Magas színvonalú, a hallgatók körében méltán népszerű oktatói munkássága mellett jelentős tudományos tevékenysége is, melyet számos külföldi tanulmányút, kutatás, konferencia, továbbá az egyes szervezetekben betöltött tisztsége fémjelez. A határainkon túli egyháztestekkel gyümölcsöző együttműködést alakított ki. A mindenkori állami vezetéssel tartja a kapcsolatot, és a lehetőségeket figyelembe véve küzd a református oktatási és egészségügyi intézmények működésének zavartalan fenntartásáért. Magas fokú hivatástudattal, fáradtságot nem ismerő munkabírással, páratlan humánummal és elkötelezettséggel képviseli Debrecen, a Tiszántúl, Magyarország reformátusságát itthon és külföldön egyaránt. Miklóssy Ferenc – ügyvezető igazgató Gépészmérnöki, mérnökközgazdász diplomája kézhezvételét követően a TIVIZIG-nél helyezkedett el, majd 1994-től annak jogutódja, a magánosított KEVIÉP Kft. ügyvezető igazgatója, meghatározó résztulajdonosa. Irányításával a vállalat itthon és külföldön is jelentős infrastrukturális, környezetvédelmi és magasépítési projekteket valósít meg.
rektorhelyettes • Dr. Gergely Pál akadémikus, egyetemi tanár, ÁOK • Dr. Joó Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, TTK • Dr. Trócsányi Zoltán egyetemi tanár, TTK • Dr. Séllei Nóra Katalin egyetemi tanár, BTK • Dr. Virág László egyetemi tanár, ÁOK • Csiszár Imre doktorandusz, elnökhelyettes, BTK DEHÖK 33 A Közalkalmazotti Tanács tagjai 2013. július 1-jétől 2014. február 17-ig Elnök: • Dr. Mikita János egyetemi docens, Belgyógyászati Intézet, II.
Fürjes Gergely számára a Pro Universitate Juventutis kitüntetés adományozását. ) Határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa elfogadta az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács összetételének módosítását. ) Határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa elfogadta a Tehetségtanács módosítására vonatkozó személyi javaslatot. ) Határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa elfogadta a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottság módosítására vonatkozó személyi javaslatot. Szervezeti kérdések • 8. ) Határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa támogatta a KTK és a GVK összevonását. ) Határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa hozzájárult a Debreceni Egyetem és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola beolvadással történő egyesülésének előkészítéséhez. • 10. ) Határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa elfogadta a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát, az SzMSz részét képező, de külön megalkotott szabályzatokat, a gazdálkodással kapcsolatos, valamint az egyéb szabályzatokat, működési rendeket, utasításokat akként módosítja 2014. január 1-jei hatállyal, hogy a Centrum vagy TEK szövegrész helyébe a Debreceni Egyetem, a centrumelnök/TEK elnök megnevezés helyébe a Debreceni Egyetem rektora, a centrum gazdasági igazgatója vagy TEK gazdasági igazgatója helyébe a gazdasági főigazgató megnevezések lépnek. )
Az ezekért járó többlet támogatás egy részét az egyetem a legtehetségesebb, legígéretesebb oktatók, kutatók kutatómunkájának, nemzetközi kapcsolatépítésének támogatására fordítja. Ezt az állami forrást pályázat útján lehetett igényelni. Az AGTC-ről 25 db kutatási terv érkezett be a TUKET-hez 230 M Ft értékben, melyből 8 pályaművet támogattak, ezek megvalósítása jelenleg is zajlik A 2013. 31 közötti időszakban megvalósítás alatt álló projektek közül kiemelkednek az AGR_PIAC projektek, továbbá a FP7, TÁMOP, HUSK és GOP projektek. 162 Beszámoló a központi egységek, centrumok, karok eseményeiről, eredményeiről A tárgyalt időszakban nyert el a centrum 2 AGR_PIAC projektet, melyek megvalósulásának helyszíne a Nyíregyházi Kutató Központ. A "Burgonyarezisztencia kutatás a globális éghajlatváltozás pusztításának mérséklésére" című pályamű 678. 129. 998 Ft-ot, a "Kiváló malomipari paraméterekkel rendelkező adaptív őszi búza vonalak előállítása" pályázat 135. 108. 600 Ft-ot nyert el 3 éves futamidőre.
2021 Dezső Zsigmond statikus tervezőmérnök Dezső Zsigmond pályája kezdete óta Debrecenben dolgozik statikus tervezőmérnökként. 1983-ban kezdte munkáját a Kelettervnél. 1991-TŐL napjainkig a Hydrastat Mérnöki Iroda Kft. tulajdonosa, statikus tervezője. Két évtizedig töltötte be a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnöki tisztét. Tervezői munkája mellett korábban A Debreceni Sportiskolában volt vívóedző, majd 25 évvel ezelőtt megalapította a számára a mai napig nagyon fontos Békessy Béla Vívóklubot. Tervezőként olyan épületek létrehozásában vett részt a városban, mint a Kölcsey Központ, a Debreceni Sportuszoda, a Fórum bevásárlóközpont, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Nagyerdei Stadion, az Aquaticum Debrecen Strand, valamint Magyarország első toronyháza, a budapesti MOL Campus. Számos rangos szakmai díj és elismerés mellett a város Pro Urbe díjasa, s birtokosa a kiemelkedő mérnöki alkotások elismeréseként adományozott Tierney Clark-díjnak is. Több szakmai szervezeti tagsága mellett, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság tiszteletbeli tagja.
