Lássuk először mire számíthatunk a NYESZ esetében. Az évi 20 százalékos adójóváírás a NYESZ esetében évi 100 ezer forintban van maximálva, azzal a kiegészítéssel, hogy a 2020-ig nyugdíjba vonulóknak (ez már csak nagyon kevés embert érint) még maximum 130 ezer forint / év a kedvezmény felső plafonja. A maximális adókedvezmény igénybevételéhez évi 500 ezer forint, vagyis havi 41 700 forint befizetése szükséges. Nincs megkötés abban a tekintetben, hogy mikor tesszük ezt meg, tehát akár év végén is feltornászhatjuk az összeget egy egyszeri befizetéssel. Nyugdíjbiztosításnál is számíthatunk az éves 20 százalékos adójóváírásra, éves plafonja 130 ezer forintban van meghatározva. Ezt akkor tudjuk igénybe venni, ha évi 650 ezer vagy havi 54 200 forintot fizetünk be. Nagyon lényeges, hogy csak a nyugdíjbiztosítás esetében van arra mód, hogy saját SZJA befizetés nélkül is vissza tudjuk igényelni az évi 20 százalékot. Tehát pl. KATA-s vállakozóként vagy GYES-en lévőként (amikor nincs SZJA befizetésünk) sem kell lemondanunk a nyugdíjcélú adóvisszatérítésről, ez esetben viszont biztos, hogy csak a nyugdíjbiztosítások között válogathatunk.
Haláleseti kedvezményezett:Van lehetőséged haláleseti kedvezményezett megjelölésére, így az öröklés hagyatéki eljáráson kívül zajlik és illetékmentes.
NYESZ vagy nyugdíjbiztosítás? Az alapfogalmak bemutatása után most nézzük meg a NYESZ és a nyugdíjbiztosítás összehasonlítását több szempont szerint. Részletesen összehasonlítjuk őket pár lényeges szempont alapján, így érthetővé válik, miben hasonlóak, miben különböznek egymástól, és melyek a teljesen sajátos jellemzőik. Mekkora a megtakarítás minimális összege? A nyugdíj előtakarékossági számlánál minimum befizetési összeg csak a számla megnyitásakor van előírva. Ez jelenleg 5. 000 forint, vagyis legalább ekkora összeget kell befizetnünk a számla elindításakor. Ezután rugalmasan megválasztható, hogy milyen gyakorisággal és mekkora összeget fizetünk, tehát nincs minimális havi rendszerességű befizetési kötelezettségünk. Ezáltal akár úgy is dönthetünk, hogy egész évben nem fizetünk be semmit, csak az év utolsó napján helyezünk el egy nagyobb összeget, bár ez elég szélsőséges és befektetési szempontból sem biztos, hogy a legszerencsésebb. Nyugdíjbiztosítások esetében: Egyes biztosítóknál már havi 8-10 ezer forinttól elindíthatjuk megtakarításunkat, 12.
A TKM-ben nincsenek benne azok a költségek, amelyek az ügyfél döntésétől függően merülnek fel, mint például az eszközalapok közötti váltás költsége. A nyugdíjbiztosításnál azonban ez csak ritkán (évente maximum 1-2 alkalommal, de inkább csak 2 évente egyszer) szükséges: a mögöttes alapok állandó menedzselés alatt állnak, így nem igazán van értelme ennél gyakrabban felülvizsgálni a már kijelölt irányvonalat. Évente 2-3 átváltás (ami bőven elegendő kell, hogy legyen) pedig a legtöbb biztosítónál ingyenes. Az összes költség tekintetében elmondható, hogy a nyugdíj megtakarítási típusok közül a különböző nyugdíjbiztosításoknál mutatkozik a legnagyobb szórás. Ezt azt jelenti, hogy egy adott ügyfél életkorára (és így egy adott tartamra) vizsgálva vannak a piacon rendkívül alacsony és rendkívül magas költségű nyugdíjbiztosítási módozatok is. Ahogy az a nyugdíj előtakarékosság kalkulátorunkból is kitűnik, az eltérések a hosszú táv miatt gyakran milliós nagyságrendűek is lehetnek. A dolgot ráadásul tovább árnyalja, hogy a biztosítók termékeinek optimális költségszerkezete nagyban függ az életkortól és a befizetett havi összegtől, így nem lehet kijelenti, hogy X biztosító alapvetően olcsó, Y viszont mindig drága, csupán egy adott életkorú és adott havi összeget félretenni szándékozó konkrét ügyfél esetén lehet ezt megmondani, ezért is érdemes például a folyamat során egy pártatlan nyugdíjszakértő segítségét kérni.
