senki, Honnan kerülhetett e sok bitang ki. Mert ily had nem terem minden bokorba! Remek díszpéldány minden egy alak, S mikor kiállnak együtt, harci sorba, Ah, mily dicső falanxok, sorfalak; Rovátkosan (mint a fésű, ha csorba) Igazodik a sok süveg s kalap; Aprója pockos, a nagyobbja csámpás, Borittas arcuk fénylik, mint a lámpás. És tagjaik: egész állatvilág; Lúd-talp, ökör-térd, pók-has, légy-gyomor, Vakand-szem, birka-nézés, kecske-láb, Sertés-szakáll, bulldog-, kos-, majom-orr, És medve-talpak, és más ily csodák; Vagy, mintha szerszámból voln' egy szobor; Motóla-kéz, lőcs-láb, cséplő-karok, Markukban enyv, szivökben csak szurok.
Balázst ölelgetik, nap hőse kőztök, Kikérdezik, kört alkotnak körűle: - Az angolok hát úgy-e nagy különcök? - Hát a miniszter gyapjús zsákon űl-e? - Jó-é a plumpudding, a whisky, böfsztök? - Calaisig a nagy tunnel sikerűl-e? - Hozott-e bicskát s más efféle cikket? - Miféle játék az a híres cricket? Közben meg "kabai asszonyt" idézik; Egy-egy kvaterka bort beöntenek; Aztán egymás keserveit tetézik, Jogeljátszás miatt kesergenek, Az elvesző hazát búsulva nézik, Forognak ajkukon az "istenek" - Majd szétoszolnak: pár dalol s iszik, A többi meg vitáz vagy ferblizik. Balázsnak oly visszás most e mulatság, S emléke össze-vissza eltünődik: Ő mennyi őserő, de mennyi vadság! Eszébe jutnak a szép szende ladyk, Az angol estélyek, nemes szolídság, Imádkozással kezdődő ebédik, Az illatos teák, csendeske whistek, Beszédes ajkú, kedves, csacska missek. S borát csak úgy színleg érinti nyelvvel, Kérdéseikre nem felel sokat; Elméje terhes újítási tervvel, Szervezni kell e társaságokat, Alkotni kört, komoly cél s józan elvvel, Nemesb irányú mulatságokat, Nem tudja még hogyan - de bármi jobbat: Felolvasó estélyt vagy vándor klubbot.
Mi az? (nyíl) Agytorna, gondolkodás fejlesztése, munkaeszközök, Találós kérdések Amikor az erdőbe megy, a falu fele néz, amikor a faluba megy, az erdő fele néz. (fejsze) Erdőbe jár dühöngeni, nyugalmát csak otthon leli. Erdőn át, agyatlan kutyák ugatnak. Ha a koma munkába fog, dúdol, sivít, nyög és nyafog: Tölgy és fenyő, mind dőlni fog, ha belemart a fog, a fog. (fűrész) Első két betűmnek örül a gazda és nyáj, általa vidám lesz a mező és a táj. Nagyváros utcáin nemigen nézheted, de hervadtan annál drágábban fizeted. Végső négy betűm, nem tesz soha egészet, de a végső három annál többre vezet. Ez ura mindennek, jót, szépet, dicsőt szül, csillagot mér, s bátran világokat kerül. Talán száznál is több a foga, egyik sem fáj neki soha. Fát harapdál, nagyon merész, mi lehet az? Sok foga van, mellyel rágni tudok, rágok is én mindig, ameddig eljutok. De azt, amit rágok, soha le nem nyelem, se szám, de még gyomrom sem volt soha nekem. Nekem olyan kiscsikóm van, amelyik kihányja maga alól az almot.
