A fényes felületű, rugalmas tésztát 8 részre osztjuk, mindegyiket meggömbölygetjük, és a tenyerünkkel korong alakúra ellapítjuk. Finoman meglisztezzük, és liszttel hintett felületen mindegyiket 2-3 mm vékonyra és ellipszis (vagy könnycsepp, esetleg kör) alakúra kinyújtjuk. Egy lepénykenyeret a zsiradékmentes, felhevített serpenyőbe vagy vokba fektetünk és azonnal lefedjük. A naan egyik oldalát közepes lángon megsütjük, és amint a felülete hólyagossá válik, ill. az alja kicsit barnulni kezd, megfordítjuk. Lefedve készre sütjük. (Amikor megfordítjuk, a felületét átkenhetjük fokhagymás olvasztott vajjal, de ez nem fontos. ) Így járunk el a többi tésztával is. A kisült naanokat tányérra tesszük, és fogyasztásig konyharuhával lefedve melegen tartjuk. Tipp: Magában vagy tejföllel megkenve, különböző feltétekkel megpakolva, sajttal megszórva is finom, sőt hamburgerszerűen is ehetjük, de elsősorban indiai fűszerezésű ételek mellé kínáljuk. (Kanálként meghajlítva, evőeszközként is használhatjuk. )
Lágy tésztát kell, hogy kapjunk, de ne legyen ragacsos. 30-40 percig kelesztjük letakarva, és pihenni hagyjuk. Amikor megkelt, átgyúrjuk, és két egyenlő részre osztjuk, és most vesszük elő a megmaradt 2 ek kakaóport, és teszünk hozzá 1-2 ek tejet, hogy a ruganyossága megmaradjon, ezt keverjük össze az egyik féllel. Majd a megfelezett tésztát még kettéosztjuk, és a végén 2-2 gombócot kapunk. Töltelék hozzávalóját összekeverjük, vagy mogyorókrémmel töltjük. Lisztezett gyúrótáblán külön-külön egyforma kör alakúra nyújtunk 1 világos és 1 kakaós tésztát, majd egymásra illesztjük, és 12 egyenlő háromszögre vágjuk fel. A szélesebb részére lehet tölteléket tenni, majd feltekerjük, és kiflikké formázzuk. A másik kakaós és világos tésztát is ugyanígy kinyújtjuk külön-külön kör alakra, egymásra helyezzük, viszont most fordítva tesszük össze a két lapot, 12 háromszöget vágunk, megtöltjük, és feltekerjük, kiflikké formázzuk. Sütőpapíros tepsire tesszük a kifliket, és még kb. 15-20 percig hagyjuk kelni, majd lekenjük a tetejét tejjel.
(Nem kell túl sok sajt a tetejére, épp csak egy pici itt-ott, mert így lesz jó ropogós a teteje, ahogy a sajt rápirul. ) Előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Trükkök, tippek, praktikák: 32 darabhoz Kinek a kedvence ez a recept? favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem Recept tipusa: Sós sütik, report_problem Jogsértő tartalom bejelentése
Itthon vagyunk hetek óta, de azért minden héten el kell mennünk 2-3 alkalommal ide-oda. Vannak "muszáj" dolgok. De mindig mindent igyekszünk gyorsan elintézni, betartva mindenkivel a kellő távolságot. Utána nem megyünk sehová - amint elintéztük a dolgunkat, irány haza! Hiányoznak a szüleim! A szüleimmel hetek óta ritkán találkozunk, csak néha megyünk át hozzájuk, hogy kell-e vásárolni valamit. Illetve a gyerekekkel is csak heti 1-2 alkalommal megyünk át Anyukámékhoz, akkor is csak az udvaron beszélgetünk/játszunk kellő távolságból. Nagyon rossz érzés ez, mivel a szüleim a szomszéd utcában laknak és azelőtt mindennapos volt a kapcsolatunk. Kivétel nélkül minden este átmentünk hozzájuk 30-40 percre beszélgetni (az egész család együtt - az esőben és télen a hidegben is - ez nálunk természetes volt), mert minden este megbeszéltük velük, kivel mi történt, mi volt Milánnak az iskolában, Zalán milyen újabb csibészségeket csinált - néha náluk is vacsoráztunk. Most pedig alig találkozunk Velük - olyan távol érzem magam tőlük, hiába itt laknak, pár házzal odébb.
Teljes kiőrlésű kifli - a kedvenc reggeli kiflim! A reggeli kiflik közül ez az első számú kedvencem! Nagyon finom! Imádom, hogy a tésztája olyan puha, könnyű, laza szerkezetű - kívül pe... Advertisement Gyors házi kifli Vidéki konyha egyszerűen, néha sietősen, máskor ráérősen. A csalántól a szarvasgombáig, ami belefér. A hamburger zsemle receptje, el se tudom mondani, mekkora sikere lett! Vendégek jöttek, óriási volt a siker! Nem lehet elrontani, érdemes kipróbálni, tényleg bámulatos. Hozzávalók 2 dl. langyos tej, 2 ek. cukor, 1 tk. só, 40 g olaj, 1 tojás, 100 g joghurt, 60 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 1 tojás a kenéshez. Elkészítés Hagyományos kelt tészta elkészítést végeztem. Felfuttattam a tejet a cukorral élesztővel, majd […] Sajtos kifli (kívül-belül) Egyszerű, gyorsan elkészíthető, belül és kívül is sajtos kifli. Belül sajtos, mert tettem a tésztába és kívül, me... Kenyér, zsemle és kifli (egy tésztából) A friss pékárúnak nincs párja. Ma megmutatjuk, hogyan lehet egy féle tésztából több finomságot is készíteni, hogy a hétvégi reggeliknél friss, forró házi kiflivel, zsemlével lephesd meg a családot!
