Ez már 0, 9%-os alapkamatnál is szabad szemmel látható összeg volt, most éppen 2, 1% az alapkamat és várhatóan nőni fog. A szerencse az, hogy félévente nézik meg az akkor aktuális alapkamatokat, nem az éppen aktuális alapkamattal számolnak visszafelé a teljes futamidőre. Előfordulhat olyan is, hogy mondjuk három gyerekre vettek fel CSOK-ot, de a végén kettő maradt, akkor a 10 millióból a 2, 6 milliót megtarthatnak, hiszen a kétgyerekes támogatás teljesült, "csak" a különbséget kell visszafizetni és arra számolnak fel büntetést. A CSOK hitelnél (mert van CSOK támogatás és államilag támogatott CSOK hitel is, a kettő nem ugyanaz) és a babaváró hitelnél "csak" a kamattámogatást kell visszafizetni. Ez az ügyleti kamat az ÁKK által meghatározott referenciaérték 130 százalékának a 2 százalékponttal növelt értéke. Itt az első öt évben a felvétel idején aktuális hozam a döntő, ami nagy mák most, hogy az ötéves állampapír hozama is szépen kilőtt. Tehát a fizetendő kamat (lásd fentebb) és az általunk fizetett 3%-os kamat közötti különbséget kell visszamenőlegesen kifizetni.
Ilyen lehet tipikusan egy hitelkártya kiváltása, egy személyi hitel felvétele, egy autóhitel vagy akár egy baráti kölcsön. Ezekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a házasság ideje alatt történt jövedelemszerzésre, csak ellenkező előjellel. A házasság megkötésének egyik következménye, hogy az életközösség fenállása alatt szerzett bevételek közössé válnak, függetlenül attól, hogy ki kereste meg azokat. Tehát ha csak a férj dolgozik, a feleség pedig otthon van a gyermekekkel, akkor is a férj fizetése közös bevételnek számít. A házassági vagyonközösség logikája alkalmazandó a tartozásokra is. Tehát függetlenül attól, hogy ki vette fel azt, a tartozás közössé válik. Ezáltal a házastárs bármelyik tagján követelhető, ha a másik nem tö alól kivétel az olyan tartozások esete, amelyek még a házasságkötés előtt keletkeztek és csak a házaspár egyik tagja vette fel önállóan. Ezek a házassággal nem kerülnek be a közös vagyonba tartozásként. Szintén kivételt képeznek a megörökölt adósságok. Ahogy az örökség útján szerzett vagyon nem válik a közös vagyon részévé, úgy a megörökölt adósságokért sem felel a házastárs.
Ezáltal a közös adósság megszű módja, hogy a felek először is egymással megegyeznek, miként számolnak el egymás között. Ha a hitelt vagy kölcsönt valóban közösen vették fel, közös használatra, akkor feltehetőleg az adósságban maradó felet az abból kiszálló fél anyagilag kompenzá, hogy ez a megállapodás írásban is rögzítésre kerüljön, ugyanis a hitelintézet, illetve hitelező, majd később a válóper során a bíróság látni akarja majd annak részleteit. Másodsorban a későbbi esetleg vitáknak is elejét vehetjük azzal, ha írásos megállapodás készül, szükség szerint szakember bevonásával. Hitelintézettel kötött kölcsön- vagy hitelszerződés esetén egészen biztosan szükség lesz szerződésmódosításra. Ez azonban nem váltja ki a felek közötti írásos megállapodást! Tekintse meg további írásainkat! A házasság megromlásaMit lehet tenni, ha gyülekeznek a viharfelhők? Hogyan kerülhetjük el a válás közeli helyzetek kialakulását? A válás és a hitelMi lesz a házasság ideje alatt felvett hitelekkel a válás után?
Általában a válás azt is jelenti, hogy a felek szeretnének tiszta lappal indulni úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb szál kösse őket össze. Értelemszerűen egy közös hitel esetén ez a kívánalom nem teljesül maradéktalanul. Az alábbi lehetőségeket érdemes mérlegelni, ha nem szeretnénk közösen viselt adósságban maradni a válás kimondását követően. 1. Végtörlesztési kérelem még a házasság ideje alatt Ha az anyagi lehetőségek megengedik, célszerű még a házasság ideje alatt (tehát a válás bírósági kimondása előtt) végtörlesztést kérni a hitelintézettől. Amennyiben ehhez vagyontárgyak értékesítése is szükséges, szakember segíthet annak tisztázásában, milyen vagyonelemekhez célszerű nyúlni. Ez egyúttal már előre segít tisztán látni abban is, hogy mi fog számítani különvagyonnak a vagyonelosztás során. Békés válás esetén együtt szépen végig lehet gondolni, a hitel mekkora részét fizesse valamelyik fél a különvagyonból. Például elképzelhető olyan eset, hogy egy hitelt elsősorban az egyik fél számára vett fel a házaspár, így méltányolható, hogy annak rendezését ő nagyrészt vagy teljes egészében a rá eső különvagyonból fedezze.