S midőn ügyünk bukott, s hazánkra áradt Észak urának szúrony-tengere, S a vak düh már bosszút is állni fáradt, Se istent, sem jogot nem ismere: Ő is megülte a munkácsi várat, Fölötte lengett hóhér fegyvere - A börtön és bitó közt e határon Neje megmenté, csakhogy drága áron. Szép ifju nő volt, s aztán - úri tréfa - Egy nagy vezér, élet-halál ura, Szemet vetett rá. A bilincs, bitófa Pompás szer a szerelmi alkura... Hanem hisz ez már kissé régi nóta: Takarja, jobb, feledségnek pora... Denique a férj hirtelen szabad lett, S a nő, az is lenn a sírban nyugodt lett. S Réfalvy önmagával meghasonla, Veszítve boldogságot és hazát; Egy kisleánya volt még, s elvonulva, Abban kereste lelke vígaszát; Egész világ gyanújával dacolva, Fásulva tűrte, bár elátkozók, S így, mert csudás menekvését nem érték, A "vesszen el"-t könnyen fejére mérték. Akadt elég gyanakvó, kémlelő, Ki tud gyanút találni, hogyha kell; Korábbi gúnyait hozzák elő, Egy-egy elejtett szó mint vád kikel; Az ily gyanúval nem bír ész, erő, Ha irtod, újra nő, mint hidrafej, S bár tűzbe tenné karját a honért: "Eh - Azt mondanák - meg van fizetve érte. "
Ragyogó szépség volt az én édesanyám, aranynál is szebb volt, csillagnál is talán. Rajtam nincs ragyogás, nem is szeret senki: ha a szobában vagyok, kikerget mindenki. kerül engem minden, ha ember, ha állat, még a kis szúnyog is fordít nekem hátat. S noha semmi rosszat rám nem bizonyítanak, ahol megjelenek, sokan sírva szidnak. Erős vagyok - mondják - és semmirekellő, pedig életemet eloltja a szellő. (füst) Alig hogy meglett az apa, már a fején táncol a fia. Az anya még meg sem született, a fia már a háztetőn nyargalászik. Se keze, se lába, mégis felmegy a padlásra. Mi az? Kincsem éjszakára vasládába zárom, tegnap még ragyogott, ma már omló bársony. (tűz, hamu) Este tűröm, takarom, reggel nézem: bársony. (hamu) Bolhányi csak, de ha viszed, egy marhánál is nehezebb. (szikra) Mihelyt megvan, megmar, mikor megmar, meghal. Mi az? Vörösen megy be a tűzbe, feketén jön ki belőle. Mi az? (parázs) Aranysárkány erdőt eszik, lángokat fúj, fényesedik, holtában megfeketedik. Ránézni könnyű, megfogni szörnyű.
Különösen Arany János finom megfigyelései ragadhatják meg az olvasót, úgyannyira, hogy már szinte elkészül külön elméletével, mi szerint Arany bizonyára hű természetbarát lehetett, szemlélődő alkat, aki csendben sokáig figyelemmel hallgathatta a madarakat. Herman azonban nem ad helyet ilyenfajta messze kalandozásoknak. Őt az érdekli, mennyire hiteles a költők természeti leírása. Meg is rója Tompa Mihályt pontatlanságáért, mert nem a fülemüle búg, hanem a vadgalamb. A természettudós nem tagadja meg magát. A mű szerkezete valamelyest hasonlít a természetrajzi leíró tanulmányok szerkezetéhez. Előbb a költőket vizsgálja meg a madarak kapcsolatában, aztán a madarakat veszi számba a költők nyomán. A sok szempontú megközelítés gyakran ismétlésekbe viszi, és a vége felé megbomlik a tanulmány egységes szerkezete is. A különfajta függelékek ötletszerűen csatlakoznak. Látszik, hogy több részletben, hosszabb ideig írta a tanulmányt. Mindezek azt is tanúsítják, hogy Herman Ottó élete végén, hanyatló korszakában készült el az Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilágával.
Ásítva ácsorognak jobbra-balra Pár vén agár s nehány lassú cseléd, És bátyja szidja - borsót hányva falra - Kinek kezét, kinek lábát, belét, Vagy "béle istenét": "Hopp, erre-arra! Kész lesz-e minden, lesz-e jó ebéd? Sok renyhe nép! Holnap mind elcsapom. Nem mondtam-é: ma lesz a névnapom. " S valóban gyűlni kezd üdvözletére Egész vidéknek színe és java. Első, ki már korán reggel betére, A peckes agglegény: Horpasz koma, Ő a vidéki ifjúság vezére, Ki mindenütt, csak otthon nincs soha; Magát s lovát a környék tartja ki, - Utána meg jön mindjárt Szij Muki. Muki kemény fiú; de most baj érte, Gyengélkedik szegény, köhög, beteg: Egy bácskai legény jött a vidékre, Mulattak együtt, volt egy kis petek, Megettek gyertyát, lőport, szöszt, de végre Amaz - valódi bácskai gyerek - Ólomgolyókat is kezd nyelni sorra; Nyelné Mukink is, ám torkára forra. Jön Vermes úr is, rozzant vén batáron, Mely szíjrúgóin erre-arra hintál: Ó legnagyobb úr ott vagy tíz határon, Csak pénze nincs, mert mindig nagyba fundál, Termésit el nem adja semmi áron, Számítja szüntelen, hogy ára mint áll, Örökké háborús hírben bizik, Míg vermeit megrontja a zsizsik.