A tárcavezetők arról tájékoztattak, hogy jelenleg folyamatban vannak az egyeztetések az Ausztriával szomszédos országok illetékeseivel. Amennyiben a koronavírus-járvány terjedése alacsony marad, ezek a határszakaszok is teljesen megnyithatnak június 15-én - fogalmazott a közlemény. Több hét óta kevés kivétellel minden nap magasabb az új gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké - jelentette ki Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szombaton, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetértékelésében. Arról is beszélt: folyamatosan napi egy százalék alatt van az újonnan fertőzöttek száma, sőt, Ausztriában már olyan körzetek is vannak, ahol százezer lakóra több nap óta egyetlenegy új fertőzött sem jutott. Hangsúlyozta ismételten: a "megfelelő időben" hozták meg a "megfelelő intézkedéseket", és ezek a lakosság együttműködésének köszönhetően "kiválóan működtek". Emlékeztetett arra, hogy két hónappal korábban, március 16-án emelkedett jogerőre a Covid-19-intézkedési törvény, vagyis életbe léptek a kijárási korlátozások, bezártak az éttermek, az üzletek, a szabadidőközpontok és a sporttelepek.
koronavírus;2020-03-28 18:42:34Normalizálódott a helyzet a magyar-osztrák határon azt követően, hogy pénteken mintegy 20 kilométeres sor torlódott fel az osztrák oldalon. Az ingázók nem kerülnek karanténba egy informális megállapodásnak köszönhetően. Burgenlandban komoly riadalmat keltett, hogy a magyar fél döntése értelmében március 27-től minden Magyarországra hazatérő állampolgárnak 14 napos házi karanténba kell vonulnia, s a rendelkezés elviekben az ingázókra is vonatkozik. Ez súlyos csapás Burgenland számára, ahol az egészségügyben, illetve az ápolásban elengedhetetlen a magyar munkaerő Doskozil szociáldemokrata tartományi vezető ezért pénteken arra kérte Sebastian Kurz kancellár kormányát, vegye fel a kapcsolatot a magyar illetékesekkel és mielőbb találjon megoldást a magyar ingázók ügyére. A bécsi külügyminisztérium meglepetését fejezte ki a kéréssel kapcsolatban. A tárca azt közölte, hogy Karl Nehammer belügyminiszter, Karoline Edtstadler Európa-ügyi miniszter, valamint Alexander Schallenberg (mindhárman az Osztrák Néppárt, az ÖVP tagjai) állandó kapcsolatban állnak magyar kollégáikkal, hogy továbbra is lehetővé tegyék az ingázók szabad közlekedését a határon.
A dollár árfolyamával együtt emelkednek az olajárak, az euró gyengül az amerikai valutával szemben, ez pedig az Európai Unió perifériáján lévő országoknak is komoly problémát fog okozni – európai energiaválságra utalva úgy értékelt, a három ország állampolgárai nem szokták meg az ilyen súlyos válságokat. A Szerbia által az elmúlt tíz évben elért gazdasági fejlődés pedig tönkremehet hat hónap alatt, ez viszont "nem a mi hibánk lenne" – fűzte hozzá a kérdés, mi lesz a cégekkel, ki fogja kifizetni annak az árát, ha a vállalkozások maradnak gáz nélkül és nem tudnak termelni, nem lesz vásárlóerő és az emberek sem tudják kifizetni a számlákat? – tette fel a kérdést a szerb államfő, hangsúlyozva, emiatt az államháztartás is óriási veszteségeket szenvedhet el. A megoldás a lakosság támogatása lehet, de mivel nem lehet látni, meddig tart ez a nehéz helyzet, fontos a "segítő kezek nyújtása", azaz Szerbia partnersége Magyarországgal és Ausztriával – rögzítette a szerb államfő. Később a három vezetőt, Orbán Viktort, Karl Nehammert és Aleksandar Vučićot Novák Katalin köztársasági elnök is fogadta a Sándor-palotában.
Kijelentette: "én vagyok talán az egyetlen nyíltan bevándorlásellenes politikus az egész Európai Unióban, tehát én nem ravaszkodok, meg utalok, meg kerülgetem a forró kását, hanem nagyon világos direkt álláspontom van, és magamat ezért egy migrációs bevándorlásellenes politikusnak is definiálom, és azt szeretném, hogyha Magyarország nem válna bevándorlóországgá, és nem szeretném, hogyha a migráció megerősödne Magyarországon". Ennek az álláspontnak nem biológiai alapjai vannak, "ez nem faji kérdés a mi számunkra, ez kulturális kérdés, egész egyszerűen civilizációnkat úgy akarjuk fenntartani, ahogy az most van" - fogalmazott. Megjegyezte: "az, hogy néha félreérthetően fogalmazom, az előfordul". Kérdésre Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az EU alapszerződése világosan kimondja, hogy az energiamixet minden ország a saját nemzeti hatáskörében állapítja meg, és ha "Brüsszelből beleszólnak", az függetlenül Brüsszel jó vagy rossz szándékától, "a magyar fülnek mindig negatív lesz". "De nincs mit tennünk", mert az európai egység is fontos, és sokszor előfordul, hogy Magyarország valamivel nem ért egyet, de az európai egységet olyan értéknek tekinti, hogy tudomásul veszi a számára kedvezőtlen döntéseket - mondta.
