Normál körülmények között a páciensek pontosan meg tudták mondani, hogy hogyan változik meg a kezük helyzete, ha azt ők, vagy egy külső személy megváltoztatta. Más volt a helyzet, ha a kezek vérkeringését elszorították, tehát elzsibbasztották, illetve emellett injekcióval elérzéstelenítették. Ebben az esetben a résztvevők nem tudták megmondani, mikor mozdítja el a végtagjukat eredeti állapotából az őket vizsgáló orvos. Ha viszont felszólították őket a kezük mozgatására amire természetesen képtelenek voltak, mivel ez zsibbadt állapotban lehetetlen a mozgás érzete mégis határozottan kialakult bennük. A tudósok ebből arra következtettek, hogy ha hiányoznak a külvilágból érkező jelek (a kezek látása, érzékelése), az agy különleges dolgot képes csinálni: olyan érzetet generál, illetve tudatosít, mintha ténylegesen megtörtént volna a végtag mozgatása, kitalálja, hogy a kezeknek hol kellene elhelyezkedniük. Igen meglepő volt, hogy a résztvevők mindegyike következetesen ugyanazt érezte mondta Taylor, aki szerint a végtagok pozícionálásához nem csak a kívülről érkező, hanem a belső, agyi jelzésekre is szükségünk van.
- 20. ) 10:30 Sandokan (olasz rajzfilm sor. ) 11:00 Sandokan (olasz rajzfilm sor. ) 11:30 Aranyág 2006 12:01Híradó 12:05 Zselé 12:10 Klipperek 12:35 Zselé 12:50 Felfedezők 13:15 Zselé 13:30 Momentán Utálom a nevelőapámat! 13:55 Zselé 14:00 Autóvízió 14:30 Állati 15:00 Hangár 15:30 Feszti körkép 16:00 Híradó 16:05 Telesport 18:05 Old Boys (1. ) 19:00 Luxor-show (magyar szórakoztató műsor) 19:30 Híradó este 19:53 Sporthírek 20:05 Ötöslottó számsorsolás 20:15 Aranyág 2006 22:05 Larry Flynt, a provokátor (am. filmdráma) 00:15 Híradó 00:20 Sporthírek 00:30 Telesport 01:25 Kárpáti 01:35 Műsorzárás Tangás kuya Egér a pácban K L U B RTL KLUB 06:30 Titkok nyomában - Duracell a kutatásért (am. ismeretterjesztő filmsor. ) 06:55 Lisa Rajzfilmsor. 07:00 Kölyökklub 09:15 Disneyrajzfilmek Lilo és Stitch, 101 kiskutya 10:05 Recept Klub 10:25 06-81-603-000 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 11:30 Ötletház Szórakoztató otthonteremtő magazin 12:00 Híradó 12:10 AutóMánia Autósmagazin 12:50 Bette (am. ) 13:40 Forma 1 15:25 Egy rém rendes család (am.
A tavalyi csapadékos nyár tapasztalata, hogy egy-egy nagyobb esőzés után a fóliát elöntheti a víz. Már néhány órás tartós vízborítás is számottevő kárt okozhat a gyökérzetben. Ha viszont növényünket bakhátra ültetjük, kisebb a gyökérfulladás veszélye. (Igaz, tartósan magas belvíztől így sem védhetjük meg az állományt. ) Azok a termesztők, akik az említettekhez hasonló gondokkal küzdenek, próbálják ki ezt az ültetési módot. Hidi László szaktanácsadó Terra Dei A Kárpát 2006. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: Egy szépen fejlett kineveléséhez 35-40 levél munkájára van szükség. (3. válasz) Nyertesünk: Horváth Béla (Mezőgecse, Ifjúsági út 28. ). A nyeremény: korai zöldségmagvak. 7 Idejében szólunk Ha lúd, legyen egészséges Vidékünkön bármenynyire is divatba jött az előnevelt csibe tartása, azért igen sok helyen ragaszkodnak továbbra is a többi baromfihoz. Például a jóval nagyobb súlyt elérő ludakhoz. Tovább szaporításra jól fejlett egészséges, tiszta fehér színű, jól tojó egyedeket hagyunk.