Karakteres színészekhez karakteres szinkronhang is dukál. Az olyan nagy színészek, mint Leonardo DiCaprio, Pierce Brosnan vagy Jim Carrey állandó szinkronhanggal rendelkeznek, és sokszor olyannyira belénk rögzülnek, hogy már a sajátjuknak képzeljük. Előfordul az is, hogy a szinkronhangot adó színész hasonlít a szereplőre, de az is előfordul, hogy teljes ellentétre egyik a másiknak. Mi mindkettőből szemezgettünk: Gesztesi Károly A közkedvelt színészt leginkább Shrek magyar hangjaként ismeri az ország. A nagy ogrehoz még ráadsául hasonlít is. De Gesztesi Károly nemcsak rajzfilmfigurákat, hanem hús-vér sztárokat is szokott szinkronizálni, egyebek közt Forest Whitakert és Sylvester Stallonét is magyarította már. Kálid Artúr Hazánk talán egyetlen fekete színésze ki mást magyaríthatna, mint a nagyvilág fekete sztárjait? Nem csoda hát, hogy Kálid Artúr több alkalommal is szinkronizálta már Will Smith-t, Denzel Washingtont és Jamie Foxxot is. Hevér Gábor A Nemzeti Színház ifjú színésze több mint tíz alkalommal kölcsönözte orgánumát a hollywoodi szívtiprónak, Leonardo DiCaprio-nak.
Ha pedig ebből nem lenne elég nyilvánvaló a véleménye, a végén még azt hozzá tette, hogy "ne már, ember". Összességében persze nem meglepő Reeves kifakadása, hiszen a Meta körül dúló botrányok alapján Zuckerbergék még a hagyományos közösségi oldalak kihívásaival is képtelenek, vagy minimum nem hajlandók megbirkózni. A cégnél azonban nem igazán aggódnak ezen, amit az is jelez, hogy nemrég kilépett a bétatesztből a metaverzum alapjának szánt Horizon Worlds platform. Az interjú további részében a nem helyettesíthető tokenek, vagyis az NFT-k is szóba kerültek, Keanu Reeves pedig nemes egyszerűséggel kinevette a koncepciót, amiért az könnyedén reprodukálható digitális tartalmakat próbál egyedi javakká formálni. A tokenek körül dúló őrület viszont egyelőre nem látszik visszaigazolni Reeves véleményét, nemrég például a Wikipedia első bejegyzését is így bocsátotta áruba Jimmy Wales, az online enciklopédia alapítója. Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.
Nosztalgikus nemzetisekkel dolgozni Az most jó érzéssel töltötte el, hogy a Networkben több, az Alföldi-éra alatt a Nemzeti Színházban szerepet vállaló kollégájával állhat egy színpadon. A darab látványos videotechnikával adaptál színpadra egy 1976-os többszörös Oscar-nyertes filmet a média hatalmáról, melyben a főszereplő Alföldi Róbert, a kirúgott hírolvasó élő adásban jelent be, hogy öngyilkos lesz. Hajduk Károly (b) Lickcheese és László Zsolt (j) Sartorius szerepében Bernard Shaw A szerelmesek házai című drámájának próbáján a Radnóti Miklós Színházban 2020. február 20-án. A darabot Valló Péter rendezésében február 23-án mutatják be. MTI/Szigetváry Zsolt A Nemzeti Színház ugyanakkor már nem hiányzik neki. Volt idő, amikor felmerült benne a kérdés, hogy onnan ugyan még hová mehet, hiszen elérkezett egyfajta csúcspontra, de végül a Nemzeti után Székesfehérvárra szerződött kollégái miatt, majd a Radnótiba is hasonló okokból ment tovább. "Nekem az a legfontosabb a színházban, hogy kivel dolgozom együtt" – árulta el a színész, akinek a fiatal korában, gimnazistaként kapott értékek máig fontosak: az irodalomhoz való viszonyát is ezek az évek alapozták meg tizenévesen, egy nagyon érzékeny korban.
De vajon ki terelte erre az útra őt? Tipikus modern horror hangulat. ShareTweetPostPin It! A fesztivál egy másik magyar filmet, a Szarajevóban debütált Hat hetet is műsorra tűzte. ShareTweetPostPin It! 7 évvel A visszatérő után a 4 Oscaros Alejandro G. Iñarritu a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikája című filmjével fog minket újra elvarázsolni. A trailer vizuálisan annyira izgalmas és lenyűgöző (jó, a zenei választás is találó), hogy nagyon türelmetlenül Tovább Az új Iñárritu rendezés magával ragadó trailerét látva, már most néznénk→ Pandémia miatt elhúzódó forgatás és bemutató, nagy összeveszések, személycserék, majd köpködős kamu (? ) botrány Velencében, végre itt a Nincs baj, drágám, ami Olivia Wilde második rendezése és egy idilli helyre visz minket, ahol talán még sincs minden rendben. Több filmet Tovább Nincs baj, drágám – kritika→ A hetvenhez közelítő Pierce Brosnan még mindig sármos, itt elegánsan mesélt legismertebb szerepeiről, nem csupán a saját James Bond megformálásáról.
2013-2017 között a Vígszínház tagja. 2017-2021 között ismét szabadúszó, több színházban és produkcióban játszott tovább, mellette 2017 áprilisától a Class FM reggeli műsorának műsorvezetője volt. 2021-től ismét a Vígszínház tagja.