És akkor jön valaki, aki belát az álca mögé... Rémisztő és egyben felemelő lehet ez számára, tetszett, hogy ez meg is jelent. És akkor térjünk át azokra a dolgokra, amik nem, vagy kevésbé tetszettek. Evie. Néha nagyon menőnek éreztem, amilyennek be akarták állítani, de az esetek többségében leginkább csak kérdőjelet hagyott bennem. Nem volt vele konkrét problémám, és az kétségtelen, hogy cselekvő típus, nem elszenvedő hősnő, de némelyik döntésével egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Tudjátok, azokra a tipikus helyzetekre gondolok, amikor az ember benyúlna a könyvbe, hogy jól megrázza a főszereplőt, hogy miért nem csinálja már végre azt, amit kellene. Na, Evie-nek vannak ilyen jelenetei, amit sajnáltam. Ráadásul adott lenne egy egyedi képességgel megáldott főhősnő, ha úgy tetszik, a kiválasztott, és nagyon sokszor csak tipikus tinidolgokat kapunk tőle. Értem én, hogy tiniregényről van szó, de néha már túl sok volt a rózsaszín meg a sorozat, amit állandóan nézni akar. Érthető persze, hogy normális életet akarna, de talán kevésbé sablon és kevésbé idegesítő módot is ki lehetett volna rá találni.
A Buffy, a vámpírok réme világában játszódó eredeti történet. Igazi különlegesség a sorozat rajongóinak. Végre Magyarországon is megjelent a Buffy, a vámpírok réme világában játszódó Slayer - Vadász című regény. A blogturnén nem csak a történetet ismerhetitek meg, de extra állomásokra is számíthattok, a turné végén pedig egy szerencsés megnyerheti a könyv egy példányát. NyereményjátékBár a Slayer - Vadász a Buffy, a vámpírok réme sorozat ismerete nélkül is élvezhető és érthető, de a tv-sorozat rajongói számára sok olyan utalás van, ami feldobhatja a napukat. Így a mostani játékunk során minden állomáson a tv-sorozat egy karaktréről találtok egy képet, a feladatotok pedig beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy ki látható a képen. (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz. )A turné állomásai11. 16. - Sorok Között értékelés11.
Gazdasági, közéleti, politikai Kategóriák Kiemelt szerzők Agatha Christie Anne Jacobs B. E. Belle Bartos Erika J. K. Rowling Jo Nesbo Ken Follett Náray Tamás Stephen King Kiemelt kiadók Alexandra Könyvesház Kft. Könyvmolyképző Kiadó kiadványai (1668) A Könyvmolyképző Kiadó 2000-ben alakult Szegeden és fő profilja a gyerek- és ifjúsági könyvek. A kiadó egyebek között az olyan nagy népszerűségnek örvendő könyvsorozat gondozója is, mint a Stephenie Meyer által írt Alkonyat-sorozat. A kiadó, amely a gyerekkönyvek piacán egyértelműen az egyik legerősebb és legszélesebb választékkal van jelen, az olvasói igényekre reagálva kínálatába felvette a felnőtt szépirodalom és igényes szórakoztató irodalom toplistás köteteit is.
Csak azt, hogy szert rémuszokban beszélni a melegségről és hogy imád táncolni…. Na mindegy.. Majd kisül a dolog később.. :) Ja igen! Reth! Nem tudom, ki hogy van vele… de ha én iszonyatosan dühös vagyok akkor nem azt mondom az embereknek, "hogy te kis buta"! És hát ez elég sokat tud rontani az ördögien gonosz dühöngő elmebeteg illúzión… Összességében, minden hibájának ellenére, nagyon tetszett és kíváncsian várom a folytatást, várva, hogy az írónő még mit tud kihozni belőle. Szerintem, kezdésnek, jó volt ez.. :)
Azon keresztül akar ugyanis egy sereg paranormális kitörni ebből a világból. De mi lesz akkor, ha Lend is velük tart és elhagyja a Földet? A döntés hirtelen sokkal nehezebbnek tűnik, mint azt Evie bármikor hitte volna. A sorozatzáró kötetben az írónő tökéletes arányban vegyíti a humort az izgalommal. A váratlan csavarok egészen az utolsó oldalig izgalommal vegyes várakozással töltik el az olvasót. Eredeti mű: Kiersten White: Endlessly
Pedig nagyon tetszett, csak nem volt meg az a háttér világ és kidolgozottság ami ilyen fantasyknál szerintem nagyon is szükséges. Viszoooont!! Szerintem, Evelyn képessége és életcélja is jól ki van találva, bár az utóbbira nem igazán kaptunk válaszokat. Imádom, az olyan könyveket ahol az első részben sok a ködösítés és titok amikre a további részekben szép lassan fény-derül. Szereplők: Mivel alapból a történet nem hagyott bennem mély nyomot ezért a szereplők sem. Voltak egy-kettő akik felkeltették az érdeklődésem, de még nem tudnék úgy igazán senkiről nyilatkozni. Mindenki semleges egyenlőre aztán majd a későbbiekben kialakul. Evelyn nekem túl rózsaszín volt túl csillogó és egy picikét tinipicsa, ettől függetlenül szerethető karakter… Csak nekem bezavart a fekete világomba, a csillogásával… A szerelmi háromszög… nem tudom. Én a kezdetek kezdetén Reth mellett határoztam el magam, csak hát ő annyira távoli volt és titokzatos.. Meg hát amikor kapott némi szerepet, akkor vagy skizofrén volt vagy csapkodó villámokat szóró őrült.. Ezen belül meg nem igazán tudok meg róla sokat.