Az 1946 közepétől szinte folyamatos utcai zavargások és erőszakos cselekmények ezután fegyveres összecsapásokba torkolltak. A britek igyekeztek kordában tartani az eszkalálódó eseményeket (mindkét felet próbálták lefegyverezni), de csak részleges sikereket értek el. Az 1947 őszére kidolgozott kiürítési tervekhez tartották magukat, amely szerint 1948. május 15-én kell az utolsó katonának elhagynia az akkor már hivatalos Izrael állam földjét. Még az ezt megelőző nap, a brit katonák többségének hajóra szállásával, május 14-én Dávid Ben-Gúrión kikiáltotta a szabad és független Ciont, azaz Izrael államát, amelyet azonnal megtámadtak az őt körülvevő arab államok, kitört az első arab–izraeli háború. A konfliktus így kiszélesedett, pedig korábban csak a Palesztinában élő zsidók és arabok vitája volt. Izrael államSzerkesztés A harcok után egy évvel tűzszünetet hirdettek, és megállapodtak egy ideiglenes határban, az úgynevezett zöld vonalban. Jordánia elfoglalta Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet, a gázai övezet pedig egyiptomi ellenőrzés alá került.
Izrael ( Jiszráél Iszráíl), hivatalos nevén Izrael Állam ( Medinat Jiszráél Daulat Iszráíl) a Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partján fekvő ország. Az izraeli államot 1948. május 14-én alapították meg. Az ország a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el. Lakóinak nagy része izraelita vallású zsidó, akik a szétszóratás 1850 éve után többnyire a második világháború és az európai holokauszt után vándoroltak vissza a térségbe. A lakosság további jelentős részét arabok alkotják, akik elődei az ókori zsidó államiság megszűnése után települtek be a századok során. A szomszédos államok és Izrael között az 1948-as újjáalapítás óta szinte folyamatosak az összetűzések. Egyesült Arab Köztársaság Jordánia Libanon Palesztina Szíria
Hogyan fejleszthetnénk?
A Jordán-árok részei: Hula-völgy, Gór, a Holt-tenger vidéke, az Akaba-völgy. A Holt-tenger partján található Földünk legmélyebb szárazföldi pontja. A víz tükre kb. 420, a tófenék 795 m-rel van a tenger szintje alatt. Az ország déli részén a Negev-sivatag terül el, amely főleg kréta és eocén kori mészkőből és homokkőből áll. Az ország belső területeit kelet felé a Palesztinai rögvidék foglalja el, amely észak-déli irányban három részre tagolható: Galilea, Szamária és Júdea. Legmagasabb pont: Har Meron, 1208 méter, az ország északi végében, Naharijától kb. 35–40 km-re keletre. VízrajzSzerkesztés Izrael fő folyója a Jordán, amely 251 km hosszú, átfolyik a Kineret-tavon (másként: Genezáreti-tó) és a Holt-tengerbe torkollik. A Golán-fennsík bazaltláva területei körülölelik a Kineret-tavat. A belső felföldről a tenger, illetve a Jordán felé tartó rövid patakok zöme időszakos. Az ipar és a lakosság növekvő vízigényét a szennyvizek tisztításával, újrafelhasználásával, mesterséges csapadékkeltéssel, tengervíz-sótalanító üzemekkel (Asdód, Eilat) elégítik ki.
izrael allam uj terkepe » Izraelinfo Üdvözlünk! Regisztrálj egy fiókba Jelszó visszaállítása e-mail címed Az Izraelinfo a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. RENDBEN Bővebben... Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
A legcsapadékosabb hónap a január, amikor a csapadékos napok száma 10. A legszárazabb időszak júniustól szeptemberig tart, ekkor egyáltalán nem hullik csapadék. Öltözködés: A körutazásoknál napközben könnyű öltözék, esténként melegebb ruházat szükséges, illetve a programokon való részvételhez nagyon kényelmes (túra-) cipő javasolt. A templomok megtekintéséhez hosszú nadrágot és vállat fedő ruházatot szükséges viselni. A hűvösebb hónapokban kabát, esőkabát, melegebb ruha ajánlott. Hivatalos fizetőeszköz, bankkártyák, bankok nyitva tartása: A hivatalos fizetőeszköz a Sékel, 1 USD = kb. 3, 796 ILS. A hitelkártyákat (American Express, Diners, Visa, Mastercard/Access/Eurocard) a nagyobb üzletekben, áruházakban, benzinkutaknál elfogadják. Érdemes helyi valutát váltani, hiszen napközben az ásványvizet, gyümölcsleveket, péksüteményeket elsősorban Sékellel lehet kifizetni. A bankok általában 08. 30 és 12. 00 óra között tartanak nyitva, vasárnaptól csütörtökig, és 16. 00-18. 00 óra között vasárnap, kedden és csütörtökön.
