Versenyeredmények Bolyai Országos Matematika Csapatverseny Kiemelkedő sikerek a Bolyai Országos Matematika Csapatverseny megyei fordulóján a Tamási Általános Iskolában. A megyei forduló 2013. október 11-én volt és 6 csapattal vettünk részt ezen a versenyen iskolánkból. Hosszú évek kitartó munkájának, matematika versenyeztetésének egyik legszebb eredményét értük el ebben a tanévben. Négy csapatunk került díjazásra Bonyhádon az ünnepélyes megyei díjkiosztón. Három csapatunk megnyerte a megyei döntőt, egy csapatunk második helyezést ért el, két csapatunk a középmezőnyben végzett. I. helyezett csapataink bejutottak az országos döntőbe Budapestre. Eredményeink: MEGYEI I. HELYEZETT 5. b osztály csapata: Gácsi Zalán, Zengő Dominik, Egyed Gergő, Závodi Dominik. Felkészítő nevelő: Hanák Lászlóné. 7. osztály csapata: Kárász Gergő Benjámin, Csuta Félix, Lanczki Enikő Bella, Tilesch Bálint. Felkészítő nevelő: Molnár György. 8. b osztály csapata: Almási Janka, Balázs Dominik, Keppel Zita, Lacza Eszter.
Január 1-én bevezetett új ügyfél-kategorizálási rendszerrel illetve az arra épülő egyéni cselekvési tervvel igyekszünk az ügyfeleinknek olyan utat felvázolni aminek a végén jobb munkaerőpiaci esélyekkel és lehetőség szerint nyílt munkaerőpiaci állással rendelkeznek majd áll az. Felnőttképzés OKJ tanfolyamok Hódmezővásárhely. Munkaugyi Kozpont Kecskemet Tanfolyamok A 2015-ös évben a Bonus Nyelviskola angol és német nyelvtanfolyamai felkerültek a Zala Megyei Munkaügyi Központ képzési jegyzékére így lehetőségünk nyílt Zalaegerszegen Keszthelyen és Nagykanizsán 406 órás alapfokú nyelvvizsgára felkészítő nyelvi képzések indítására. Tamási munkaügyi központ tanfolyamok. A képzések között nagy számban szerepelnek informatikus programozói fejlesztői tanfolyamok reagálva a területen várható munkaerőigény növekedésére. Ehhez a munkaügyi szervezet az álláskeresőnek segítséget is nyújt. Az oldal a hatékonyabb működés érdekében sütiketcookie használ. Nézd meg a térképen. Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály.
Felkészítő nevelő: Miskolczi Zoltán. MEGYEI 2. HELYEZETT 6. b osztály csapata: Gutheil Adél, Bérdi Benedek, Brücher Bettina, Mayer Boglárka. Felkészítő nevelő: Lanczki Gusztáv. Megyei 10. helyezett 5. c osztály: Tóth Gergő, Tóth Réka, Varga Naomi Elina, Mendi Martina. Megyei 12. helyezett 5 b osztály: Lang Dóra, Gálos Csanád, Király Balázs, Kocsis Fanni. Gratulálunk tanulóinknak, felkészítő nevelőiknek! További jó felkészülést az országos döntőre! Hanák Lászlóné Béri-verseny Az idei évben a vizet választották témaként. A hagyománynak számító Béri-versenyt idén november 19-én rendezték meg a Béri Balogh Ádám Gimnáziumban. A verseny lényege, hogy a térség hetedik-nyolcadik osztályos diákjai összemérhessék tudásukat. Összesen 30 csapat indult, több kategóriában: magyar-történelem, matematika-fizika, biológia-kémia, német-informatika, angol-informatika, matematika-történelem. A verseny időtartama két óra, ezalatt a diákok feladatlapot oldottak meg, illetve kategóriától függően kísérleteket végeztek vagy számítógépen dolgoztak, ezt követően pedig játékos kvíz következett.