Mindennapi kenyerünk Hozzávalók sütés előtti este: 40 dkg liszt (bl80), 1 dkg élesztő, 3 dl víz. Ebből galuskaszerűen fakanállal összekeverni, letakarva én kelesztő tálba raktam, a konyha […] Kornspitz buci - vajjal, tejszínnel teljes kiőrlésű Szeretjük a magvakat, kenyérbe, pékáruba vagy csak magában, pirítva nasiként. Ezúttal egy ultra magos buci készült, kívü... Fahéjas kalács Akár az ünnepi asztalra, akár csak úgy a mindennapokra készül, nagyon finom és mutatós ez a kalács. Hozzávalók 35 x 15 cm... Zöldfűszeres és olívabogyós háromszögek Többségében hagyományos, egyszerűen elkészíthető magyar ételek és sütemények receptjei magyarul, magyar konyhából. Ropogós kifli 1. A recept a nosalty-ról való. Tejmentesre szerettem volna készíteni, hogy Panni is ehessen belőle, ezért a receptben megadott tejet vízre cseréltem. Nem főztem meg a kifliket sütés előtt vízben, de majd egyszer, ha több időm lesz, kipróbálom úgy is. Hozzávalók: - 60 dkg liszt, - 2 kiskanál só, - 2, 5 dkg élesztő, - fél dl olaj, - kb.
5. Sütés előtt vízzel lefújjuk a kiflik tetejét (és esetleg megszórjuk magokkal, nagyszemű sóval). 200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Eredeti leírás szerint a feltekert kifliket fél órán át kelesztjük, majd egy nagy edényben egy evőkanál cukorral vizet forralunk. Egy szűrőlapáttal a víz alá nyomjuk egyesével a kifliket és 5 másodpercig a víz alatt tartjuk azokat. Ezután helyezzük őket tepsire és toljuk be a sütőbe. Naan - indiai lepénykenyér Valahol azt olvastam, hogy ha az ember egyszer megkóstolja a naant, függővé válik tőle. Hát nálam ez bejött. :D Egymás után 3-szor is elkészítettem, pedig évekig csak szemeztem vele. Micsoda veszteség, hogy olyan sokáig halogattam a kipróbálását, mert kb. úgy vagyok vele most, mint anno a vajas pacsnival. De le kell állítanom magam, mert ha így folytatom, elgurulok. :D Ezt az indiai lepénykenyeret eredetileg egy másik ételhez terveztem megsütni, de végül a napokban készült mexikói csirke egytál mellé próbáltam ki először, mert úgy éreztem, jó lenne hozzá valami kenyérféleség.
a napi vásárlások, Milánért suliba, vagy Milánnak az iskolai rendezvények és ennyi. Mi télen nem járunk sehová! Ha nem muszáj, ne kapjunk el semmi vírust a télen, ne legyünk betegek! Főleg, amíg Zalán nem ovis, amíg pici és nehezen érti meg a betegségeket, és az ezzel járó dolgokat. Viszont épp ezért, mivel télen leginkább csak itthon vagyunk, tavasztól ősz végéig szinte minden hétvégén kirándulni szoktunk (amikor van időnk rá és az idő is megfelelő). Na, de ez az idén elmarad(t)! Pedig már az idén is volt néhány szép tavaszi hétvége, amikor lehetett volna kirándulni, de hát most nem lehet... Amit megértünk persze és be is tartjuk, de attól függetlenül nagyon hiányzik! Hiányoznak a családi hétvégi kirándulások!! Nagyon! Pláne az itthon töltött téli "bezártság" után! 😞 Nem tudom, nyárig változik-e egy kicsit a helyzet a vírus terén...? De ha esetleg enyhülni fog, én akkor sem szeretném kockáztatni magunkat a nyaralással, úgyhogy az idén a nyaralásról is lemondunk! Legalább is nagyon valószínű!
A lakásban lévő újítással várunk még egy kicsit, a vírusos helyzetben nem szeretnénk felfordulást a házban és nagy jövés-menést sem a munkások, festők között. Megvárjuk, milyen lesz a helyzet, ha beindul az országban az élet... Aztán majd ha úgy látjuk, belevágunk a lakásújításba is. Legalább is remélem! Bár most az egészség a legfontosabb!!! Addig is tervezgetem tovább... úgysem tudok dönteni a bútorok terén sem, annyi-féle tetszik! De mivel nem csináltam az idén tavaszi nagytakarítást, mert azt hittem, újítunk, így a jövő héttől belevágok az alapos takarításba! Tehát továbbra sem fogok yébként télen a költözést is számításba vettük (Miskolc vagy Eger - e két város környéke meseszép a Bükk-hegységgel, de Sárvárt is nézegettük). Viszont a szüleimet nem szeretném itt hagyni 74-79 évesen, Ők pedig nem akarnak költözni. Főleg a testvérem sírja miatt nem, aki 5 éve hagyott itt minket 47 évesen. Anyukám azóta is szinte minden nap a temetőt járja télen-nyáron, ősszel-tavasszal - ott tud egy kicsit megnyugodni.