A kamara nyilvántartása szerint 53 ezer körül van az aktív ápolók száma, és a körükben az eleve tömeges szakmai kiégés a járványhelyzetben teljesen általánossá vált, már az a kivétel, ha valaki nem erről számol be. A MESZK Portfolio által idézett felmérése szerint 2021-ben a szférában dolgozóknak már a 70 százaléka érezte magát kiégettnek, míg 46 százalék súlyos, krízisszintű kiégettségről számolt be. Ez mind benne lehet abban, hogy a KSH egészségügyet is magában foglaló foglalkoztatási kategóriájában a járványidőszakban (2020 és 2022 első negyedéve között) 26 ezerrel csökkent a munkavállalók száma. "Míg vidéken inkább az orvoshiány durva, a fővárosban sokkal inkább a nővérhiány a meghatározó. A budapesti klinikákon ez napi szintű nehézségeket jelent, effektíve korlátozza a betegellátást. A magyar egészségügy sokáig az orvoshiányra koncentrált, nem ismerték fel időben, hogy a szakdolgozói hiány még annál is nagyobb. És ezt pillanatnyilag nem is tudják kompenzálni" – mondta a G7-nek Sinkó Eszter egészségközgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programigazgatója.
A nemzetközi statisztikákban a magyar ápolóhiány még csak részben ütközik ki. Nálunk ezer főre 6, 6 ápoló jut, ennél például a lengyel adat egyértelműen rosszabb. Igaz, az EU-átlag közben 8, 5, a német pedig 13. Nyugat-Európában az egészségügyi ellátás egyik meghatározó trendje, hogy a minden szempontból drága orvos helyett több olyan tevékenységet is egyre inkább magasan képzett szakápolókra bíznak, amiket hagyományosan nálunk orvosok végeznek. Az orvos-szakápoló arány emiatt változik, éppen a fejlettebb egészségügyi rendszerekben tolodik el a korábban megszokott 1:2-től az az 1:4 felé, vagy azon is túl. Eközben azonban a szakápolók megbecsültsége is nő. Ez a folyamat egyelőre nem igazán látható Magyarországon, pedig az egészségügy rendszerproblémáinak egy részén potenciálisan segíthetne – állítja Sinkó Eszter. Ehhez azonban a képzési struktúrán, az intézményi működésen és az orvosok hozzáállásán is változtatni kellene; az eredmény ugyanakkor az orvosi leterheltség csökkentése, egy megbecsültebb szakápolói kar létrejötte, és talán az elvándorlás mérséklése lenne.
Mint a közleményében írják, az Emmi több mint egy éve dolgozik az ágazati béremelések kidolgozásán és a gazdasági növekedés most lehetővé teszi az ilyen mértékű béremelést. "A jövőre életbe lépő béremelés célja, hogy elősegítse az eredményes kulturális feladatellátást és támogassa a kulturális szférában dolgozók pályán tartását. Mindemellett segíti, hogy a fiatalok olyan életpályát, olyan hivatást találjanak a kultúra különböző területein, melyek nemcsak munkahelyet, de célt, elhivatottságot is adnak a kezükbe" – áll a közleményben. "A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulása után egy újabb fontos lépést teszünk a kulturális szférában dolgozók megbecsülése érdekében" – teszik hozzá.
Munkavégzés ideje: Hétfő-Szerda-Csütörtök: délután, Kedd:... Eger, Egri Állatgyógyászati Kft. Állatorvosi asszisztens-recepciós munka Egerben Vizsgálatok és műtétek közbeni asszisztencia Adminisztráció, időpont egyeztetés, ügyfél-kommunikáció Értékesítés, készlet ellenőrzés, árumegrendelés A... Eger, Sonova Audiological Care Hungary Kft. Audiológus/Értékesítési munkatársnak álláslehetőség Egerben Audiológus/Értékesítési munkatárs Nemzetközi háttérrel rendelkező, egészségügyi kereskedelmi és szolgáltató cég keres egri üzletébe munkatársat, 8 órás... Eger, Villa Völgy Kft. Az egri Hotel Villa Völgy**** masszőr munkatársat keres pontos, precíz, megbízható munkavégzés rugalmasság igényes megjelenés gyógymasszőri végzettség idegen nyelv ismerete egri lakhely fiatalos csapat stabil vállalati háttér 8... Audiológus/Értékesítési munkatársat keresünk Egerben Eger és környéke, Parádi Idősek Otthona Szakképzett ápoló, gondozó kollégát keresünk Eger és környékén A Heves Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény (3300 Eger, Szalapart u.