E és amely magában foglalja különösen a gyakran száraz sós tavakat, mint például az Eyre - tó, a Gregory - tó, a Blanche - tó, a Callabonna-tó, a Cooper Creek folyó, a Warburton folyó vagy akár a Pantoowarinna és Warrandirinna tavak, Umaroona, Griselda, Peera Peera Poolanna. Az Eyre-tó közelében lévő, nem pontosan elhelyezkedő helyre éves átlagban csak 81 mm csapadék jut. Egy másik hely, a Troudaninna Bore (koordinátái: D 29 ° 11 '44 "D, 138 ° 59 '28 " K, magasság: 46 m) 1893 és 1936 között átlagosan 104, 9 mm csapadékot kapott. A Mulka Bore, a Coober Pedy repülőtér, a Murnpeowie, az Anna Creek, a Cowarie és a Beresford (Dél-Ausztrália) olyan állomások, amelyek éves átlagos csapadékmennyisége kevesebb mint 150 mm. Dél-Ausztráliában az átlaghőmérséklet 29 ° C januárban és 15 ° C júliusban. Az ország egyes részein a maximális hőmérséklet elérheti a 48 ° C-ot. Maximális hőmérséklet rekord: 50, 7 ° C a Oodnadatta, január 2, 1960 (A rekordot maximális hőmérséklet Ausztrália). Minimális hőmérséklet rekord: -8, 2 ° C at Yongala, július 20, 1976.
Akad is erre több bizonyíték, például az úgynevezett Dieppe-térképek, amelyekről úgy vélik, hogy portugál források alapján készültek az 1540-1580-as években és egy hatalmas földet ábrázolnak a mai Indonézia és Pápua Új-Guinea között – írja a Guardian. De egyértelmű bizonyíték nincs. Ugyanakkor Martin Woods, Ausztrália Nemzeti Könyvtárának kurátora szerint egyáltalán nem biztos, hogy kenguru látható a képen, lehet az egy oposszum, sőt akár egy őz is, amelyik olykor a hátsó lábaira támaszkodva eszik. A képen nem látható a farok, amely pontosabban útba igazítana. Márpedig ha valaki egy kengurut akarna ábrázolni, biztosan azzal kezdené, mivel az állat a D betűben kuporog, a farka körbe foghatná a betű alját. Woods azt is hangsúlyozta a Guardiannek, a képe és a szöveg között nincs ilyen értelmű összefüggés, a kézirat nem felfedezésekről szól, sőt alapvetően nagyon is érdektelen könyvecske. Karosszékben A Physorg arról számol be, hogy a sajtóvitát arról, hogy az európaiak közül melyik ország fedezte fel Ausztráliát valójában a galéria gerjesztette, ők írták ugyanis határozottan tájékoztatójukban, hogy a képen kenguru látható – ami bizonyítja a portugálok elsőségét.
A 16. században Kínában járt ferences misszionáriusok egyébként Ausztrália meglehetősen primitív térképét látták rézbe vésve. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a kínaiak már a Sui-dinasztia idején ( 581-618) is tudtak egy nagy föld létezéséről, ahol bumerángokat dobáló emberek éltek. A korszak forrásaiban szerepel a Shang-lai-zhi különös állat leírása, amelynek szarvasfeje, erőteljes hátsó lábai és egy másik feje van a hasán. Ebben a leírásban egyértelműen kengurut sejtetnek, mert a második fej kétségtelenül a hason lévő zacskóból kilógó kengurukölyök feje. Érdemes megjegyezni, hogy Menzies nem meggyőző hipotézise ellenére a történészek elismerik a X-XV. századi kínai flotta képességeit. óceáni utakat tenni. kínai hatalmas hajók voltak, több tucattól több száz hajó vett részt Zheng He útjain: például az első expedícióján 317 hajó volt 27 870 emberrel a fedélzetén. Egy ilyen flotta valójában sok mindenre volt képes, még speciális ellátó hajókat is használt: volt, amelyik élelmet, másik vizet, mások állatokat szállított, hogy friss húst szerezzenek az útra.
Ekkorra már a hollandok is megjelentek a területen, Batáviában (Indonéziában) hoztak létre kereskedelmi telepeket, ahonnan kávét, fűszereket és még számtalan egyéb terméket szállítottak az európai piacokra. 1606-ban egy holland hajó kötött ki Ausztrália északi partján a Carpenteria-öbölben Willem Jansz vezetésével, a földet gyorsan elnevezte Új-Hollandiának, ezzel mintegy jogot formálva a területre. Találgatások tárgya még, hogy ő volt-e az első európai, aki Ausztrália földjére lépett, vagy Gordino de Eredia. 1642-ben Abel Tasman délebbre hajózott és felfedezte a Van Diemen-földet, melyet később róla neveztek el Tasmániának. A földrésztől északkeletre elterülő rengeteg sziget és a nyugati, még feltáratlan partszakasz biztonságos menedéket nyújtott a kalózoknak is, William Dampier kikötött Ausztrália északi partjain, új gyarmatokat keresve a brit koro nának. A XVIII. század első felében még mindig a csendes-óceáni szigetvilágot fedezték fel leginkább a tengerészek, Roggeveen a Húsvét- és a Szamoa-szigeteket, Wallis Tahitit, Carteret a Pitcairn-szigetet, de a földrész megismerése még váratott magára.