Lehetőséget biztosítunk számodra, hogy érvényes vezetői engedéllyel felügyelet mellett oktatóautóban női instruktor mellett, vagy akár saját gépjárműveddel is gyakorló vezetés keretein belül felkészülhess a mai rohanó közlekedésünk által támasztott követelményeknek, hogy kellő rutint szerezhess és önállóan, biztonságosan részt vehess. A gyakorlás során a gépkocsi kezelésének begyakorlásán túl a figyelemmegosztás, előrelátó vezetés, valamint a veszélyhelyzetek felismerésének és kivédésének elsajátítására is lehetőség nyílik. A gyakorlás első óráján felmérjük a tudásszinted, majd közösen megbeszélt feladatokat gyakorlunk igény- és a mi javaslatunk szerint. Háztól-házig szolgáltatásunkat az alábbi településeken vehetik igénybe:VIDÉKEN: Monor, Gomba, Vasad, Monorierdő, Csévharaszt, Nyáregyháza, Péteri, Üllő, Vecsés, Gyömrő, Pécel, Maglód, Ecser. Budapest: 10, 14, 17, 18 kerület. Az előzetes felmérést követően saját autón való gyakorlásra is van lehetőség, nem csak az oktatóautón. Az anyukák igény esetén gyermeküket is magukkal hozhatjávábbá lehetőséget nyújtunk mindazoknak az újra kezdő jogosítványosoknak, akik balesetből adódó, vagy más egyéb félelmek leküzdésére van szükségük, hogy saját tempójukba újra megszerettessük velük a vezetést és magabiztosan tudjanak közlekedni újra.
Egyik haverom tulajdonában áll, és jó nagy. Én oda vittem ki barátnőmet vezetni. Pakolgattam le bólyákat, konténereket targoncával állítgattam be, hogy gyakoroljuk a parkolást is stb. 31. 09:35Hasznos számodra ez a válasz? 10/11 A kérdező kommentje:Igen, azt hiszem, ilyen lenne az ideális megoldás a számunkra is:) Ha nem vagyok túl kíváncsi, elárulod, az ország mely táján van ez a gyártelep? :) Amilyen szerencsés vagyok, biztosan nincs közel. A szántófölddel kapcsolatban, igen, tudom, hogy nem használhatom, ami nem az enyém, köszönöm. :) Egy ismerősöm mezőgazdasággal foglalkozik, gondoltam, neki biztosan van olyan területe, aminek nem okoz kárt, ha autóval átmegyünk rajta néhányszor. Ezért kérdeztem, a szántóföld milyen területnek számít, ha kapok a tulajdonostól engedélyt a "használatára". Köszönöm még egyszer az eddigi és az elkövetkező válaszokat, és egyben Boldog Új Évet szeretnék kívánni mindenkinek! Anna Kapcsolódó kérdések: