Főleg gödrök, földbe mélyített épületek, felszíni építményekhez tartozó cölöplyukak, egy kút és négyszögletes tüzelőhelyek maradványai jelezték az egykori települést. A kerámia anyag mellett, orsógombok, csont-és szarutárgyak (fésűk), fémtárgyak, fibulák, pénzek, vaseszközök kerültek elő. Császárkori településen előkerült tüzelőhely A feltárt terület déli részén folytatódik a késő császárkori telep, de innen több, a leletanyag alapján 4-5. századra, azaz a hun korra datálható telepjelenség került elő. A kerámiaedények mellett pénzek, fibulák, csat, szaruból készült "csontfésűk" többféle típusa fordult elő a település maradványai között. Valószínűleg ennek a falunak a lakója lehetett az a nő, akinek sírját a település északi szélén találták meg. A halott ruházatához üveggyöngy, övcsat, ruhakapcsoló tű tartozott, mellette voltak a szépítkezéshez és egyéb tevékenységhez használható eszközök, bronzcsipesz, csontfésű, vaskés és egy edény is. 5. századi temetkezés A legfiatalabb településre egy földbe mélyített építmény és néhány szórvány kerámia utal az Árpád-korból (11-12. század).
Lokodi-Csaba Zsolt (RO): magyar pásztorkutyák Augustin Ionescu (RO): angol pásztorkutyák Harsányi Péter (HU): belga juhászkutyák, ausztrál juhászkutyák, francia pásztorkutyák, az FCI – I. fajtacsoport nem fel sorolt kutyafajtái FCI – II. fajtacsoport Harsányi Péter (HU): leonbergi, újfoundlandi, landseer, szent bernáthegyi, berni pásztorkutya, appenzelli havasi kutya, nagy svájci havasi kutya, tibeti masztiff, pireneusi masztiff, pireneusi hegyikutya Adam Ostrowski (PL): schnauzerek, pinscherek Augustin Ionescu (RO): német dog, dobermann, boxer, rottweiler, cane corso, orosz fekete terrier, bullmasztiff, bordói dog Erdős László (HU): az FCI – II. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajtái Johan J. Juslin (SF): leonbergi, újfoundlandi, landseer, szent bernáthegyi, berni pásztorkutya, appenzelli havasi kutya, nagy svájci havasi kutya, tibeti masztiff, pireneusi masztiff, pireneusi hegyikutya Gerard Mignot (F): német dog Peter Friedrich Berchtold (A): dobermann, boxer, rottweiler, cane corso Zlatko Jojkic (SRB): bulldog, schnauzerek, pinscherek Lakatos István (HU): orosz fekete terrier, bullmasztiff, bordói dog, kaukázusi juhászkutya, közép-ázsiai juhászkutya, az FCI – II.
Országos Fogathajtó Fedeles Döntő Hazánk legjobb fogathajtói foglalhatják el a Lipicai Lovasközpont szabadtéri arénáját. A 2019-20-as fedeles fogathajtó versengés bajnokainak avatására szeretettel várjuk a nagyközönséget is a Lipicai Lovasközpont arénájában. Nyílt Fogathajó edzés - Dobrovitz József Nyílt Fogathajó edzést tart Dobrovitz József (Négyesfogathajtó világbajnok) és Ifj. Dobrovitz József (Kétszeres kettesfogat csapat világbajnok, Póni négyesfogat világbajnoki ezüstérmes. ) XX. Őszi Lóárverés 2019-10-12 9:00 - 2019-10-13 17:00 Évjárati kanca- és méncsikók felvezetése és értékesítése. Helyszín: Fedeles Lovarda Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad valamint a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesületének közös rendezvénye. Már a 20. őszi lóárverésre készülünk. Összesen 26 lipicai lovat kínálunk eladásra. Our equestrian servicesRiding lessonsVisit the studHajtókocsi kiállításCsipkéskútFajtatörténeti kiállításParádi Cifra istállóMarócpuszta Contact Állami Ménesgazdaság, SzilvásváradEgri út 16.
