Celebkönyvek még, amiket nem felejtünk elAz egyik legnagyobb port kavart önéletírás Szepesi Niki nevéhez fűződik. Az úszónő Én, a szexmániás címmel árulta a portékát, amelyben a csapat egykori masszőrét, Kicsi bácsit szexuális zaklatással vádolja, aki pedig feljelentéssel fenyegette a nőt. Az örökbecsű írás kapcsán azt is megtudtuk, hogy nemi szervről kapta a becenevét Szepesi Niki, akivel a botránykönyv kapcsán Szily Nóra interjút készített. Dömsödi Gábor Friderikusz és Hajdú serpája voltam című könyve is megért jó néhány cikket a bulvárnak. Az egykori kollégák és barátok egymásnak estek, sőt, Sarka Katának is volt néhány szava a történtekhez. Az a szóbeszéd is járta, hogy Hajdú perrel fenyegetőzik, Dömsödi pedig szemmel láthatóan élvezte a végre ráirányuló médiaérdeklődést. Szily Nórának is szívesen mesélt a mű keletkezésének körülményeiről. Kislányának, Babikának ajánlotta könyvét Bálint Antónia, amely Dömsödi írásához hasonlóan - a személyes érintettség okán - megint csak nem nélkülözi a Hajdú Péter nőügyeire vonatkozó passzusokat.
Mondjuk zárójelesen teszem hozzá, privát dolog, amíg könyvet nem ír róla. Naná, hogy egy kanapén pózol Annácska Botránykönyv lesz? Naná, már most az. Felborzolja a kedélyeket? Ó, de még mennyire! És el fogom-e olvasni? Már úton van a recenziós példányom, amint megérkezik rávetem magam, és írni fogok róla egy beszámolót. Kíváncsi vagyok már nagyon, jól esik néha egy-egy trash könyvet is elolvasni. Utóbbit tegnapelőtt elmeséltem három barátomnak. Az egyikük először kiröhögött, aztán félve megkérdezte, kölcsönkérheti-e majd tőlem a regényt. A másikuk inkább nem kommentálta, míg egy blogger ismerős teljesen kiakadt, hogy Kelemen Anna miatt bántják a fákat, és egy ilyen könyvet ki sem kellene adni. Ebből is látszik, majdnem mindenkinek van véleménye a könyvről, ez pedig a siker egyik alapfeltétele. Kelemen Anna: Harminc nap a nép szolgálatában Kiadta: Ulpius-ház Megjelent: 2014. október 27. Online megrendelés: 15% kedvezménnyel Fülszöveg: Bármibe is fogtam, nagy port kavart és alighanem a legújabb akcióm is kiüti a biztosítékot: harminc napra a nép szolgálatába álltam, óránként százezer forintért felkínáltam magam a férfiaknak.
8 Több vizsgálat is igazolja, hogy a DIFER programcsomag a gyógypedagógiában, a tanulásban akadályozott gyermekeknél is használható, ám részükre részletesebb instrukció, valamint általában több idő szükséges a vizsgálatok elvégzéséhez 9. A DIFER programcsomag prediktív értékét 2018-ban vizsgálta az SE Pető András Karának Mérések a konduktív nevelésben kutatócsoportja. A programcsomag a CP-vel élő gyerekek esetében is megbízhatóan jelzi a tanulási nehézségeket. 10 Egyéb, a CP-vel élő gyermekek körében használható a tanulási képességek felmérésére szolgáló mérőeszköz: Emberalak-ábrázolás és a vizuomotoros koordináció diagnosztikus értékelése (Goodenough emberrajzvizsgálat) Beszédészlelés, beszédmegértés diagnosztikája (GMP) Téri pozíció érzékelését vizsgáló eljárás (Edfeldt) Diszlexia Prevenciós Teszt (DPT) Életminőség vizsgálatok A CP-vel élő személyek felmérése a már említett holisztikus emberképből kifolyólag nem állhat meg a funkciók felmérésénél és vizsgálatánál. Ahhoz, hogy a konduktor valóban személyre szabottan tudja a fogyatékossággal élő személlyel vagy családjával közösen megfogalmazni és kijelölni a célokat, és ennek megfelelően az egyéni és csoportos fejlesztési terveket összeállítani, szükséges, hogy az egyén élethelyzetét, életminőségét is megismerje.