Fejezetében meghatározott hivatalos személy elleni bűncselekmény, – XXXII. Fejezetében meghatározott köznyugalom elleni bűncselekmény, – XXXIII. Fejezetében meghatározott közbizalom elleni bűncselekmény, embercsempészés, járványügyi szabályszegés, rablás, kifosztás, zsarolás, lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, orgazdaság vagy – olyan bűntett miatt, amelyet bűnszervezet keretében követett el. Az időtartamra vonatkozóan az alábbi rendelkezések érvényesek: – öt évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig, – öt évnél nem hosszabb végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig, – végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig, – közérdekű munka vagy pénzbüntetés kiszabása esetén a mentesítés beálltától számított öt évig, Nem foglalkoztatható az a személy sem, aki – a 10/A. § (1) b) pontban meghatározott bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll, – aki a szakmai gyakorlata meglétének vizsgálata során figyelembe veendő foglalkozás tekintetében foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, valamint – akinek szülői felügyeleti jogát a bíróság jogerős ítéletével megszüntette, valamint akinek szülői felügyeleti joga – a gyermek örökbefogadásához való hozzájárulás kivételével – a gyermek nevelésbe vétele miatt szünetel.
Természetbeni gyermekvédelmi ellátások - RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY Adatforrás: KézenFogva Alapítvány és partnerei, Utolsó frissítés: 2022. máj. 19., 21:33 Jogszabályok: 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, 19-20/B. § 149/1997. (IX. 10) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról, 65-67. § 2021. évi XC. törvény Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről, 68. § (1) bekezdés a)-c) pont A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény a hátrányos szociális helyzetű GYERMEKET megillető ellátás, mely magában foglalja • az ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkezést, • a szünidei gyermekétkezést, • pénzbeli támogatást, alap- vagy emelt összegűt, valamint • a jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeket. A jogosultságot EGY (1) ÉVRE a gyámhatóság – kérelemre - állapítja meg, a feltételek fennállása esetén. Ismételt megállapításra új kérelem alapján van lehetőség. A gyermek akkor jogosult rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre a, ha a gyermeket gondozó család a törvény szerinti mértéket meghaladó vagyonnal nem rendelkezik, és a családban az egy főre jutó havi jövedelem ‒ nem nagyobb 38.
Az információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a jogszabályt! További információért és a részletekért forduljon a hivatalos szervekhez!
Jogosultsági feltételek: a gyám köteles a gyermek tartására, és részesül a törvény 19. § (1a) bekezdés b) pontjában foglalt valamelyik ellátásban. Igénybenyújtás A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot a jegyző mint gyámhatóság állapítja meg. A megállapítás iránti kérelmet – e célra rendszeresített formanyomtatványon - a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a nagykorú kérelmező nyújthatja be. A benyújtás helye: a lakcím szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatala vagy a kormányablak. A kérelemhez a jogosultság igazolására alkalmas iratokat mellékelni kell. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet megállapítása iránt a kérelem előterjeszthető a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre vonatkozó kérelemmel együtt, de lehetőség van a későbbi benyújtásra is. A kedvezmény lejártát megelőző 3 hónapon belül már lehetőség van az új kérelem benyújtására a következő egyéves időszakra. Jogorvoslat Fellebbezési lehetőség nincs. A véglegessé vált döntés ellen közigazgatási per indítható a határozat közlésétől számított harminc napon belül.
Halmozottan hátrányos helyzetű gyermek: az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében a fenti három körülmény közül (alacsony iskolai végzettség; alacsony foglalkoztatottság; elégtelen lakókörnyezet, lakáskörülmény) legalább kettő fennáll. Alapfokú iskolai végzettség: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a nyolcadik évfolyam sikeres elvégzéséről kiállított bizonyítvány - iskolatípustól függetlenül - alapfokú iskolai végzettséget tanúsít. (Például egy 9. évfolyam elvégzése vagy egy középfokú oktatási intézmény pár osztályának elvégzése a középfokú végzettség megszerzése nélkül az alapfokú végzettséget nem befolyásolja, hiszen ezek végzettségi szintet nem emelnek. ) A hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását követően is kérelmezhető. Ebben az esetben a jogosultság feltételeinek fennállását a kérelem benyújtásának időpontjára vonatkozólag kell vizsgálni, valamint a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet a kérelem benyújtásának napjától a fennálló rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény időtartamára állapítható meg.
Az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVII. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt. ) keretein belül a gyermeki jogok védelme érdekében alkalmazott foglalkoztatási tilalmat újraszabályozta. A foglalkoztatási tilalomról szóló rész a 10/A. §-ban került rögzítésre, a korábban irányadó 15. § (8) bekezdés 2019. január 1-től hatályát vesztette. A Gyvt. 10/A.
Családi tudakozó Ugrás a menüre Szociális szolgáltatások rendszere A szociális szolgáltatások rendszerét a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény foglalja egységes keretbe. E jogszabály tartalmazza a szociális ellátó rendszer struktúrájára, működési szabályaira vonatkozó főbb szabályokat. A törvény a szolgáltatásokat két alapvető kategóriába sorolja: szociális alapszolgáltatások, szakosított ellátások. Tovább a teljes cikkre Gyermekjóléti alapellátások rendszere A gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások rendszerét a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szabályozza. A joganyag tartalmazza az ellátásokra vonatkozóan alapvető szabályokat, ellátási formákat, valamint a működtetésre vonatkozó kötelezettségeket.
a Gyvt. 20/A. §-ban meghatározott pénzbeli támogatásra, mely a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló149/1997. (IX. 10. ) Korm. rendelet 68. §-a szerint kerül kifizetésre. az e törvényben és más jogszabályban meghatározott egyéb kedvezményeknek az igénybevételére (pl. ingyen tankönyv). Hatáskör gyakorlója: Balatonszárszói Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Illetékesség: Balatonszárszó nagyközség közigazgatási területe Ügyintézés: Balatonszárszói Közös Önkormányzati Hivatal 8624 Balatonszárszó, Hősök tere 1. Ügyintéző: Gipp Istvánné Ügyfélfogadási idő: hétfő: 8. 00-11. 30 h-ig szerda: 8. 30 h-ig, 12. 00-15. 30 h-ig csütörtök: 8. 30 h-ig péntek: 8. 30 h-ig Ügyfélfogadás helye: Balatonszárszói Közös Önkormányzati Hivatal 3. sz. iroda Telefonos elérhetőség: 84/362-501/ 122 mellék E-mail elérhetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. A kérelem elbírálásának határideje: sommás eljárásban 8 nap, teljes eljárásban 60 nap Eljárási illeték: az eljárás illetékmentes A fellebbezésre nyitva álló határidő: döntés kézhezvételétől számított 15 nap Egyéb információk: 1.