Több helyen, köztük Farkas Vilmosnál végignéztem a piskótakészítés módját, nagyon érdekes volt, rájöttem, hogy a sütőforma oldalát nem szabad sütőpapírral bélelni, de a sütésről Ő is csak annyit mondott, hogy 160 fokon kb. 35 percig kell sütni. Az, hogy a villanysütő milyen állásánál, arról nem esett szó, pedig az érdekelt volna igazán. Én próbáltam már a légkeverést, az alsó-felső sütést, mindkettőt különféle hőfokokon, de valahogy egyik se volt az igazi. Annyit azért a sok netes nézelődés során sikerült kiderítenem, hogy a légkeveréses 160 fok megfelel a légkeverés nélküli 180 foknak. Ma próbasütést csináltam, a 6 tojásból, 6 kanál cukorral, 5 kanál liszttel, 1 kanál kakaóporral és 1 evőkanál olajjal kikevert tésztát légkeverés nélkül, felső sütés nélkül, csak aló sütésen, 180 fokra előmelegített sütőbe tettem sülni. A mérőórát 40 percre állítottam, de kb. 25 percnél mérsékeltem a hőt 160-162 fokra. 38 percnél megnéztem, tűpróbáztam és úgy éreztem jó. Ki is vettem. Gyönyörű lett, nem horpadt be, nem esett össze, kihűlés után sem.
Most nem főztem hozzá krémet, csak baracklekvárral kentem meg a három lapba vágott piskótát. Megkóstoltam, nagyon finom lett. Remélem nem kell többé idegeskednem a tortasütések alkalmával, ezentúl mindig ilyen gyönyörűre sül meg a piskótám.
Fontos, hogy ne melegítsük fel jobban, az élesztő 30-40 C fokon dolgozik a legjobban. Aszalás Csak szépen, lassan, egyenletesen, 50-60 C fokon, légkeveréssel, résre nyitott sütőajtóval. Ahogyan azt részletesen leírtuk nemrégiben. Sütemények Csak nagy vonalakban: habcsókot 100 C fokon, tortákat, pitéket, piskótát és kekszet 180 fokon sütjük. Természetesen regényt lehetne írni arról, hogy miben más egy gyümölcs- és egy dobostorta sütése, de az általános hőfok a 180. Jade Wulfraat / Unsplash Hússütés: start hőfok, ezután csökkenteni Azt talán mondanunk sem kell, hogy könyveket írnak csak a hússütésről, úgyhogy mi most csak iránymutatásra vállalkozhatunk. Az első 20-30 percet magasabb hőfokon indítsuk, 200-220 C fok közé állítva a sütőnket. Majd alacsonyabb hőmérsékleten süssük át a húst teljesen. Csirkét, pulykát, nyulat elegendő 150 fokon (így nem fognak kiszáradni! ), kacsát, libát, a vörös és vadhúsokat lehet 180 fokon készre sütni. Alex Munsell / Unsplash A halakkal pedig csak óvatosan, ezek legtöbbjéhez elég 150 C fokra állítanunk a sütőt.
