Úgy nézett ki, mintha ő lenne a gondnok, de amikor hozzászólt, mindenki elhallgatott. " A két főhős már sokkal kidolgozottabb figura, bár egyelőre egyikükkel se könnyű szimpatizálni: a gyöngyöző halántékú, szorongós Geri gyakran szerencsétlen mamlaszként hagyja magát sodorni az eseményekkel, máskor viszont megdöbbentően határozottan cselekszik, középút ritkán van. Száva viszont kifejezetten ellenszenves, erőszakos és önimádó barom, akit az isten is politikusnak teremtett, és ezen még az sem tud változtatni, hogy váratlanul beleszeret egy kiszes csajba. Ha a szereplők közül pár évaddal később bárki is felszólalna Nagy Imre újratemetésén a Hősök terén, akkor rá tippelnénk. Mert hogy igen, maga Szentgyörgyi is arról beszélt korábban, hogy több évadosnak szánja a sorozatot, és tényleg jó is lenne ezt a történetet tovább követni. A besúgóban abszolút benne van egy éveken át folytatódó sorozat ígérete, és arra is volt már sok példa, hogy egy sorozat menet közben küszöbölte ki a hiányosságait és vált egyre jobbá.
Azért, mert önmagában abszolút megállja a helyét. Mármint egy nosztalgikus, teljesen kommersz, kettős ügynökös sorozatként, ami, ki tudja, idővel (3-4 rész? 3-4 évad? ) talán több is lehet ennél. A BESÚGÓ – 1×01 – 7/10 A 80-as évek közepén járunk, a Kádár-korszakban, amikor Magyarországon még bőven kommunizmus van, de azért már bőven repedezik, szerveződnek belső ellenállási gócok, és egy ilyennek lehetünk talán mi is szemtanúi a sorozat révén, még akkor is, ha a rendszer bukása még pár szezonnal arrébb van, gondolom. Persze az alapból totálisan paranoid hatalom mindezzel tisztában van így minden lehetőséget megragad, hogy egyrészt elzárja a magyarokat a Nyugattól (és viszont), másrészt pedig beszervezett civilek révén szemmel tartsa a renitensebb elemeket. A besúgó nem nagyon húzza az időt, már az első percben leleplezi a címszereplőt és irányba teszi a sztorit. Főhősünk egy tinédzser srác, aki vidékről Budapestre költözködik, hogy ott kezdje meg egyetemi tanulmányait, és alig indul el vele a vonat, rögtön beszédbe elegyedik vele az Állambiztonság és be is szervezik őt, hogy jelentsen egy leendő koleszos társáról.
O Palmenbaum Szólj, csengő! Vikingdom: L'Eclipse de sang Mélodie d'Amour - Partie 2 Méprises Zázracný nos A megalázott bosszúja The Pig Witch: Redemption Tudhattad volna - 3. évad Stillstehen Il y a de l'amour dans l'air A Deadly Place Meutre avec Hogyan lettem gengszter. Igaz történet Karácsonyra összezárva Most és mindörökké Le bel arnaqueur Nele Berlinben Mayans M. - 0. évad The Savant Des fantômes pour Noël Formula 1 - 1000.
A felejtésnek és újrakezdésnek hála pedig nem csak boldogságra talál, de megtapasztalja a sötét oldalt is. Olyannyira, hogy elmondhatjuk, ő az évad főgonosza! Őrült kísérletek Doom Patrol: Michelle Gomez, mint Madame Rouge. Forrás: HBO A Doom Patrolról elmondható, hogy azért annyira jó, mert mer kockáztatni. Mernek egy szuperhős sorozatban olyan karaktereket használni, akik zöld bőrszínnel és óriás robotként is a lehető legemberibbek. A sorozatban a gonoszok is jó útra térhetnek és a jók is a rosszra. Rita elvesztette a fejét és egyik percről a másikra már csak a bosszú volt a célja. Véleményem szerint az évad kiemelkedő szereplője Garguax (Stephen Murphy), aki az Agy felkérésére egy szállóba megy, hogy a majd egyszer megjelenő Rita Farrt megölje. Rita azonban nem jelenik meg vagy 70 évig és a fejvadász teljesen elveszíti lelkesedését. A szálló állandó lakosa, vicces, jókedvű és kedves. Amikor egy nap azonban mégis megjelenik Rita, úgy dönt felesleges lenne megölni egy olyan nőt —küldetés ide vagy oda—, aki teljesen összetört és elveszett a nagyvilágban.