A fenti tényezők hatását a jelentős térítéses orvosképzés bevétele és annak növekedése már csak részben képes ellensúlyozni, de komoly problémaként merül fel az oktatási bevételeknek az ellátási feladatokhoz képest alulfinanszírozott betegellátási kiadások finanszírozására való felhasználása. Mindezek hatására az egyetem tárgyévi előirányzata terhére vállalt kötelezettségvállalásainak állománya 2013. december 31-én 10 milliárd Ft volt, ezzel szemben a 2013. évi előirányzat-maradványa 6, 4 milliárd Ft, azaz a kötelezettségvállalások összege 3, 6 milliárd Ft-tal meghaladták a tárgyévi előirányzat-maradvány összegét. Az előirányzat-maradvány összegét meghaladó kötelezettségvállalások teljes egészében az Orvos- és Egészségtudományi Centrumnál keletkeztek. A Debreceni Egyetem előirányzat teljesítésének alakulása (2013. ) A Debreceni Egyetem 2013. évi államháztartási költségvetésének előirányzati főösszege 57. 217. 600 ezer Ft volt. Az évközi előirányzat-módosítások összege 27. 543. 324 ezer Ft volt, így az előirányzati főösszeg év végére elérte a 84.
A támogatás folyósítására a 2014. évi támogatási szerződés megkötését követően, várhatóan július hónaptól kerül sor. 156 A támogatás növekedését azonban óvatosan kell kezelni, a finanszírozási szabályok bizonytalansága miatt éven túli kihatással bíró kötelezettségeket csak alapos megfontolás után szabad vállalni. A jelenlegi helyzet feszes gazdálkodást igényel, a kiadások olyan módon ütemezhetők, Beszámoló a központi egységek, centrumok, karok eseményeiről, eredményeiről minősítésben részesítette. 2014-re vonatkozóan a 8510/2014/TUDPOL. iktatószámú levelek szerint a kiemelt felsőoktatási intézmény címmel járó támogatás összege 1. 252 ezer Ft, a kutatóegyetemi címmel járó támogatás összege pedig 789. A támogatás felhasználása kötött, az intézkedési tervben meghatározott feladatok elvégzését hivatott szolgálni. A támogatás növekedését azonban óvatosan kell kezelni, a finanszírozási szabályok bizonytalansága miatt éven túli kihatással bíró kötelezettségeket csak alapos megfontolás után szabad vállalni.
Ennek keretében az év során számos kiadvány született és több rangos szakmai konferencia adott módot az eredmények bemutatására. Az Európai Unió által finanszírozott programok szűkülésével a kutatóműhelyek nagyobb figyelmet fordítottak a hazai forrásháttérrel rendelkező kutatási pályázatokra. Így a jelenleg futó OTKA programok mellett további hazai finanszírozással támogatott szakmai program kidolgozására került sor. Az OTKA program keretében a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Dr. Debreceni Attila vezetésével elnyerte az OTKA közel 30 millió Ft-ot jelentő kutatási pályázati támogatását, valamint a Történettudományi Intézet munkatársa, Takács Levente is egy 3, 5 millió Ft-os OTKA kutatási támogatásban részesült. A hazai források körében nyertes programok közül kiemelt jelentőségű még Bárány Attila, a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének docense által elnyert MTA Lendület pályázata, melynek keretében a program vezetője Történelmi Intézetben 2014 és 2019 között "Magyarország a középkori Európában" címmel önálló kutatócsoportot szervezhet.
Hosszú évek óta fővédnöke az Ady-Bálnak. Sass László – kohász, okleveles kőműves és ezüstkoszorús fémöntőmester Egyike annak a két mesternek, akik ma Magyarországon még harangot öntenek. Jelentősebb munkái: az 1945-től '56-ig kivégzett mártírok emlékére a Rákoskeresztúri Temetőnek adományozott két darab 50 kg-os harang, az ugyancsak 50 kg-os harang, amelyet Debrecen, a "szabadság őrvárosa" adományozott Sopronnak, a "hűség városának". Sok műve került külföldre, de több bronzmunkája vált jelentős magyar alkotások részévé is. Az 1956-os forradalomban való helytállásáért 1992-ben és '94-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét és a Hazáért érdemkeresztet vehette át, 2000-ben pedig a vitézi rend nagy csillagát. 2001 Dr. Lipták András – egyetemi tanár, akadémikus A KLTE-n a biokémia területén kezdte oktató és kutató munkáját. Évekkel később nemzetközi hírnevet szerző, iskolateremtő tudományos munkássága elismeréseként az MTA rendes tagjává választották. Igen sok országban, így Németországban, az Egyesült Államokban, Japánban és Svájcban is felfigyeltek eredményes kutatásaira, valamint előadásaira.