Széleskörű választási lehetőségeinek köszönhetően hatásunk van a hozamokra azzal, hogy konzervatívabb, vagy éppen kockázatosabb portfóliót állítunk össze, attól függően, éppen mi a célunk és milyen befektetői habitussal bírunk, mindezt úgy, hogy a konkrét befektetési döntéseket szakértők hozzánk meg helyettünk. A hozamokat kitárgyalva, érdemes megismernünk azt is, milyen költségekkel kell kalkulálnunk az egyes nyugdíj megtakarítási típusok esetén. Milyen várható költségekkel számolhatunk? Típusonként és módozatonként nagy eltérések vannak a különböző a nyesz vagy épp a nyugdíjbiztosítás költségei között. A NYESZ költsége több mindenből tevődhet össze: egyszeri számlanyitási díjéves számlavezetési díjtranzakciós díj (értékpapír forgalmazásához kapcsolódik)állományi díjkülső alapkezelő választásnál vételi, eladási költség A számlanyitási és számlavezetési díj alapvetően pár ezer forint, de a költségek, mint látjuk, nem csak ebben merülnek ki. Függ attól is, hogy a megvásárolt értékpapírokkal milyen gyakorisággal és hogyan kereskedünk.
Nem kell pusztán az adott szavunkban hinned: állításainkat ehhez a kalkulátorhoz hasonlóan számokkal támasztjuk alá. Iratkozz fel egy ingyenes tanácsadásra, és megkeressük a hozzád leginkább illő ajánlatot!
Emiatt ha idős korunkra nem szeretnénk pórul járni a magyar nyugdíjrendszer problémái miatt, akkor célszerű nem (! ) elfeledkezni nyugdíj előtakarékossági számlánkról és bizonyos időközönként emlékeztetőket beállítani magunknak a befizetésekhez. Önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP) befizetések Az önkéntes nyugdíjpénztár aránylag alacsony összegű havi megtakarítással már indítható. Pénztáranként eltérő lehet a minimális tagdíj összege, hozzávetőlegesen havi 4-5 ezer Ft körül mozog. A vállalt tagdíjunk nagyságát módosíthatjuk a későbbiekben, emellett szüneteltetésre is lehetőségünk van. Nem árt észben tartanunk, tagdíj nem fizetése esetén a minimális tagdíj után felmerülő költségeket a bent lévő pénzünkből fogják levonni, ezért, ha egy mód van rá, a vállalt tagdíjat (de legalább a minimumot) érdemes rendszeresen fizetnünk. Szeretné látni várhatóan mennyit fog tudni félretenni valamely nyugdíj megtakarítással? Számolja ki a nyugdíj előtakarékossági kalkulátor segítségével, hogy mekkora is lenne ez az összeg, ha időben elkezd takarékoskodni.
Mivel egymástól eltérő alapkezelőkkel és értékpapírokkal dolgoznak, így azonos kockázatú portfóliót választva a befektetésünk összetételében is komoly eltéréseket tapasztalhatunk, ami eltérő hozamokat is jelent. Tehát két különböző pénzintézetnél hiába ugyanúgy "közepes" kockázatú mindkét portfólió, könnyen előfordulhat, hogy az egyik sokkal jobban fektet be és magasabb hozamokat fog termelni, mint a másik. Az MNB minden évben közzéteszi a nyugdíjpénztárak hozamait, amelyekből tájékozódhatunk az aktuális pénztár teljesítményéről. Ezek elemzéséről és általánosságban az ÖNYP hozamokról részletesen olvashat az önkéntes nyugdíjpénztár hozamok című cikkünkben. Számolja ki nyugdíj előtakarékossági kalkulátorunk segítségével, hogy várhatóan mekkora összeget tudna félretenni nyugdíjas éveire a hozamokkal együtt. Hozam szempontjából melyik megoldás az előnyösebb, NYESZ vagy önkéntes nyugdíjpénztár? Akik inkább biztosra szeretnének menni a nyugdíj előtakarékosságuk kapcsán és bíznak a pénzintézetük szakértőiben, azok egy ÖNYP segítségével is korrekt hozamra tehetnek szert.