Itt azt vizsgálja, hogy a meghatározott célra, időtartamra alapított, vagy feltétel bekövetkezéséig működő alapítvány esetében bekövetkezett-e a feltétel, időtartam eltelt, vagy cél megvalósult, vagy esetlegesen a cél lehetetlenült. A Bíróság végzéssel megállapítja a feltétel bekövetkeztét, időtartam elteltét, cél megvalósulását és felhívja az alapítót, hogy a végzés kézhezvételétől számított 30 napon belül kezdeményezze a végelszámolást. A végelszámolási kérelemhez az alább ismertetett iratokon túlmenően csatolni kell a végzést is a végelszámolás megindításakor. Röviden összefoglalva az eljárás a következő: Két fordulóban lehet lefolytatni az eljárást. I. A legfőbb szerv dönt a végelszámolás megindításáról és annak kezdő időpontjáról. Ki kell jelölni a végelszámoló személyét (lehet a korábbi képviselő is). Ettől az időponttól a végelszámoló a szervezet törvényes képviselője, azaz a korábbi képviselő képviseleti joga megszűnik. 45 napon belül a korábbi képviselő át kell adja az iratokat a végelszámolónak és el kell készíttetni a tevékenységet lezáró mérleget a Számviteli Tv.
Számvitel Az egyesület és az alapítvány egyéb szervezetekként szerepelnek a Számviteli törvényben [2000. évi C. ], és mint ilyenek, a törvényhez kapcsolódó külön kormányrendeletet kell az esetükben alkalmazni. [224/2000. ] A Civil törvény ide vonatkozó előírásait is alkalmazni kell a könyvvezetés, a beszámolás és a közzététel során. [Ectv. 27. §-30. §] Az egyéb szervezeteknek ugyanúgy, mint a vállalkozóknak az üzleti évük utolsó napjára, illetve a megszűnés napjára beszámolót kell készíteniük. Az eltérés abban áll, hogy ezeknél a szervezeteknél nem alkalmazható eltérő üzleti év, az üzleti év – az alakulás, illetve a megszűnés évét kivéve – mindig a naptári évvel azonos, így a mérlegforduló napja mindig december 31-e. Adókamara 2015. április 23. 2 Számviteli szabályzatok Számviteli politika főbb szempontjai közhasznú tevékenység – cél szerinti – vállalkozás tevékenység elkülönítése bevételek forrásai pályázati elszámolások rendje közhasznú beszámoló részét képező adatok kinyerésének módja, továbbutalásra kapott, a továbbutalt támogatások elkülönítésének módja, a KSH felé nyújtandó adatszolgáltatáshoz szükséges adatok kinyerésének módja, más, az adózás szempontjából fontos, azt alátámasztó egyéb analitikák vezetésének módja.
Minden beszámoló letétbe helyezés alkalmával a bíróság megvizsgálja, fennállnak-e még a feltételek, és ha nem megszűnteti a szervezet közhasznú jogállását és törli azt a közhasznú nyilvántartásból. 32. § (6)] A közhasznú szervezet 60 napon belül köteles kérni a közhasznú jogállásának törlését, ha a közhasznú minősítés feltételeinek nem felel meg. 48. §] Adókamara 2015. április 23. 59 Közhasznúság elvesztése Jogi esetek a szervezet május 31-ig nem kérte a közhasznú jogállás bejegyzését június 1-től nem viselkedhet közhasznúként a törlő határozat hiányában sem a szervezet május 31-ig kérte a közhasznú jogállás bejegyzését pozitív döntés esetén folytatólagosan közhasznú negatív döntés esetén június 1-től nem közhasznú szervezet késve kérte a közhasznú jogállás bejegyzését június 1-től a pozitív döntésről szóló határozat jogerőre emelkedéséig nem közhasznú, a jogerőre emelkedés napjától ismét közhasznú Adókamara 2015. április 23. 60 Közhasznúság elvesztése A nem közhasznú időszak alatt nem élhet a közhasznúak kedvezményeivel (SZJA, ÁFA, TAO) nem adhat ki kedvezményre jogosító igazolást (ÁFA, TAO), DE a társasági adó számításakor a dec. 31-i állapot a mérvadó.
