Semmilyen más eszme nem segíthet annyit az önbizalom fejlesztésében, mint ez az egyszerű hit, ha átvisszük a gyakorlatba. Gyakorlásához ez az egyszerű állítás is elég: Isten velem van és mindig segít, ő vezérel engem. " Naponta pár percig képzeljük el magunk mellett Isten jelenlétét és próbáljunk komolyan hinni is ebben az állításban. Azzal az előfeltétellel menjünk naponta munkába, hogy amit állítottunk és elképzeltünk, az való. Állítsuk, képzeljük el, higgyünk benne és meg fog valósulni. Az a felszabadult erő, melyet ez az eljárás előidézhet, meg fog lepni mindenkit. Az érzés és bizalom azoktól a fajta gondolatoktól függ, melyek állandóan foglalkoztatnak minket. Gondolj a vereségre és máris hajlamos vagy legyőzöttnek érezni magadat. De használd a bizalom gondolatait, legyenek ezek uralkodók benned és a képesség olyan erős érzetét fejlesztheted ki magadban, hogy bármily nehézség dacára felül fogsz emelkedni rajtuk. A bizalom érzése tulajdonképpen növekvő erőt indít meg bennünk. Basil King egyszer azt mondta: Légy bátor és hatalmas erők sietnek majd a segítségedre. "
Mondanám, hogy nem, hiszen mindenkinek megvan a maga sötét múltja, megbánt tettei, nekem is, én is csináltam orbitális butaságokat, és mégis, néha úgy gondolom, ha nem ítélkeznék – legalább csak magamban ciccegve -, nem lenne egy, a fejemben felállított erkölcsi norma, akkor nem lenne mihez tartanom magam. Talán ugyanúgy szétcsúsznék, mint 2. Vincent, elveszteném a fonalat. Mindenkivel megtörténik életében, hogy elveszti azt a bizonyos fonalat, már nem tudja, mi a helyes, mi nem, vagy csak már nem is érdekli. Úgy gondolom, ha épp tudom, hogy mi helyes és meg tudom ítélni, hogy XY aztán nagyon erkölcstelenül viselkedik, talán akkor járok éppen a helyes úton. Mert nincs mit a szememre vetni. Amikor ilyeneken gondolkodsz egy könyv olvasása folytán, még ha kicsit meg is utálod a főszereplőt, együtt tudsz érezni vele. Szóval néha utáltam, néha megvetettem, elítéltem, megsajnáltam, majd szurkoltam neki, megbocsátottam, elfogadtam. Mintha olyan lenne ez a könyv, mint egy párkapcsolat és egy szakítás.
Közöltem, hogy ebben a pillanatban lehetetlen vele beszélnem, mert mindjárt a pódiumra kell mennem és megkértem, hogy várjon egy kicsit. Amíg beszéltem, észrevettem, hogy emberem nyugtalanul mászkál fel-alá a kulisszák mögött, de előadás után már sehol sem volt található. Azonban odaadta a névjegyét előzőleg, mely szerint a városban tekintélyes befolyással bírt. 28 Visszatérve a szállodámba, bár késő volt, aggódtam ezért az emberért és telefonáltam neki. Meglepte a hívásom és megmagyarázta, hogy azért nem várt, mert látta, hogy el vagyok foglalva. Csak szerettem volna, ha Ön velem imádkozik" - magyarázta. Úgy gondoltam, ha Ön velem imádkozik, talán nyugalmat lelek". Semmi akadálya nincs, hogy most a telefonon keresztül együtt imádkozzunk" - válaszoltam. Kicsit meglepődött. Soha nem hallottam még imádkozni telefondróton keresztül". Miért ne? " - kérdeztem. A telefon csak egyszerű eszköze a kommunikációnak, Ön néhány háztömbnyire messzebb lakik tőlem, de a telefon segítségével együtt vagyunk.