A besúgót, annak ellenére, hogy konkrét sztori szempontjából elég vékony, számomra abszolút elvitte a hangulat, a 80-as évek nosztalgiája. Számomra a megjelenített világ, az illúzió tökéletes volt (pár ruházkodási döntés kivételével, de a franc tudja, akkor nem Budapesten éltem, szóval meggyőzhető vagyok), és tényleg az volt bennem, hogy innentől kezdve bármilyen lehetne a sorozat, biztos, hogy megtartana, sőt, tetszene nekem – valahogy el nem tudom képzelni, hogy ha egy ilyen korban kapnánk ma egy nyomozós sorozatot, akkor ne lennék fix nézője. A kellemes és bizsergető nosztalgia mellett persze nagyon erősen jelen van a kor másik adaléka, a politikai szál, ami pont az ellenkező érzést váltja ki a nézőből, mint az előbbi, és minden bizonnyal a jelen korra való áthallások sem tekinthetők véletlen művének. Egyszerre lehangoló, dühítő és izgalmas (szórakoztató? ) ilyet látni, csak tudjunk elvonatkoztatni. Szóval mindenképp elfogult vagyok a kor iránt, és ezt kéretik figyelembe venni, azonban azt éreztem, hogy A besúgónak nem nagyon volt szüksége erre fórra, hiszen önmagában is megállja a helyét.
Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája Az árnyak - 3. évad Egy esős nap New Yorkban Dead Kids Maborosi Maffia! Dracula Morirai a mezzanotte Uri: The Surgical Strike Dark Light Salamon király kalandjai Agatha Christie: A barna ruhás férfi Mech-X4 - 1. évad A kiválasztott - 1. évad A kiválasztott - 2. évad 80 Minutes Delejezettek 2. Ami a szexet illeti Treehouse Koldus és királylány Fekete vitorlák - 1. évad Határtalan hajsza Elveszettek - 2. évad 19-es körzet - 2. évad Tőrbe ejtve Kung Fu Panda ünnepe - 1. évad A hidegsebész - 1. évad A hidegsebész - 2. évad A hidegsebész - 3. évad Code 46 Golfőrültek 2. (1988) Showgirls Devil in the Dark Herkules Miraculous: Katicabogár és Fekete Macska kalandjai - 1. évad Miraculous: Katicabogár és Fekete Macska kalandjai - 2. évad Miraculous: Katicabogár és Fekete Macska kalandjai - 3. évad Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa Mrs. Télapó - Találkozunk karácsonykor! Six Underground - Hatan az alvilágból Eszmélet - 1. évad Reneszánsz szerelem The Secret Lives of Cheerleaders Állig fegyverben Háború-War A nagy balhé 2.
Beyond White Space Rejtélyek asszonya: Gyilkos bosszú Rejtélyek asszonya: Gyilkos hétvége Kaibyô nori no numa Taxidermia Hanna - Gyilkos természet Thomas & Friends: Big World! Big Adventures! The Movie Texas Cotton Atomcsapat Special ID Jadviga párnája Polisse Rejtélyek asszonya: Dalolj a gyilkosról! Rejtélyek asszonya: Halálos adósság Rejtélyek asszonya: Édes kicsikém Rejtélyek asszonya: Veszélyes vadnyugat Rejtélyek asszonya: Családi rejtély Rejtélyek asszonya: A játszma Rejtélyek asszonya: Látomás egy gyilkosságról Forró börtön Salvador Szemtelen szemtanúk Rózsa Sándor - 1. évad Vicky Donor Der Prinz von nebenan Nyugaton a helyzet változatlan Bodied Forrongó évszak Besütizve Fenegyerek Interference Sabrina Hagazussa Csók, macsók! Kísértések Roma Karácsonyi naptárpasik Pocahontas 2: Vár egy új világ Éjjeli hajsza Kertvárosi kommandó Elveszett tengerészek Tarzan titkos kincse Tarzan és a sivatag titka Gyilkos vagyok A három testőr Felügyelők Polar Expressz Az 50 láb magas nő támadása Doktor szöszi 2.