A magyar és az osztrák állampolgárok a már felsorolt átkelőhelyeken túl igénybe vehetik a határátlépéshez Kópháza, Kőszeg, Bucsu és Szentpéterfa közúti határátkelőhelyeket. Az olasz-osztrák határon mind Tirolban, mind Karintiában határellenőrzés van, melynek során az Olaszország felől érkezők csak 4 napnál nem régebbi, mikrobiológiai leletet tartalmazó angol, olasz vagy német nyelvű orvosi igazolással léphetnek be Ausztriába. Akiknek Ausztriában bejelentett állandó vagy ideiglenes lakcíme van, azok beléphetnek, de igazolás hiányában 14 napos karanténba kerülnek. Gépkocsival történő megállás nélkül átutazás lehetséges, de ezt szigorúan ellenőrzik (útlevelek lefényképezése) és csak elegendő üzemanyaggal engedélyezik. Bozsok - Rechnitz- IDEIGLENESEN LEZÁRVA! Bucsu - Schachendorf- Magyar és osztrák állampolgárok részére nyitva Fertőd-Pamhagen- Magyar és osztrák állampolgárok részére nyitva Fertőrákos-Mörbisch- IDEIGLENESEN LEZÁRVA! Hegyeshalom-Nickelsdorf autópálya- Nemzetközi forgalom számára nyitva 0:00-24:00 Jánossomorja-Andau- IDEIGLENESEN LEZÁRVA!
10 - Összesítő a mosonmagyaróvári Flesch Központ programjainak időpontváltozásairól:15. 45 – Így védekezik Bécs a koronavírus ellenAz osztrák főváros is komolyan veszi a kormány egész Ausztriára vonatkozó egészségügyi rendeletét és április elejéig korlátozza a rendezvényeket. Bécs speciális fővárosi forródrótot is létesített az arra rászorulóknak. 15. 15 – Friss infó az osztrák határról: "a nagyhatáron jelenleg a belépő oldalon, tehát Magyarország irányába 2 órás várakozás van. "15. 00 – Zárt kapuk EszterházánAz Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. örökséghelyszínei a látogatók, a vendégek és a munkatársai védelme érdekében, a koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs ajánlásának és a rendkívüli jogrend életbelépése és a vészhelyzet elrendelésének megfelelően március 15-én, vasárnap zárva tartanak. A koronavírus elleni védekezést szolgáló zárva tartás a fertődi Esterházy-kastély, a nagycenki Széchényi-örökség múzeumi- és rendezvény, illetve közösségi tereire vonatkozik.
Orbán Viktor nyilatkozata a szerb elnökkel és az osztrák kancellárral folytatott migrációs csúcsot követően 2022. október 3. Budapest Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hálásak vagyunk Szerbiának, hogy eljött az elnökük, és hálásak vagyunk az osztrákoknak, hogy itt van velünk a kancellárjuk. Ahogy az előre látható volt, ez egy hosszabb sorozat első nyitótalálkozója. Amiért összejöttünk, az a migráció. Három olyan ország vezetője áll most Önök előtt, akiket a lehető legsúlyosabban érint ez a kérdéskör. Mind a hárman szenvedünk az illegális migrációtól. Ez rengeteg energiát, élőerőt és óriási összegeket emészt föl, miközben egyáltalán nem vagyunk elégedettek azzal a helyzettel, ami kialakult. Meg kellett állapítanunk, hogy a szerbek határőrei, a magyarok határőrei és az osztrák határt védő rendőrök és katonák heroikus küzdelmet folytatnak az illegális migráció megfékezése és az embercsempészek ellen. Csak a legnagyobb elismeréssel tudunk szólni az egyenruhásaink teljesítményéről.
Annak ellenére, hogy Ausztria nem rendelkezik külső uniós határral, már csaknem 70 ezer menedékkérelmet fogadtak be Indiából, Pakisztánból, Bangladesből és Afganisztánból érkezett emberektől, emellett az ország védelmet nyújt 80 ezer Ukrajnából érkezett menekültnek - közölte a kancellár. Aleksandar Vucsics szerb államfő arról beszélt, Szerbiában egyre nagyobb problémát jelent az illegális migránsok növekvő létszáma, valamint Oroszországból és Ukrajnából is már mintegy 17 ezren érkeztek menekültként az országba. Emlékeztetett, az Európai Unió január 1-jétől életbe lépő új vízumpolitikája miatt nehezebb lesz Szerbiából a nyugati országokba utazni, ennek kezelésére Magyarország, Ausztria és Szerbia közös akciótervet dolgoz ki a három ország rendészeti erői számára.