Azt persze fontos megfontolni, hogy ez a helyzet meddig állhat fenn? Ha ugyanis elválunk, akkor annak általában az az oka, hogy a társunkkal már nem vagyunk boldogok, és szeretnénk külön úton folytatni. A külön út pedig nehezen indulhat el úgy, hogy közben egy közös otthonban élünk a volt társunkkal. Ebből adódóan az elvált párok nagyrésze külön otthonba szeretne költözni, de ha nem szabadulnak meg a régi ingatlantól, sőt még a törlesztőjét is fizetik, akkor igen nehezen költözhetne külön lakásba. Ez tehát mindig egy igen kellemetlen átmeneti megoldás. Olyankor szokott kialakulni ez a helyzet, amikor sem a férjnek, sem a feleségnek nincs elég pénze ahhoz, hogy kivásárolja a másikat, és hitelt sem tudnak felvenni a másik kivásárlására, mert a fizetésük már nem bírna el egy újabb törlesztőrészletet. Ez egy csúnya csapda, amiből segítség nélkül nehéz kiszabadulni. A felek dönthetnek úgy, hogy a válás előtt (vagy közben, vagy után) visszafizetik a lakáshitelt. Minden bizonnyal ez a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldás, hiszen így mindketten megszabadulnak a közös tehertől, és ha eladják a házat, az ebből kapott összeget pedig elfelezik, akkor mindkettejüknek marad annyi pénze, hogy elkezdhessék az új életüket.
Viszont mindenképpen törekedni kell arra, hogy olyan döntésre jussanak a felek, ami nem károsítja meg egyiköjüket sem. Tehát az, hogy milyen arányban lesz elosztva a hitel, ez függ mindkét fél vagyoni helyzetétől is. Minden esetre lehet, hogy van más megoldás is, de ez a követendő példa és nagy valószínűséggel így fognak eljárni mindenki esetében a bíróságokon. Ehhez egyrészt türelem kell, másrészt meg a másik fél irányába történő tolerancia is és akkor békességben, nyugodtan el lehet dönteni, kié lesz a lakáshitel váláskor. Ön mit szól ehhez? {fcomment}
Válással drága a babaváró hitel, új házasság a megoldás - Blikk 2022. 01. 23. 8:45 A babaváró mellett nem opció a válás, hacsak... / Illusztráció: Northfoto Nem lehet ma könnyebben 10 millió forint kölcsönt kapni házasoknak, mint a babaváró hitellel, hiszen csak ígérni kell érte. Ha viszont az ígéretet nem teljesítjük vagy elválunk, drága kölcsön lesz belőle. Válás esetén csak egy dolog segít, egy új házasság. Megmutatjuk, hogyan tarthatók meg a babaváró kedvezményei. A kamatmentes törlesztés a babaváró hitel egyik legvonzóbb tulajdonsága, nem véletlen, hogy sok fiatal házaspár választja ezt a hiteltípust. Ha azonban végül nem teljesül a gyermekvállalás, az előny is elveszik, és vissza kell fizetni a kamattámogatást. Szintén büntetés jár érte, ha a pár a futamidő alatt elválik - itt azonban nem feltétlenül van vége a történetnek. Egy új házassággal ugyanis a kamattámogatás is újra igénybe vehető -hívják fel a figyelmet a szakértői. A babaváró hitel ideális esetben a futamidő végéig kamatmentes marad, sőt a gyermekvállalási támogatásnak köszönhetően akár a fennálló tőketartozásból is sokat lefaraghatunk.
Ez minden szempontból a legjobb megoldás, ám a legtöbbször nem ez történik, hiszen a válás így is komoly anyagi terhet ró a felekre. Fontos, hogy ebben az esetben számolni kell a végtörlesztés költségével is, ami banktól függően a visszafizetendő hitelösszeg 1-2%-a. A közös hitel megtartása Mivel a válás automatikusan nem érinti a közös tulajdont és a hitelszerződést, a felek úgy is dönthetnek, hogy az ingatlan közös tulajdon marad, és együttesen fizetik tovább a hitelt. Ez persze nem lehet végleges megoldás, hiszen mindkét félnek szüksége van lakhatásra, ha tehát az egyik fél nem tudja kifizetni a másikat, ezt az opciót érdemesebb elvetni. Ez a helyzet akkor fordulhat elő, ha egyik fél sem tudja kifizetni a másiknak az ingatlan rá eső részét. A közös hitel megtartása, de csak az egyik fél lesz tulajdonos Ez is előfordulhat, bár nem gyakran; ilyenkor jelezni kell a bank felé, hogy így döntöttek, mivel ez szerződésmódosítást von maga után. Ilyenkor az egyik fél marad zálogkötelezettként az ügyletben, de a másik fél továbbra is adósként lesz nyilvántartva.
Érdemes a lakáscélú hitelt nyújtó banknál kezdeni a folyamatot és a tájékozódást, hiszen ez nem egyedi eset és könnyen lehet, hogy javaslataik mentén a megoldható ez az élethelyzet. Kulcsfontosságú, hogy ehhez a folyamathoz - mint ahogy a válás egészéhez - sok -sok kompromisszum és türelem szükséges. A bank vélhetően nyomott forgalmi értéket fog megállapítani, a folyamat pedig több hetet is igénybe vehet. Tartsuk szem előtt továbbá azt, hogy a hazai bírói gyakorlat szerint a vagyonmegosztás során a bíróság a felekre hagyja a közös hitel rendezését. Ez azt jelenti, hogy a válóperben a bírósági határozat nem fog tartalmazni semmilyen kötelező rendelkezést harmadik személy vagy a bank irányába a közös hitel rendezésére vonatkozóan. Tehát erről a feleknek mindenképpen meg kell egyezniük és közösen kell eljárniuk a banknál. A bankot pedig minél előbb tájékoztatni kell a kialakult helyzetről, illetve a megkötött egyezségről, mert amíg a banki folyamat le nem zárul a hitel törlesztőrészletét ugyanúgy kell fizetni, mintha minden a legnagyobb rendben volna a felek között.