Ez a merénylet sokkolta az országot. Az 1990-es évek végén Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök kivonult Hebronból és aláírt egy memorandumot, amely nagyobb jogkört biztosított a Palesztin Hatóságnak. Ehúd Bárák 1999-ben megválasztott miniszterelnök visszavonta az izraeli csapatokat Dél-Libanonból, és megbeszéléseket folytatott Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökével és Bill Clinton amerikai elnökkel 2000 júliusában, Camp Davidben. A tárgyalások során Barak ismertette a palesztin állam megteremtésére vonatkozó tervét, de Jasszer Arafat elvetette azt. A tárgyalások összeomlása után a palesztinok megindították a második intifádát. A 2001. évi rendkívüli választásokon Aríél Sárón lett az új miniszterelnök. Hivatali idejében kivonult a Gázai-övezetből és kerítést építtetett Ciszjordánia körül. 2006-ban beteg lett, kómába esett. Hivatalát Ehúd Olmert vette át. 2006. július 12-én a Hezbollah rakéta- és aknavető támadásokat indított az izraeli katonai állások és határmenti telepek ellen.
A törökök 1516-ban foglalták el, az Oszmán Birodalom (a későbbi Törökország) része volt az első világháború végéig. A török uralom végén a vidéki népesség túlnyomórészt muszlim arab, viszont a legnagyobb város, Jeruzsálem lakossága többségében zsidó volt. Cionista mozgalomSzerkesztés Az egykori Izrael földjén is elenyésző kisebbségben maradt a zsidóság. 1690-ben a mai Izrael területén nagyjából 2% volt a zsidó lakosság aránya. [23] A zsidó közösségekben kezdett megfogalmazódni az a törekvés hogy tenniük kell valamit a több száz éve tartó változó intenzitású üldöztetések ellen. Ezekben az időkben még az asszimilálódásban látták a megkülönböztetések elkerülésének leghatékonyabb módját, de a szegregálódás (társadalmi elkülönülés) egyre szimpatikusabb megoldásnak látszott a szemükben. A 19. században főként Palesztinában, Európában és Oroszországban újraéledő - a modern nyugati álláspontok szerint "túltengő" - nacionalizmus és az egymást érő pogromok hatására – a század közepétől – kialakult a cionizmus eszméje.
ÁrazásSegítsen választaniFájl méretPixelekInchcmUSDKis JPEG411x800 px - 72 dpi14. 5 x 28. 2 cm @ 72 dpi5. 7" x 11. 1" @ 72 dpi$3, 50Közepes JPEG822x1600 px - 300 dpi7. 0 x 13. 5 cm @ 300 dpi2. 7" x 5. 3" @ 300 dpi$7, 00Nagy JPEG1541x3000 px - 300 dpi13. 0 x 25. 4 cm @ 300 dpi5. 1" x 10. 0" @ 300 dpi$8, 00X-LArge JPEG2569x5000 px - 300 dpi21. 8 x 42. 3 cm @ 300 dpi8. 6" x 16. 7" @ 300 dpi$9, 00XX-méretű JPEG3853x7500 px - 300 dpi32. 6 x 63. 5 cm @ 300 dpi12. 8" x 25. 0" @ 300 dpi$13, 00Engedélyezés, Nyomtatások és Egyéb OpciókTudjon meg többetÁltalános licenc feltételekTartalmazCsoportos (Limit nélküli számú felhasználó)$25, 00Újrafelhasználás/Végtelen példányszám$50, 00Elektronikus és nem-elektronikus dokumentumok újra eladásra$50, 00Ezt a képet szerezze meg Nyomtatott fotóként/PoszterkéntTovábbi opciókElfogadom a Licenc feltételeket Nem Szükséges Feliratkozni