Mentesül a kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az tőle elvárható volt. tájékoztatja az Utast, hogy a varsói, a berni és a montreali egyezmények korlátozzák a közreműködőkért való felelősséget. A varsói egyezményt az 1964. évi XIX. tvr., a berni egyezményt az 1986. évi II. tvr., a montreali egyezményt a 2005. évi VII. tvr. hirdette ki. 17. Ha az utazásszervező az utazás lebonyolítására légitársaságot vesz igénybe, felelősségére a 2005. törvénnyel kihirdetett Montreali Egyezmény, a visszautasított beszállás, a légi járatok törlése, vagy hosszú késése esetén a 261/2004. EK rendelet, valamint a légi személyi szállítás szabályairól szóló 25/1999 (II. ) Korm. Rendelet rendelkezései az irányadók. Az utazási szerződés hibás teljesítése esetén az Utas a szolgáltatásokkal kapcsolatos kifogásait köteles az Utaskísérőnek vagy annak hiányában közvetlenül a helyszíni szolgáltatónak haladéktalanul bejelenteni, jegyzőkönyvet felvetetni és azt a szolgáltató felelős képviselőjével aláíratni.
Szállás elfoglalása (4 éj). 4. nap: AthénReggeli után autóbuszos városnézés keretén belül ismerkedünk a görög főváros nevezetességeivel (Régi Királyi Palota, Egyetem, Akadémia, Könyvtár épülete, Zeusz templom, stb. ). Múzeumlátogatás az Akropoliszon, majd szabadprogram. Este séta a hangulatos tavernáiról és üzleteiről híres városrészben, a Plakán, majd a parlament előtt a különleges görög őrségváltás megtekintése. 5. nap: AthénReggeli után egész napos szabad program Athénban (múzeumok megtekintése, bolhapiac, zöldség/halpiac). 6. nap: Korinthoszi-csatorna – Mükéné – EpidauroszReggeli után egész napos kirándulást teszünk a Peloponnészoszi–félszigetre. A Korinthoszi–csatornán átkelve érkezünk Mükénébe, majd Epidauroszba (ókori színház megtekintése). 7. nap: Delphoi – Tempé-völgy – Olümposzi RiviéraReggeli után utazás a világhírű ókori jósdába, Delphoi–ba. A Parnassos–hegy oldalán a szentélyegyüttes, színház, stadion és a múzeum megtekintése. Majd továbbutazunk az Olümposzi– Riviérára, útközben rövid sétát teszünk a Tempé–völgy vadregényes völgyében.
Utazás Letenyén keresztül, útközben megállunk a horvát fővárosban, Zágrábban, ahol közös városnéző sétát teszünk. Megtekintjük a legfőbb nevezetességeket (főtér, csodálatos katedrális, stb. ), majd továbbutazunk az Isztriai-félszigetre, Opatijába. Szállásfoglalás (2 éj), majd a nap további részében van lehetőség ismerkedni ezzel a gyönyörű, Osztrák-Magyar Monarchia hangulatát idéző várossal. Csodálatos parkjai, impozáns szállodasorai, pálmafás sétányai lenyűgözik az idelátogatót. Egy finom horvát kávét kóstolgatva meg lehet csodálni a sok szép palota, a kék tenger és a csodálatos zöld parkok egységét. Ellátás: svédasztalos reggeli (fakultatív svédasztalos vacsora) A részvételi díj tartalmazza az autóbuszos utazást, 2 éjszakai szállást reggelivel, útdíjat, idegenvezetést Budapestről és a felsorolt programokat, de nem tartalmazza a BBP - storno biztosítást, illetve a programok során fizetendő belépődíjakat (kb. A belépők tényleges ára az aktuális árfolyam függvényében módosulhat! Plitvicei Nemzeti Park Egész napos pihenés, szabad program Opatijában, séta az Adriai-tengernél.
