Friderikusz Sándor vendégeivel, Schobert Norberttel és Rubint Rékával (Fotó: RTL Magyarország/Bielik István) A Schobert-Rubint duó A beszélgetésnek hátteret adó stúdió távolról egy lakás nappalijára emlékeztet, a háttérben még egy kandalló lángnyelvei is segítenek az otthonosság érzésének átadásához, Friderikusz pedig figyelembe véve, hogy egy járvány közepén forgat, illedelmes távolságból kérdezgeti interjúalanyait. Ebben a játékban pedig a Schobert–Rubint házaspár egyszerre számít jó alanynak, és sajnos rossznak is. Jónak amiatt, mert rendkívül nyitottak, gyakorlatilag a teljes felnőtt életüket a nagy nyilvánosság előtt élték le, ezért nincs is sok titkolnivalójuk, érzésem szerint tényleg teljesen őszintén válaszolgattak Friderikusz kérdéseire. A rossz oldaluk pedig pontosan ugyanaz, mint a jó: mivel világéletükben ennyire nyíltan kommunikálták az életüket és az egymással való kapcsolatukat, igazából még egy olyan vérprofi riporter sem tud belőlük sok újat kihúzni, mint Friderikusz: ezt így egyben ugyan még biztosan sehol nem mondták el korábban, de a műsorban mégis nagyrészt olyan információk és történetek hangzottak el a szájukból, amiket apránként itt-ott már elárultak magukról.
Nyilván ilyen szolgáltatásokat nem minden ember venne igénybe, de például az első adásban adott válaszai alapján Rubint Réka nagyon is, és így erősen megkérdőjelezhető, hogy tényleg úgy fog-e 62 éves korában kinézni, ahogy azt a műsorban láthattuk. Ám, ez csak részletkérdés, a műsor sikere nem ezen áll vagy bukik, hanem azon, hogy az interjúalanyok valóban megnyíljanak Friderikusznak, a maszk pedig csak egy eszköz ahhoz, hogy nagyobb érzelmi hatást váltsanak ki belőlük a kamerák előtt, meg persze ahhoz is, hogy bevonzzák vele a nézőket. Ennek is köszönhető, hogy adásonként nem egyetlen maszkmesteri beavatkozáson esnek át a vendégek: először megnézhetjük őket húsz, majd negyven évvel idősebb változatban is, vagyis a tisztán, reklámok nélkül nem egész egyórás játékidő alatt kétszer is átalakítják őket, ami leginkább arra jó trükk az adás készítői részéről, hogy a csak a maszkokra kíváncsi nézők ne tudják elintézni annyival a dolgot, hogy a műsor közepén két percre belekapcsolnak az Életünk történetébe mondjuk a Sztárban sztár reklámszünetében.
Nehéz eldönteni, mennyire a maszkoknak köszönhető a két interjúalany érzelmi kitárulkozása a kamerák előtt: szerintem Friderikusz van annyira jó riporter önmagában is, hogy külső segítség nélkül is el tudná érni ezt a hatást. Azonban, ha 2020-ban ilyen gimmick kell ahhoz, hogy egy jó beszélgetős műsor főműsoridőben egy kertévé képernyőjére kerülhessen, én biztos nem fogok tiltakozni ellene. Az Életünk története elsősorban az érzelmeinkre kíván hatni azáltal, hogy megnyit és meghat ismert embereket, ezt a feladatát pedig vérprofin teljesíti. Ha esetleg a médiában kevésbé elhasznált arcok lehetnének a vendégek, annak én nagyon örülnék, de akkor meg valószínűleg nem mehetne az RTL Klubon vasárnap este kilenc után. Jó látni, hogy Friderikusz akár többévnyi kihagyás után is ugyanazon a színvonalon tudja folytatni, ahol abbahagyta, ahogy azt is, hogy hétvégén nemcsak zenés-táncos show-val mer próbálkozni egy csatorna. Olvasnál még Schobertékről? Becsajoztatja 270 kilós pártfogoltják Schobert Norbi Schobert Norbi őszintén beszélt arról, hogyan bukott több százmillió forintot Rubint Réka és Schobert Norbi fia teljesen megváltozott
Ugyan Friderikusz kitér a megcsalástól kezdve Schobert szívműtétjén át egészen az üzleti birodalmukig és a gyerekekre hagyott örökségükig mindenre, sőt még azt is láthatjuk, hogy valamiért az önbizalomtól duzzadó Norbi borzasztó fontosnak tartja ötpercenként nyilvánosan elmondani, mennyire megkettyintené szeretett feleségét (Egészségükre! ), végig olyan érzésem volt, hogy ezt én láttam már. És ezzel egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy ne működne a műsor. Schobert Norbert és Rubint Réka (Fotó: RTL Magyarország/Bielik István) Érzelmi kitárulkozás Sajnos Magyarországon nagyon limitált azon házaspárok és párok száma, akik egyrészt érdekesek, másrészt kellő mennyiségű ember ismeri őket ahhoz, hogy egy kereskedelmi csatorna hétvégi főműsoridejében megfelelő nézettséget hozzanak, harmadrészt pedig még nem használta el őket annyira a média, marad még elég titkuk ahhoz, hogy izgalmasak legyenek. Ezzel a gonddal úgy fest, hogy az új Friderikusz produkció készítői is szembesültek, és az első adás (és a belengetett későbbi vendégek nevei) alapján úgy tűnik, hogy az utolsó kritériumot elengedték.
A beszélgetés további érdekessége, hogy azt csak az oldalon követhetik figyelemmel a nézők, a televízió képernyőjén nem. Fotó: RTL Magyarország A 20:45-kor kezdődő, élő választási műsor két házigazdája Boros Krisztina és Rábai Balázs lesznek. Őket – és a nézőket – három szakértő vendég: Krekó Péter (a Political Capital ügyvezetője), Bódi Mátyás (a Választási földrajz geográfus-elemzője) és Hajdú András (a Mathias Corvinus Collegium politikai elemzője) segíti majd a beérkező adatok értelmezésében. A részeredmények alapján a műsor kísérletet tesz arra is, hogy a Választási földrajz Facebook-oldal készítőinek segítségével mindenkinél hamarabb megbecsülje a választás várható eredményét. A szakértők által kiválasztott 30, sorsdöntőnek gondolt választókerület eredményének alakulásáról külön is beszámolnak majd az este folyamán. Emellett több alkalommal élőben kapcsolják majd a győzelemre, vagy parlamentbe jutásra esélyes pártok eredményváróját is. Az RTL Klub élő választási műsora a televíziós képernyő mellett az oldalán is elérhető lesz április 3-án.