Oblomov néhány napja Darc Három férfi, egy mózeskosár White Rabbit A komáromi fiú A golyó Reszkess, Monaco! Import Export És megint dühbe jövünk Eltűnt nyolc űrhajó How It Ends Peer Gynt A múlt árnyai Soha, sehol, senkinek! Egy forró őszi csók A délvidéki Én és a hercegem 3. - Királyi mézeshetek Én és a hercegem 4. - Elefántkaland Csajok maffiája A rózsa vére - 1. évad A belleville-i zsaru Mid90s Csalimadarak Oroszlánszív Jagga Jasoos A suttyó család 3. - Hulljon a férgese Bob Lazar: Area 51 & Flying Saucers Afrika csúcsai Végállomás Monsieur Ibrahim és a Korán virágai Shinobi Bérbarátnő álomáron Kutya-macska szerelem Piedone Afrikában Piedone Egyiptomban Fekete tükör - 1. évad Fekete tükör - 2. évad Fekete tükör - 3. évad Fekete tükör - 4. évad Hajsza - 1. évad Hajsza - 2. évad Hajsza - 3. évad Szilveszteri durranások Leszbikus vámpírok gyilkosai Telihold Gimi Death Note Lány a liftből Ásó, kapa, nagykaland... Thriller - 1. évad Thriller - 2. évad Mamma Róma Ahol a cápa az úr Démonok Tündi Bündi Barátok - A film - 1. évad Rémbo fia Sex for Sale: American Escort Európai vakáció Katie Fforde: Tökéletes választás Divination Arany a tó fenekén Katie Fforde: Bruderherz Henchmen Star Trek: A nem ismert tartomány Star Trek - A végső határ Star Trek 4 - A hazatérés Star Trek III - Spock nyomában Star Trek: Kapcsolatfelvétel Star Trek: Nemzedékek Jud Süss Siyama - A harcos város A szenvedélyek labirintusa A menedék 2.
Oscar-gálát, ahol akár újabb magyar siker is születhet. Kapcsolódó podcastunkban latolgattuk az esélyeket is, de inkább csak beszélgettünk, vitatkoztunk a jelölt filmekről és a hollywoodi trendekről. 0:00 - 8:17 - Oscar és a #metoo 11:40 - Legjobb film 48:34 - Legjobb rendező 1:05:20 - Színészi kategóriák 1:18:30 - Legjobb idegennyelvű film01:24:17February 02, 2020Filmvilág Podcast #21 - Black Mirror2017 decemberének végén debütált a Netflixen Charlie Brooker zseniális antológiasorozatának 4. évada, ennek örömére összeültünk, hogy listázzuk a Fekete tükör eddigi összes (azaz 19) epizódját. Volt, amiben egyetértettünk, volt, amiben nagyon nem, utóbbi az adásból is kiderül. És még az is, hogy szerintünk - jót tett-e a Netflixre költözés a szériának; - mennyire tolerálható az önismétlés; - melyik Brooker legnagyobb rögeszméje; - és, hogy érdemes / lehet-e folytatni hosszútávon a sorozatot? Közreműködők: Baski Sándor, Bilsiczky Balázs, Huber Zoltán. 02:10:23February 02, 2020Filmvilág Podcast #25 - Netflix vs. CannesA 2017-es Cannes-i Filmfesztiválon még több Netflix által gyártott filmet is bemutattak, idén, 2018-ban már tiltólistára kerültek ezek a produkciók.
Ezen felül az is fontos, hogy az egyes karaktereknek megvan a maga külön zenei világa: Attila a nyolcvanas évek közepe-végének rockzenéjét szereti, Márk inkább a hip-hop irányából jön, de a zene hangulatfestő részeiben ezt nem mindig szükséges érvényesíteni. TEB: – Cél volt, hogy a korábbi évadokhoz képest a zenék is egy sokkal sötétebb irányba induljanak el? Illetve milyen egyéb megfontolások alapján húztátok be a zenéket az Aranyélet harmadik évadjának egyes jeleneteihez és az egyes epizódzárásokhoz? WB: – Nincsenek külön zenei célok. A filmnek vannak céljai, azt szolgálja minden és ezek a célok összefüggenek. A fény, a jelmez, a díszlet és a zene is. Nyilván ezeket a célokat próbálom az én ízlésemnek leginkább megfelelő módon eltalálni, de ez a munka nem arról szól, hogy a kedvenc számaimmal rakok tele egy filmet. A harmadik évadra már kialakult zenei világa volt a filmnek. A score-t végig minden évad esetében az Uptown Fellaz készítette, az egyes karakterek zenei világa is ismert volt már, tehát egy jól körülrajzolt világon belül mozogtunk.