A belépők tényleges ára az aktuális árfolyam függvényében módosulhat! 16. 200 Ft 19. 900 Ft 5 nap: Nillhof – Stuttgart – München – Hegyeshalom – Budapest – Nyíregyháza Reggeli után elutazunk Nillhof-ba, ahol vendégeinket egy kóstoló programra invitáljuk: egy csésze kávé, egy szelet feketeerdei meggytorta elfogyasztása után indulunk haza. Érkezés Nyíregyházára a késő éjszakai órákban. Strasbourg Colmar Schaffhausen Freiburg 45 Svájc, az alpok országa Kirándulás Ausztriában és Liechtensteinben Az Európa szívében fekvő kis ország látogatói csupa nagyszerű dolgot találnak itt: lélegzetelállítóan szép alpesi hegyeket, páratlan téli üdülőhelyeket, meseszép falvakat és városokat, kristálytiszta vizű tavakat, régi várakat és katedrálisokat. Ezen a körúton utasaink Svájcnak a német és olasz részéből kapnak ízelítőt, de a legnagyobb élmény az Alpok és a tóparti városok elbűvölő eleganciája lesz. 1. nap: Nyíregyháza – Budapest - Győr – Hegyeshalom – Innsbruck Elutazás Nyíregyházáról a kora hajnali órákban, érkezés Tirol tartomány fővárosába, Innsbruckba a délutáni órákban.
Tájékoztatjuk Kedves Utasainkat, hogy az útvonal a 2023-as évre vonatkozóan kizárólag zárt csoportok, munkahelyi közösségek, incentive csoportok részére elérhető. A programot bármilyen időpontban és bármilyen indulással megszervezzük az adott létszámnak megfelelően, kérje részletes árajánlatunkat! ALBÁNIA, A BALKÁN FELFEDEZETLEN GYÖNGYSZEME 2021. október 01-07. 7 nap / 6 éj Indulás: Nyíregyháza További csatlakozási lehetőség: Debrecen, M3 autópálya pihenői, Miskolc, Gyöngyös, Budapest, Kecskemét, Szeged Utazás: Légkondicionált autóbusszal (TV, DVD, WC, italautomata) Szállás: 6 éjszaka 3 csillagos szállodában, 2 ágyas tusoló/WC-s szobákban Ellátás: Reggeli Programok Albánia mindig egy különleges területe volt Európának, kultúrtörténeti és történelmi szempontból egyaránt. Már hódító Nagy Sándor idején megjelent az ókori hellén kultúra, majd ezt a római császárkor hagyatéka színesítette. A kereszténységet több évszázados török hódoltság követte, ez ellen harcolt Kasztrióta György, azaz Szkander bég.
500 Ft/fő Musandam – Dibba: 55. 900 Ft/fő Katamaran BBQ vacsora: 61. 900 Ft/fő Transzfer nélkül, igény esetén igényelhető külön ár ellenében: Yellow Boat (90 perc): 36. 900 Ft/fő Yellow Boat (75 perc): 23. 500 Ft/fő Jet Ski (1 órás túra): 67. 500 Ft/fő Jet Ski (2 órás túra): 96. 900 Ft/fő Városnézés levegőből (igény esetén transzfer igényelhető, külön ár ellenében) Hidroplános városnézés (40 perc): 149. 900 Ft/fő Hidroplános városnézés (25 perc): 99. 500 Ft/fő Helikopteres városnézés (25 perc): 119. 500 Ft/fő Helikopteres városnézés ( 15 perc): 75. 900 Ft/fő 17 bali / szállodák Egyedi igények szerint megszervezzük utazását bármely időpontban, szállással, repülővel, ellátással, transzferrel, magyar nyelvű helyi idegenvezetéssel, magyar nyelvű fakultatív programokkal. Kérje személyre szabott ajánlatunkat! Bali az "Istenek szigete", az indonéz szigetvilág turisták által legkedveltebb és leglátogatottabb szigete, gyönyörű természeti környezete, történelmi emlékei és a helyiek vendégszeretete, valamint az egész évben egyenletes meleget biztosító trópusi klímája miatt.