Csak arra kértek, ha látogatóba megyek, vigyek egy szelet húst, mert azt nem tudják nekem megvenni. A kertben minden megtermett, csak a hús nem. Innentől fogva szombat délutánonként egy szelet hússal felültem a gödöllői Hévre, és mentem nagyikáékhoz. Egészen vasárnap estig náluk voltam. Hatalmas élmény volt velük lenni, s egy kertet látni télen, tavasszal. Csodálatos virágok nyíltak ott. Egészen addig jártam ki, amig férjhez nem mentem. Amikor megszülettek a gyerekeim, akkor már nem tudtam eljutni hozzájuk. S hogy ezt miért meséltem el? Mert nagyon fontos az idős emberekkel való kapcsolat. Ha szülők nem érnek rá meghallgatni, akkor is legyen valaki, aki tiszta szívből figyel rád. Erről később meséim is szólnak. Például az, hogy amikor karácsonykor együtt a nagy család, akkor a három gyerek az új társasjátékkal mégis átszökik a szomszéd nénihez, mert ő leül velük játszani. 6. Parlament és virágillat Ez a fotó a Bem téri lakás erkélyén készült Sokáig éltünk a 8. kerületben, ott nőttem fel, és a mai napig szeretem, de amikor apu nyugdíjas lett, anyám talált egy szép lakást Budán és oda költöztünk 1954-ben, a Bem térre.
Marék Veronika Sz: 1937 Bp. Író, grafikus. Tanulmányok: ELTE BTK magyar irodalom szak, bábszínész. 1963 óta szabadfoglalkozású. Gyermeklapok külső munkatársa, rádió- és tévéjátékok, bábjá-tékok, valamint rajzfilm forgatókönyvek írója. Ifjúsági díj: 1983. Gyermekeknek szóló könyvei saját rajzaival jelennek meg. Főbb művei: Boribon, a játékmackó 1958, 2005 Laci és az Oroszlán 1961, 1974, 2003 A Csúnya Kislány 1965, 2004, Felelgetős könyvek Amikor te kicsi voltál Coffi, Pocak, Paprika Centi, Centi barátai Jó játék a papír, a filc Vakáció 2500-ban Kippkopp sorozat Boribon és Annipanni sorozat Pannónia Filmstúdió: Kockásfülű nyúl rajzfilmsorozat 1-26 rész Könyvei megjelennek német, román, lengyel, szerb, angol, spanyol, koreai és japán nyelveken is. Díjak2007 - Janikovszky Éva-díj2014 - IBBY AZ Év Gyermekkönyve Díj - 2013Az Év Gyermekkönyve / Életműdíj Marék Veronikának – laudációMarék Veronika idézte egyszer, hogy van egy gyönyörű latin mondás:"habent sua fata libelli", a könyveknek megvan a maguk sorsa.
Magyar Hírek Magyar Hírek Kft. Magyar Irodalmi Ház Magyar Iszlám Közösség Magyar Jeti Magyar Jeti Zrt. Magyar Kapu Alapítvány Magyar Karate Szövetség Magyar Klímavédelmi Magyar Klímavédelmi Kft. Magyar Konyha Magazin Magyar Konyha Magazin Kiadó Magyar Konyha Magazin Kiadó Kft. Magyar Könyvklub Magyar Közlöny Lap- És Könyvkiadó Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Magyar Kurír Magyar Macmillan Magyar Máltai Szeretetszolgálat Magyar Menedék Kiadó Magyar Menedék Mmk 40 Magyar Mercurius Magyar Mercurius Bt. Magyar Műhely Alapítvány Magyar Művészeti Akadémia Magyar Napló Magyar Napló Kft. Magyar Napló Kiadó Magyar Nemzeti Filmalap Magyar Nemzeti Levéltár Magyar Nyugat Magyar Nyugat Könyvkiadó Magyar Olimpiai Bizottság Magyar Pálos Rend Magyar Polgári Egyesület Magyar Pünkösdi Egyház Kiadó Alapítvány Magyar Pünkösdi Egyház Kiadói Alapítvány Magyar Rádió Magyar Sárkányhajósport Szövetség Magyar Szemle Alapítvány Magyar Szemmel /Talamon Kiadó Magyar Szemmel /Talentum Magyar Torna Szövetség Magyar Trikolór Magyar Tudományos Akadémia Magyar Világ Kiadó Magyarkerámia Magyarkerámia Kft.
Hernádi Antikvárium · Online Antikvárium Budapesti Antikváriumunk online webáruháza. Használt, jó állapotú, antik könyvek olcsón, személyes átvétellel, vagy postázással megrendelhetők. Teljes könyvkínálatunkat megtalálja oldalunkon. Könyveinket kategorizálva böngészheti, vagy konkrét példányokra kereshet katalógusunkon keresztül. Megrendelt könyveit személyesen, Budapesti raktárunkban átveheti, vagy postázzuk országszerte. Az Ön megtisztelő figyelme mellett kényelme és ideje is fontos számunkra.