1/9 anonim válasza:nekem villanysütöm van. előmelegitett sütőben 170C-on 12-15 perc. 2014. febr. 28. 12:06Hasznos számodra ez a válasz? 2/9 A kérdező kommentje:nekem is villanyos:) és alul felül vagy csak alul melegítsen?? 3/9 anonim válasza:Én 180 fokon szoktam sütni, alsó-felső sütésen. 12:21Hasznos számodra ez a válasz? 5/9 A kérdező kommentje:sütöttem 20 percig kivettem és még folyt (Y) hát nem voltam boldog remélem nem esik össze:( 6/9 anonim válasza:Ossze fog esni, sajnos. Legkozelebb hagyd bent addig, amig megérzés az illatát - nekem ez a modszer vált be, órát sose nézek, hogy meddig sül. 12:55Hasznos számodra ez a válasz? 8/9 Béla211 válasza:sajnos minden sütő más kép süt. Ki kell tapasztalni. 170 fokon szoktam középen alsó felső sütésen 25-30 előmelegített sütőben. Az illat amúgy tényleg jó tanács adó. 13:04Hasznos számodra ez a válasz? 9/9 A kérdező kommentje:köszönöm mindenkinek, végeredményben sikerült:) és én is 25-30 percig sütöttem:)Kapcsolódó kérdések:
Nem csoda, hogy a piskóta az egyik legkedveltebb sütemény, hiszen számtalan variációja van a napközis kockától a rafinált tekercsekig. Az alaptészta felhasználását, ízesítésének lehetőségeit csak a fantáziánk határolhatja. Feltéve, ha ismerünk pár egyszerű tippet, trükköt, fortélyt, hogy a piskótánk tökéletesen sikerüljön. A piskóta nagyon könnyen elkészíthető, de kényes tésztafajta. Ha nem bánunk vele megfelelő odafigyeléssel, akkor bizony megbosszulja magát: összeesik, nem lesz könnyed, és ha tortának szánjuk, képes a középen csúfosan felpúposodni, amit aztán különböző fondorlatokkal lehet csak helyre hozni. Érdemes tehát figyelmezni pár tanácsra, hogy a piskótatésztánk szinte mindig tökéletesre sikeredjen. Ha pedig netán előfordulna, hogy mégsem, akkor még mindig menthetjük, ami menthető. Ezért nem is érdemes előre felkonferálni a sok édesszájú családtagnak a készülő süti nevét, legyen az meglepetés…mert az elrontott piskótatésztából készülhet akár trüffel, de somlói galuska is. Ha így állunk neki, nem szegheti kedvünket semmi.
Öntsük egy sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformába és tegyük 30-35 percre 180 fokos előmelegített sütőbe. Ha meghűlt, hagyjuk kihűlni. Vágjuk ketté. Osszuk a ganache-krémet 3 részre. Az egyik adaggal töltsük meg az alap torta közepét, helyezzük rá a másik lapot. A második adag krémmel kenjük meg a torta tetejét, a harmadikkal pedig a torta oldalát. A torta tetejét és oldalát hintsük meg durvára reszelt csokoládéval vagy csokoládéforgáccsal. Ganache-krém: a tejszínt melegítsük fel. Mielőtt felforr, vegyük le, és tegyük hozzá az apró darabokra tört étcsokoládét. Addig keverjük, amíg a csokoládé teljesen elolvad. Tegyük minimum 2 órára hűtőbe. Ezután vegyük ki, és elektromos habverővel verjük kemény habbá. Ez 10-15 percet is igénybe vehet. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és mindennap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket. Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, támogassatok bennünket!
Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk számotokra! Gasztro Haulitus Anikó 2010. november. 03. 20:10 A tökéletes lángos – recept 2010. szeptember. 27. 21:00 A tökéletes császármorzsa – recept 2010. december. 21:00 A tökéletes gesztenyepüré – recept
Ma már a legtöbb háztartásban található sütőn minimum kétféle funkcióból választhatsz, hagyományos vagy légkeveréses beállítást alkalmazhatsz. Arról, hogy mikor érdemes a légkeveréses funkciót alkalmazni, itt olvashatsz. A hagyományos sütőben a hőt egy alsó vagy egy felső (vagy alsó/felső) fűtőelem szolgáltatja, a légkeveréses sütő belsejében pedig egy ventilátor van, amely a forró levegőt keringeti. Ettől egyenletesebben sül benne az étel. Légkeveréses sütésnél a receptben megadott sütési hőmérsékletnél 20 fokkal kevesebbel süss, hiszen ahogy a ventilátor forgatja a meleg levegőt, a sütemények is gyorsabban készülnek el. Hagyományos alsó és felső sütés A legtöbb elektromos sütőben az ételt sütheted csak alul vagy csak felül, de egyszerre is bekapcsolhatod ezt a két funkciót. Érdemes mindkettőt bekapcsolni, hogy egyenletesen készüljön el az étel, hisz úgy a belseje sem marad nyers és az alja és a teteje is szépen megsül. A felső sütést akkor érdemes alkalmazni, ha azt szeretnéd, hogy az étel teteje szép piros legyen.