Ilyen hiányzó funkció pl. a napjainkban igen elterjedt, automatikus összeillesztést kínáló panoráma funkció, amely néhány konkurens gépben megtalálható. Szintén hiányolhatjuk az időzített sorozatkészítést és time-lapse videó gépen belüli összeilleszesztését is, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez csak a fotósok egy igen kis hányadát érinti, így csak egy igen szűk rétegnek fog hátrányként jelentkezni. A szolgáltatások területén az automatikus expozíció sorozatot kell kiemelnünk, amelyet mindenképpen gatyába kellene ráznia a Canonnak, ez ugyanis sokak által használt lehetőség, de a lassúsága miatt (1, 5 kép/mp) néha a 3 kép alatt is lemaradhatunk a kellő pillanatról. A teszt során bebizonyosodott számunkra, hogy a Canonnak esze ágában sincs veszni hagyni a MILC kategóriában való jó szereplést és igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni a jelenlegi helyzetükből. Azt azonban nekik is látniuk kell, hogy a jól sikerült EOS M3 piacra kerülését követően nem dőlhetnek hátra karosszékükben, hiszen szükséges lesz még egy felső-közép kategóriás MILC modellel is megjelenni, amely beépített EVF-et is kínálna, s teljes elektronikus zárral és esetleg nagy képfrissítési sebességű videóval is kényeztethetné a felhasználókat.
Az effektív felbontás 24 Megapixel, így a fotók legfeljebb 6000×4000 képpontosak lehetnek (L méret). Emellett még négy felbontás állítható be, 12 Mpixel, 6 Mixel, 4 Mpixel és 0, 3 Mpixel méretben. A JPEG képformátum esetén tömörítésből kétféle választható, a két legkisebb felbontást leszámítva. A JPEG mellett 14 bites RAW formátumot is választhatunk, de a Canon DSLR-ekkel ellentétben csak teljes felbontásban, itt nem választható mRAW és sRAW, pedig a 24 Mpixeles szenzornál néha jól jöhetne egy 12 Mpixeles RAW is. Természetesen továbbra is van lehetőség a RAW mellé egyidejűleg JPEG képet is menteni, s most már bármilyen felbontásút és bármilyen tömörítésűt. Az új gépbe új képfeldolgozó processzor is került, ez pedig a DiGiC 6, amelyet a Canon még 2013-ban mutatott be, a PowerShot SX60 IS-ben. A processzor elviekben 60 kép/mp képfrissítést is lehetővé tenne FullHD videófelvételeknél, az EOS M3-nál ezen előnyét sajnos nem élvezhetjük ki. Az érzékenység alapértéke ISO100, amit most már harmad fényértékenként is emelhetünk egészen ISO12800-ig.
A nagyobbik teremben rengeteg, nagy méretű ablak van, így az állandó fényű lámpa leginkább derítésre kellett. Itt még több dekorációs rész van: két, külön gyermekek számára kialakított rész is van, egy nagyon ötletes cirkuszos témájú, illetve egy kis konyhás is. Ezen kívül található itt egy impozáns hinta, egy szép ágy, amelyet egy fésülködő asztal és egy műfa fog közre. Ebben a térben is több konnektor van, szám szerint 6, de egy állandó fényű lámpa a beáradó természetes fény mellett itt bőven elégnek bizonyult. A másfél órába épphogy belefértünk, rengeteg beállítási lehetőséget nyújt a stúdió. Ami még egy óriási pozitívum, hogy nem csak egész órára, hanem például másfél órára is tudjuk bérelni a stúdiót, egy rendkívül könnyen használható foglalási felületen keresztül, amit a honlapjukon lehet elé is fotós, emiatt pontosan tudja, hogy a technika néha igen is kibabrál az emberrel. Így készséggel tud adni memóriakártyát, akkumulátort (amennyiben az jó a kamerádhoz), fényerős objektívet, de akár a saját, Canon Eos R gépét is a bérlő rendelkezésére bocsájtja, szintén felár nélkül.
Eladó egy Canon EOS M3 cserélhető objektíves tükörnélküli fényképezőgéjesen hibátlan, kifogástalanul működik, remek (karcmentes) esztétikai állapotban van. A gép 13 hónapos, kb 3300 expo van és tartozékai (pánt, USB kábel, akku, töltő) mind megvannak. A gép angolul (és japánul) tud, magyar menüt nem lehet beállítani. Főbb tulajdonságok:- EF-M bajonett- 24 MPx felbontás- ISO 100-12800 (25600 kiterjesztett)- felfelé irányítható beépített vaku- Canon vakupapucs (az EVF is ide csatlakoztatható)- 3"-es érintőkijelző- M/Av/Tv/P üzemmódok, két tárcsa, exp. kompenzáció tárcsa, WiFi, NFC- mikrofon csatlakozó és HDMI kimenetAdok hozzá egy külső picike USB-s akkutöltőt. (ebay-ről rendeltem)Itthon nem volt kit obi nélküli szettben ezért külföldön vásároltam EVF-es kitben. (Opcionálisan eladó egy hozzá való 2. 36 millió pontos EVF (Canon EVF-DC1, dioptria kompenzációval), kitűnő állapotban, további 47000 Forintért. Ez a feltüntetett árban nincs benne. )Postázni nem szeretném, előzetes egyeztetést követően megnézhető, kipróbálható (EF-M 22mm f/2 obit és eredeti Canon EF-M/EF átalakítót tudok vinni, ezzel bármilyen EF/EF-S obi használható).