És mi van a gyermekeivel? Vannak gyermekei? Igen" - válaszolta. Hárman vannak és remek gyermekek, egészen meghatódtam, amikor hozzámjöttek és ezt mondták: papa, mi szeretünk és mindig melletted fogunk állni. " Tehát akkor" - folytattam - ez a második tétel - három gyermek, akik szeretik Önt és Ön mellett állnak. Vannak barátai? " - kérdeztem. Igen" - mondta. Van egy pár igazán jó barátom, nagyon jó barátom. Be kell vallanom, nagyon kedvesek voltak hozzám. Eljöttek és felajánlották segítségüket. Dehát mit is tehetnének? Nem tehetnek semmit. " Ez a hármas számú tétel" - vannak barátai, akik segítségére lennének és megbecsülik Önt. Hogyan állunk a becsületesség dolgával? Követett el Ön már nagyobb hibákat? " A becsületem sértetlen" - válaszolta. Mindig megpróbáltam helyesen cselekedni, a lelkiismeretem tiszta. " Helyes" - mondtam. Ezt is leírjuk, mint a négyes számú tételt, - becsületes. Hogy állunk az egészséggel? " Az egészségem tökéletesen rendben van" - válaszolta. Nagyon ritkán voltam beteg életemben és azt hiszem, nagyon jó állapotban vagyok fizikailag. "
Nagyon tanulságos! + pont: Mert elgondolkodtatott, megbotránkoztatott és néha meg is nevettetett. – pont: Mert így utólag, én két külön könyvbe szedtem volna 1. és 2. Vincent történetét.
És ami még komolyabb, a gondolat erejével szinte előidézhetjük azt az állapotot, amitől félünk. Ez az üzletember tulajdonképpen pozitív eredményeket idézett elő a bátorság és bizalom gondolataival, melyek a kártyák kirakásában is megmutatkoztak. Azok az erők, amelyeket az előző vereség-pszichológia különös módon meggátolt, most szinte kiáradtak a személyiségéből és építő magatartásra ösztökélték. Úgy tűnik, hogy az önbizalom hiánya egyik nagy problémája korunknak, mely szorongatja a ma emberét. Egy egyetem pszichológia szakán hatszáz diákon végeztek felmérést. Kikérdezték őket legnehezebb személyi problémájukról, és 75 százalék panaszkodott az önbizalomhiányra. Nyugodtan állíthatjuk, hogy ugyanez az arány érvényes a népességre általában. Mindenütt összetalálkozhatunk olyan emberekkel, akik belsőleg félénkek, visszariadnak az élettől és mély bizonytalanság és alkalmatlanság érzése gyötri őket, és akik kételkednek saját erejükben. Mélyen kételkednek saját képességeikben, ha felelősséggel kell megbirkózniuk, vagy meg kellene ragadniuk a lehetőségeket.
Azonban idegösszeomlását nem bűntudatának tudja be, hanem túldolgoztatott fizikai állapotának. De" - mondta az orvos, ezek az emberek nem kaptak volna idegösszeroppanást a túlhajtott munkától, ha feszült bűntudatérzésük elernyedt volna. Lelki békénket ilyen körülmények között úgy kaphatjuk vissza, ha átengedjük Isten gyógyító erejének a bűnt is és a feszültséget is, melyet okozott. Egy üdülőhelyen, ahol pár napra megszálltam, hogy nyugodtan írhassak, találkoztam egy New York-i emberrel, akit már ismertem egy kicsit. Nagy feszültségben élő, rámenős ember volt, egy rendkívül ideges üzletember. Karosszékben ült a napon. Invitálására melléültem és beszélgettünk. Örülök, hogy ezen a gyönyörű szép helyen pihen" - jegyeztem meg. Idegesen válaszolt: Itt most nincs semmiféle üzleti ügyem és annyi munkám lenne otthon, annyira nyomja a vállamat ez a sok teher, szinte leteper ez a sok tennivaló. Ideges vagyok, nem tudok aludni, kiugranék a bőrömből. A feleségem ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjek ide egy hétre.