És ami még szebbé teszi, hogy ezt egy olyan diákunk mondta, akivel az évek alatt nagyon sokat kellett bajlódni, de a végén mégis kiegyenesedett. Ez a mondat engem nagyon megérintett. Fotó: Budenz József Alapítványi Gimnázium Miben viszonyul máshogy a tanulóhoz egy alternatív gimnázium és egy állami? Csak magunkról tudok beszélni, és amit mondok az nem egy marketing szöveg, hanem valóban partnerként kezeljük a gyerekeket és valóban tiszteljük őket. Tiszteljük a fejlődő és sokfelé kalandozó személyiségüket, amelyből igyekszünk sok mindent kihozni. Ők pedig tisztelnek bennünket azért, hogy sok mindent tudunk bizonyos dolgokról és ez az egész oda vezet, hogy kialakul egy kölcsönös tisztelet és bizalom. Ez az a helyzet, amelyben a diákok elhiszik nekünk, ha egy új irányt javasolunk vagy éppen egy kevésbé jól sikerült vizsga után is bizalommal fordulnak hozzánk. Ez nagyon furcsa azoknak a kollégáknak, akik sokáig tanítottak állami iskolában, és időbe telik nekik megérteni, hogy nem leszünk attól kevesebbek, ha közelebb engedjük magunkhoz a gyerekeket.
Budenz út 20-22 helyhez legközelebbi megállót vagy állomást keresed? Nézd meg az alábbi listát a legközelebbi megállókhoz amik az uticélod felé vezetnek. Kuruclesi Út; Kelemen László Utca. Budenz út 20-22 -hoz eljuthatsz Autóbusz, Metró vagy Villamos tömegközlekedési eszközök(kel). Ezek a vonalak és útvonalak azok amiknek megállójuk van a közelben. Autóbusz: 22, 222, 22A, 29, 291 Metró: M2 Villamos: 56A, 61 Szeretnéd megnézni, hogy van-e egy másik útvonal amivel előbb odaérsz az úticélodhoz? A Moovit segít alternatív útvonalakat találni. Keress könnyedén kezdő- és végpontokat az utazásodhoz amikor Budenz út 20-22 felé tartasz a Moovit alkalmazásból illetve a weboldalról. Budenz út 20-22-hoz könnyen eljuttatunk, épp ezért több mint 930 millió felhasználó többek között Budapest város felhasználói bíznak meg a legjobb tömegközlekedési alkalmazásban. A Moovit minden az egyben közlekedési alkalmazás ami segít neked megtalálni a legjobb elérhető busz és vonat indulási időpontjait. Budenz út 20-22, Budapest Tömegközlekedési vonalak, amelyekhez a Budenz út 20-22 legközelebbi állomások vannak Budapest városban Autóbusz vonalak a Budenz út 20-22 legközelebbi állomásokkal Budapest városában Legutóbb frissült: 2022. szeptember 16.
Fotó: Budenz József Alapítványi Gimnázium FB oldala Így készülnek fel a gyerekek a való életre… Nem szeretem azt a mondatot, hogy az iskola a nagybetűs életre készít fel, mert a gyerekeket már most is rengeteg hatás éri, sokkal több, mint annak idején minket. Ezt a sok mindent valahogy fel kell dolgozniuk és nekünk kell velük együtt valamilyen jövőképet kialakítanunk a számukra. Mi abban hiszünk, hogy a helyes úton haladásban tudjuk őket segíteni. Éppen ezért például a pályaorientáció kapcsán nagyon fontosnak tartjuk azokat a lehetőségeket, amikor a gyerekek saját maguk tapasztalhatják meg, hogy adott esetben milyen egy többszáz milliós kombájnt tabletről irányítani, mit jelent az EU-s források felhasználása az elmaradottabb régiók számára, vagy amikor ellátogatunk egy idősek otthonába és az ott élőkkel van lehetőségük beszélgetnek. Ezeket nem lehet megtanulni az iskolapadból. Milyen egyéb foglalkozás van, amely más, mint a hagyományos oktatásban? Amióta a Budenz Alapítványi Gimnázium létezik, vagyis már gyakorlatilag 26 éve, vannak önismereti foglalkozásaink, amelyek ugyanúgy, mint a többi tantárgy az órarendbe vannak beépítve.
Hibás link:Hibás URL:Hibás link doboza:Magán- és alapítványi iskolák BudánNév:E-mail cím:Megjegyzés:Biztonsági kód:Mégsem Elküldés
Ezekhez az órákhoz nem csak mi, tanárok ragaszkodunk, de ugyanúgy a gyerekek is. Amikor felsőbb osztályokban már nem fér be a sok tantárgy közé, többször is előfordult már, hogy saját kérésükre iktattuk be újra és a gyerekek délután inkább tovább maradtak, mert úgy érezték, hogy szükségük van rá a közösségük vagy akár az egyén szempontjából. Az újonnan bekerülő gyerekek eleinte furcsállják, de aztán éppen ezekkel a foglalkozásokkal sikerül kialakítani bennük a bizalmat, hogy az iskolai létüket úgy éljék meg, hogy biztonságban vannak és választ kapnak a kérdéseikre. Ebben a kialakult bizalmi viszonyban sokkal jobban tudunk mi is tanítani. Fotó: Budenz Alapítvanyi Gimnázium A régi diákoktól milyen visszajelzéseket kapnak? Nagyon sokan, akik az egyetem alatt visszalátogatnak hozzánk azt mesélik, hogy most áll össze nekik a kép, hogy mennyi mindent tapasztaltak, mialatt itt tanultak. Az egyik legszebb emlékem, amikor az egyik felvételiző arra a kérdésünkre, hogy miért szeretne ide jönni azt felelte, hogy azért "mert egy volt diákunkkal beszélgetett, aki azt mondta neki, hogy ha örök barátot szeretne, akkor mindenképpen ide jöjjön, mert itt ilyenek a tanárok. "