Délután kirándulunk Sarnathba, a buddhista szent helyre. Ez a település a buddhisták számára annyira szent, mint Varanaszi a hinduk számára. A legenda szerint ma ott áll a Dhamek sztúpa, ahol a megvilágosodott Buddha az első nagyobb beszédét tartotta. De a város másik sztúpája sem kevésbé híres: Asóka király építette, hogy Buddha földi maradványait abban helyezzék el. Az éjszakát Varanasiban töltjük, és elalvás előtt hallhatjuk a Gangá ártit, a folyónak szóló, ritmikus, kántáló imádságot. 10. nap - Varanasi, Kathmandu: Thamel, Durbar Square Reggel Nepál fővárosába, Kathmanduba repülünk. A délutáni órákban érkezünk meg a kathmandu-i repülőtérre, ahol már várnak ránk helyi vezetőink, akik a szállásunkra visznek bennünket. Szállodánk a rendkívül népszerű Thamel negyedben található, amely a Nepálba látogató turisták nyüzsgő találkozóhelye. A nap hátralévő részét pihenéssel vagy a városrész felderítésével töltjük. A finom ételek, az új ízek és illatok, az aprócska boltok és a semmihez sem fogható, élettel teli ázsiai forgatag hangulata minket is gyorsan magával ragad.
Könnyű, hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthetőek, kivéve a Meesapulimala csúcsmászást a 8. napon. Ezt a túrát leszámítva a kint töltött idő alatt komolyabb fizikai megterhelésnek nem leszünk kitéve. Ha szoktál időnként túrázni vagy legalább egy keveset sportolni, és lelkes vagy, akkor valószínűleg semmi problémád nem lesz a mozgással. Utunk során hangulatos szállókban, panziókban szállunk meg, két helyen pedig magánszállásokon alszunk. A szállók szobái mind rendelkeznek saját, meleg vízzel, angol WC-vel ellátott fürdőszobával. A szobák mérete, tájolása, felszereltsége egymástól eltérő lehet. A szállók szobái két - három ágyasak, így az egyedül jelentkezőket összetársítjuk nemben és lehetőség szerint korban megegyező utastársakkal. A magánszállások szobái mind rendelkeznek saját, meleg vízzel, angol WC-vel ellátott fürdőszobával. A magánszállásokon előfordulhat négy ágyas szoba is! Szállásainkon szinte mindenhol van ingyenes wi-fi. Dél-Indiát a romlatlan természet, a vendégszeretet, de ugyanakkor a gazdasági, társadalmi környezet bizonyos fokú elmaradottsága jellemzi.
), kezet fognak, örülnek egymásnak, sőt vannak, akik egy egész napot rászánnak erre a látogatásra, hogy lássák a szikrázó napsütésben az épület hófehér sugárzását, aztán pedig az alkonyatban a narancssárgává váló falak mesés színét. A Taj és a város történelméhez feltétlenül meg kell ismerkedni az agrai Erőddel, hiszen az építtető itt töltötte saját fia fogságában az élete utolsó szakaszát. De nem marad ki a programból Akbar mauzóleuma, a Sikandra sem. 7. nap - Agra, Orcha, Kajuraho Miután a müezzin énekére ébredünk, Agrában vonatra szállunk, Jhansiig utazunk. Onnan átbuszozunk Orchába, a Bundela királyok városába: a csodálatos, Bundela királyok palotájának megismerése és a Raja templom meglátogatása a program. A Raja templomot igazából akkor fogjuk szívünkbe zárni, ha részt veszünk egy istentiszteleten. Cipő és fényképezőgép nélkül csak hallgatjuk az éneket, elfogadjuk a homlokunkra rajzolt áldást, és külső szemlélőből a hindu vallás szereplőjévé válunk. A folyó parti városka megmutatja az indiai kisvárosok minden báját: színes ruhák, bazárok, fabottal járó rendőr, (komoly bűn esetén azzal nyomatékosítja a törvény szigorát!