György úr elmondta most, hogy hosszabb időre el kívánja hagyni az országot, külföldön kíván vállalkozást indítani, s most ez leköti a figyelmét, ezért felajánlotta, hogy a város vegye át a fürdő üzemeltetését. Természetesen itt megint pénzről kell egyeztetni, s közbeszerzést is érint. A képviselőtestület különböző bizottságai tárgyalni fogják a még pontosan meg nem fogalmazott ajánlatot, s csak ezek után tudunk gondolkodni az esetleges üzemeltetőváltásban. Aláhúzom, hogy nyertes közbeszerzési pályázat alapján kell lefolytatnunk ezeket a tárgyalásokat. Ehhez persze előtte az Aquaplus Kft. -vel is meg kell állapodnunk. Szeretnénk mi, tamásiak nagyobb beleszólást kapni, mint tulajdonosok a fürdő menedzsmentjébe. Ennek egyik lehetséges módja, ha az üzemeltetésre Tamási Város Önkormányzatának hitelállománya (2013. december 3-ai állapot) Hitel megnevezése Igénybevett összeg e Ft Fennálló tartozás e Ft Lejárat időpontja Beruházási célhitel pályázatok önrészéhez I. (OTP Bank) Beruházási célhitel pályázatok önrészéhez II.
§ alapján pályázatot hirdet Tormay Károly Egészségügyi Központ Sebész szakorvos ( – 2022. 10. – KözalkalmazottNőgyógyász szakorvos (egészségügyi szolgálati jogviszony) – Tormay Károly Egészségügyi Központ - Pest megye, GödöllőTormay Károly Egészségügyi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. § alapján pályázatot hirdet Tormay Károly Egészségügyi Központ Nőgyógyász – 2022. 10.
10, 7090 Hungary Coop Szupermarket, 3. sz. Bokréta Tamási, Zrínyi u. 2, 7090 Hungary Mágocsi Pékség Mágocs, Ady Endre utca 90, 7342 Hungary Bio-Fontana Bt. Tamási, Kossuth Lajos tér 6, 7090 Hungary fresh bakery Paks, Tolnai út 5, 7030 Hungary Posszert Vegyeskereskedés Tamási, 7090 Tamási, Zrínyi Miklós utca 10, 7084 Hungary Tom Market Iregszemcse, Hajnal u. 1, 7095 Hungary SPAR szupermarket Tamási, Garay u. 1-3, 7090 Hungary COOP Szuper Iregszemcse, Kossuth Lajos tér 17, 7095 Hungary 94. Hegyhát Coop ABC Gyönk, 6313 550, 7064 Hungary Tamási, Zrínyi u. 5, 7090 Hungary Idesüss pékség Szekszárd, Szent László u. 24, 7100 Hungary Mini Reform Pékség Termelő és Kereskedelmi Bt. Szekszárd, Szluha György u. 22, 7100 Hungary CBA Felsőnyék, Kossuth u. 42, 7099 Hungary Pincehely, Eötvös u. 2, 7084 Hungary Aranycipó Bonyhád Bonyhád, Szabadság tér 12, 7150 Hungary Koppány Csemege Bolt Regöly, Kossuth Lajos u. 3, 7193 Hungary Falusi Fagyizó Igar, Fő u. 102, 7015 Hungary Coop ABC Hőgyész, Kossuth Lajos tér 13, 7191 Hungary Zsitvai János Cukrász Kft.
Minden évben egy bizonyos téma köré csoportosítják a szervezők a feladatokat, ez ebben az évben a víz volt. Mindegyik kategóriában könyvutalvány volt a harmadik díj, könyv a második, a kategóriák győztesei pedig egy budapesti kirándulásra mehetnek majd el. A kategóriák nyertesei: magyar-történelem: Bukovics Bianka, Lanczki Enikő, Szimeiszter Botond. matematika-történelem: Fülöp Álmos, Orsós Petra, Glück Gergő. biológia - kémia: Kocsis Balázs, Hutter Máté, Molnár Klaudia. matematika-fizika: Almási Janka, Balázs Dominik, Rozenberger Krisztián. német - informatika: Nagy Sára, Molnár Marcell, Tóth Norbert. angol - informatika: Bukovics János, Róth Dávid, Tolnai Máté Gergely. Túrmezei szavalóverseny November 19-én, hagyományosan Erzsébet napján került megrendezésre a Túrmezei Erzsébet szavalóverseny döntője a Könnyü László Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény olvasótermében. A versenyen 4 korcsoportban a Würtz Ádám Általános Iskola, a Vályi Péter Szakképző Iskola és a Béri Balogh Ádám Gimnázium összesen 22 tanulója vett részt, akik a helyi iskolai fordulóból jutottak a döntőbe.