A bíróság a végelszámolás megindításáról végzést hoz, melynek közzétételéről a bíróság a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott nyilvántartás útján gondoskodik. A végelszámolás elrendelésekor a nyilvántartásban a "v. a. " toldatot fel kell tüntetni. A közzétételt követő 40 napon belül a hitelezők bejelenthetik követelésüket a szervezet felé. Ezeket a végelszámoló összesíti. A végelszámoló elkészíti a tevékenységet lezáró mérleg alapján a végelszámolási nyitó mérleget. Ez (a hitelezői igények alapján) korrigálható a fenti hitelezői igénybejelentést követően. Ha a rendelkezésre álló vagyon nem fedezi a tartozásokat, akkor felszámolási eljárásnak lesz helye. A végelszámoló rendezi a tartozásokat, és intézi a szokásos teendőket a működés kapcsán. Ha tárgyévben nem fejeződik be a végelszámolás, akkor el kell készíteni az éves mérleget. A végelszámolásra 3 év áll rendelkezésre, mert ezt követően kényszer végelszámolásnak van helye.
április 23. 50 Társasági adó Támogatókra, adományozókra vonatkozó előírások Az adományozó csökkentheti az adózás előtti eredményét: közhasznú szervezetnek, a közhasznú szervezettel kötött tartós adományozási szerződés keretében, a közhasznú tevékenység támogatására, az adott évben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélküli eszközátadás vagy szolgáltatásnyújtás bekerülési értékének 20%-ával közhasznú szervezet támogatása esetén, tartós adományozás esetén további 20%-ával, együttesen maximum az adózás előtti eredmény összegéig. április 23. 51 Társasági adó Az adományozónak rendelkeznie kell a közhasznú szervezet által kiadott igazolással, melynek tartalma: a kiállító és az adózó megnevezése, székhelye, adószáma, a támogatás, juttatás összege, célja. Az igazolást a kedvezményre való jogosultság napján, de legkésőbb az adóév végéig ki kell adni. 52 26 Társasági adó Alapítvány, közalapítvány, egyesület, egyház nem alkalmazhatóak a speciális szabályok abban az adóévben, amelyben a szervezet elsődlegesen gazdaságivállalkozási tevékenységűnek minősül!
A végelszámoló évente tájékoztatót készít a kuratórium, az alapítói jogok gyakorlója és a Törvényszék részére a szervezet helyzetéről a végelszámolás elhúzódásának okáról és az eljárás befejezésének várható időpontjáról is. 12. A végelszámoló a végelszámolás befejezésekor elkészíti, a Kuratórium pedig elfogadja: 13. A végelszámoló nyújtja be a Törvényszék felé a törlésre irányuló kérelmet. Ennek mellékletei a kuratóriumi ülés jegyzőkönyve, a jelenléti íve, illetve az előző pontban felsoroltak, az adóbevallás(ok) kivételével. A törlésre irányuló kérelemmel együtt kel a záró beszámolót letétbe helyezni. A civil szervezet a végelszámolási eljárás során bármikor – a civil szervezet törlésére irányuló kérelem benyújtásáig – elhatározhatja a végelszámolás megszüntetését és a civil szervezet működésének tovább folytatását. Az egyszerűsített törlési eljárás menete A fennmaradó vagyon sorsának rendezése a jogutód nélküli megszűnés esetén A civil szervezetnek akkor maradhat fent vagyona a végelszámolás és kényszervégelszámolási folyamat után, ha egyébként képes minden vele szemben felmerülő tartozást, követelést kiegyenlíteni, beleértve a végelszámolás költségeit is, ha ilyen célra rendelt forrást.
A törvényszék peren kívüli eljárásban dönthet, ha azonban nincs egyetértés a megszűnésről, akkor peres eljárásban hoz döntést. 2. A Törvényszék végzése szerint a kuratórium: A mérleg időpontja a végelszámolás nyitó napja. 6. A végelszámoló értesíti a végelszámolás elindításról: - a le nem zárt pályázatok kezelő szerveit. haladéktalanul össze kell hívni az alapító okirat szerinti eljárással 10. A) Ha a szervezet vagyona elegendő a követelések rendezésére a korrigált elszámolási nyitó mérleg alapján, akkor a végelszámoló elkezdi rendezni az esetleges tartozásokat, közben ellátja az alapítvány működéshez kapcsolódó feladatokat (pl. : ha esedékes, összehívja a kuratóriumi ülést). 10. Ezután a végelszámoló elkezdi rendezni az esetleges tartozásokat, közben ellátja az alapítvány működéshez kapcsolódó feladatokat (pl. : ha esedékes, összehívja a kuratóriumi ülést). 11. Az beszámolókat a végelszámolás ideje alatt is el kell készíteni, el kell fogadni, és meg kell küldeni az OBH felé. A beszámoló formája ugyanaz, mint amikor a szervezet még rendesen működött.