De amikor átváltoznak boszorkányüldözővé, akkor igazán szexi nőkké válnak. SPOILER Viszont a vége rettenetesen kiábrándító. Ahogy elnézem, már a '90-es években is szokás volt, hogy ha úgy adják le az animét, hogy a manga még nincs befejezve, akkor kitalálnak neki egy véget. Amivel alapvetően nincs gond, mert lezárják valahogy a történetet, ha nem is feltétlen úgy, ahogy a mangában lesz. Baj akkor szokott lenni, ha teljesen másképp zárják le, mint milyen az anime az utolsó kb. 3-5 részéig. Márpedig a Bakuretsu Hunters esetében erről van szó, és emiatt hasal el a sorozat. Ugyanis kb. a 22. részig egy epizodikus, végtelenül vicces történetet látunk, ahol azért megmentik a bajba jutottat, de volt mögötte koncepció. És bár lehetett érezni korábban, hogy komoly dologról van szó, de amekkorát fordul a sorozat a végére, az még Pál apostolnak is dicsőségére vált volna. Hirtelen bajba kerül a világ, elpusztítani készül valaki. De ki ő? Mi közük van hozzá hőseinknek? És miért kell megölni Carrot-ot?
Én ezeket lazításként szoktam nézni. Tényleg nincs történetük, és sokszor tényleg nincs jellemfejlődés, de azt gondolom, hogy ezeket egyszerűen csak szórakoztatásként kell nézni, és akkor más lehet ezeknek az animéknek a megítélése. Érdemes belekezdeni a Kurokóba, mert nagyon érdekes az alaptörténet. Adott egy kosárlabdacsapat, a Seirin, tagjai igen tehetséges kosárlabdásokkal. Hozzájuk csatlakozik Kuroko Tetsuya, aki a kosárlabdához szükséges képességének még a csírájával sem rendelkezik. Az ő értékei ugyanis rettenetesen alacsonyak. Ezeket az értékeket pedig az újonnan avanzsált edzőtől, Aida Rikótól tudjuk meg. A fiúk megrökönyödnek azon, hogy az edzőjük egy lány, az apja volt a Seirin mesteredzője, de ő nyugdíjba vonul, ezentúl pedig a lánya igazgatja a kosárlabda csapatot. Már kisgyerekkorában nagyon érdeklődött a kosárlabda iránt, sokszor elkísérte apját a meccsekre, és az idők múlásával annyira megszerette a sportágat, hogy annak minden csínját kitanulta. Konkrétan meg tudja mondani a fiúk alkatából, hogy mennyire jó kosarasok.
Igazság szerint nem nagyon figyeltem a versenyre, mert a Mario Kart: Super Circuit-tal játszottam Nintendo 3DS-en. Az utóbbi időkben nagyon beindult nálam a játék, jó eredményeket érek el benne (pedig az egyik legnehezebb Mario Kart), és inspirált vagyok abban, hogy egyre jobb legyek benne. A második dalt lelkesedésből énekeltem el, de félig tévedés volt. Ez a ól volt a Boukoku Kakusei Catharsis. Írtam most néhányszor az ALI PROJECT-ről, igazából nagyon sokáig képtelenségnek gondoltam, hogy ALI PROJECT-et énekeljek. Néhány női előadóval úgy vagyok, hogy azt férfinak is el lehet énekelni, jól áll nekik. De az ALI PROJECT ezt a határt nagyon túllépi, de nemrég gondolkodtam el azon, hogy el lehet énekelni a magam módján ezeket a számokat. Nem volt rossz, de tévedés azért volt, mert nagyon gyors dal, és belebotlott a nyelvem, meg a levegővétel… Ez az egyik ok, ami miatt problémásak számomra a gyors dalok. Még a verseny előtt tudtam, hogy nem kerülök sorra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szétnézni a konzoloknál, meg a vásároknál.
Ez majd kiderül számomra. Az anime egyetlen élvezhető pontja az opening, hiszen az ALI PROJECT dal miatt kezdtem el nézni. Már a címe is árulkodó, hogy mennyire poénos dal: Ankoku Tengoku, meg érzek a szöveg mögött egy sajátságos szarkazmust. Magát kiáltja ki istennőnek a sötét mennyországban (mégis mi lehet az? ), és hiába nézel nagyokat, te is csak ördög vagy a magad világában. Meg a borító… Az tudható az ALI PROJECT-ről, hogy tudnak nagyokat alkotni, ha lemezborítóról van szó, de ez valami rettenet… (jó értelemben) az együttes legdebilebb lemezborítója. Nem olvastam a kislemez vagy a dal kapcsán interjút, de arra tippelek, hogy ez a kereszténységgel kapcsolatos álszentséget gúnyolja ki. Valamint a karácsonyfadíszek arról árulkodnak, hogy azt is nagyító alá teszi, hogy mivé lettek a keresztény ünnepek. Olvastam több helyen is, hogy a karácsony az álszentség és a bűntudat kivásárlásának ünnepe lett, ezzel egyetértek. Mit is ünnepeljünk egy olyan közegben, ahol nincs valódi szeretet? Aztán a koszorú az énekesnő körül, meg a glória a feje fölött… Nagyon jól kifejezi, hogy mivé lett a kereszténység a világban, és azt is kifejezi, hogy miért tartom magam távol mindenféle vallástól.
8 0 2 1712 Video jelentése Mi a probléma? Szexuális tartalom Erőszakos tartalom Sértő tartalom Gyermekbántalmazás Szerzői jogaimat sértő tartalom Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl. képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Ha gondolod, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk. Video beágyazása Üzenetküldés Hozzáadás listához Új lista 2021. febr. 14. Cimkék: Gakuen Babysitters, Gakuen Babysitters Special, Gakuen Babysitters Special Magyar Felirattal Fordította:Asakura Team Mutass többet