Ezt követte a felvonulási terület, majd a nagy lovaspálya nemrégiben befejeződött korszerűsítése. Az utóbbi új lelátórendszert kapott, 6500 látogató befogadására alkalmas. Felszereltsége a bemelegítő pályához hasonlóan minden nemzetközi szabványnak megfelel, speciális négyévszakos pályatalaja pedig kiváló nedvességelvezető és lólábkímélő. Az országszerte 6 telephelyen mintegy 300 lovat tenyésztésben tartó, a takarmányt saját területein maga termelő ménesgazdaság alapvető célja, hogy Szilvásvárad a lovasoktatás és -kutatás hazai központja legyen. A most átadott létesítményegyüttes többfunkciós kialakítású, így nem csupán lovas, de egyéb kulturális programok megrendezésére is alkalmas. Szilvásváradnak több mint hétezer éves múltja és háromezer éves lovas kötődése van. A magyarok kultúrájának szerves része a ló szeretete. (Összesen ennyien olvastátok: 302, ma: 1) További cikkek - Világjáró A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum múltidéző augusztus 20-ra invitálja az érdeklődőket. A... Teljes cikk
Nagyobb bevételt a világ- és európai bajnokságok hoznának A versenyekről készült, fentebb linkelt videóban és fotókon látszik, hogy a stadion kong az ürességtől. A fenntartásba valószínűleg az sem segítene be, ha ezek a rendezvények fizetősek lennének a vendégek részére. Akkor lehetne nyereségesen működtetni a stadiont, ha nagyobb sporteseményeket is tartanának. A mostani versenyekre nincs túl nagy érdeklődés, ezért jegyet sem érdemes szedni a néhány családtagtól és látogatótól. A stadiont a nagyobb világversenyek nézőszámához igazították: Szilvásváradon mindössze 1600-an élnek, ezzel szemben a stadion 6500 fő befogadására képes. A részvételi felhívásban egyébként még a stadion 8000 férőhelyes befogadóképességgel rendelkezett. Legutóbb Szilvásváradon több mint három évtizede, 1984-ben rendeztek világbajnokságot, – úgy tűnik, hogy a falunak egy jó ideig ennek a versenynek a nosztalgiájával kell beérnie. Közép-Európa legmodernebb lovas létesítményét sem a 2021-es budapesti lovas Eb során nem használják fel, sem a 2022-es világbajnokságon.
Ismét négyesfogathajtó világbajnokság rendezésére készül Magyarország. A Magyar Lovas Szövetség – szilvásváradi helyszínnel – a Nemzetközi Lovas Szövetségnél megpályázta a 2022. évi Négyesfogathajtó Világbajnokság rendezésének jogát. Szeptember 11. -én Lausanneban, a szervezet székházában Uzsoky András, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója, – Mitykó Zsuzsi a Fogathajtó Szakág titkárának társaságában – a élénk érdeklődés mellett mutatta be a pályázat dokumentációját és válaszolt a kérdésekre. Az eseményen részt vettek: Sabrina Ibanez a FEI főtitkára, továbbá az Állatorvosi Bizottság vezetője, IT, a jogi-, a pénzügyi-, a pr-kommunikációs osztály és a Fogathajtó Szakág képviselői. Pályázatunk elfogadásának esélyeit növelheti, hogy a FEI megbízásából Magyarország – általános közmegelégedettségre – eddig 13 fogathajtó világ- és 3 Európa-bajnokságot rendezett; a magyar fogathajtók a világ élvonalában járnak, az eddigi világ- és Európa-bajnokságokon 103 érmet, köztük 46 aranyat nyertek; és a magyar Szövetség a nemzetközi sportdiplomáciában kölcsönösen előnyös együttműködő szerepet vállal.
[12]A 2011-es népszámlálás során a lakosok 78, 5%-a magyarnak, 1% cigánynak, 0, 8% németnek mondta magát (21, 4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 25, 5%, református 28, 1%, evangélikus 0, 4%, görögkatolikus 0, 3%, felekezeten kívüli 12, 6% (32, 4% nem nyilatkozott). [13] NevezetességeiSzerkesztés A klasszicista stílusú körtemplomot Hild József tervei alapján, 1837–1845 között emelték Szalajka-völgy Fátyol-vízesés Istállós-kői-barlang Cserepes-kői-sziklaodú Kalapat-hegyi kilátó őserdő Erdei múzeum Szilvásváradi Erdei Vasút Lovas múzeum lovas stadion Orbán-ház lipicai ménes református kerektemplom Erdődy-Pallavicini-kastély BörtönmúzeumKépgalériaSzerkesztés JegyzetekSzerkesztés↑ a b Szilvásvárad települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2020. február 4. ) ↑ Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2015. január 1. (magyar és angol nyelven).
Az Agrárminisztériumtól megtudtuk, hogy a Lovasközpont megnyitása óta a Ménesgazdaság legrangosabb eseményként a 2022. évi Fédération Équestre Intarnationale (FEI) világbajnokság részeként a négyesfogathajtó szakág világbajnokságának megrendezésére pályázott. A FEI döntése alapján azonban a 2022. évi világbajnokság minden szakágban történő megrendezésének jogát Olaszország és Dánia nyerte el. A FEI döntését Sabrina Ibánez főtitkár azzal indokolta, hogy "a már bevált helyszíneken rendezhetőbb és fenntarthatóbb multidiszciplináris bajnokságok, események legyenek". A tárca tájékoztatása szerint szintén előnyben részesítették a mind a hét szakág befogadására vonatkozó ajánlatokat, ezért választottak egy-egy dán és olasz helyszínt. A stadion nehezen megközelíthető Ifj. Bozsik József, aki az egyes- és pónifogathajtók szövetségi kapitánya volt, korábban erősen kritizálta a fedett lovardát – nyilatkozata után menesztették posztjáról. Ifj. Bozsik József szerint a 6500 fős lovas stadion nincs kihasználva, maximum ötszáz fő látogat el egy-egy versenyre.