Erzsébet közel 10 évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni a hímzett falvédőket, és a mai napig gyermeki örömmel, lelkesedéssel keresi, kutatja ezeket az egykori faldíszeket. Lilla közreműködésével sok mindent sikerült megtudnom a falvédők történetéről, díszítéséről, készítési technikáiról. Ezúton is köszönöm szépen a segítségüket. A 40-50 év feletti korosztálynak bizonyára van valamilyen emléke a falvédőkről. Talán a nagyszülők konyhájában vagy szobájában, esetleg valamilyen néprajzi kiállításon láttunk már ilyen faldíszeket, de az eredetükről nagyon keveset tudunk. Pedig a feliratos falvédő nagy történelmi múltra tekint vissza, ráadásul nem is a magyar, hanem a német kultúrában gyökerezik. Onnan a 19. század végén érkezett hazánkba. Először a tehetősebbek körében vált népszerűvé. Ahogy mondták: úri szokás volt falvédőt kirakni, a nyugati divatot követni. Az első falvédők éppen ezért nem is hazai termékek voltak, ahogyan a hímzett szövegek is németül szerepeltek rajtuk. Természetesen, ahogyan más szokások is, úgy a falvédő használata is fokozatosan terjedt el előbb a polgárság, később a parasztság rétegeiben is.
Ennek eredményeképpen jött létre ez a ma nyíló kiállítás. Miért érdekesek ezek a tárgyak, amelyek hosszú évtizedekig elkerülték a néprajzkutatók figyelmét is? Mit mondhatnak a ma emberének azok az intelmek és tanácsok, képi ábrázolások, amelyek a falvédőkön megfogalmazódtak? Meg kell-e őrizni ezeket a valljuk be, kevés esztétikai értéket hordozó tárgyakat? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kaphassunk, érdemes kicsit a falvédők történetét szemügyre venni. A falvédő eredetileg falra függesztett lepel vagy deszkalap, mely a fal védelmére, illetve az ágynemű megóvására szolgált. A fehér vászonra kék és piros fonállal kivarrt feliratos falvédők divatja a XIX. század második felétől hódított. (Zárójelben jegyzem meg, hogy erre az időszakra a hagyományos paraszti lakáskultúrában egy nagyon fontos életmódváltás következik be: a füstös, nyitott tűzhelyek helyett kialakult a kéményes, zárt égésű főző és sütőtér, amely lehetővé tette az igényesebb konyha kialakítását, a jobb, szebb bútorok használatát).
Az általában keresztszemes technikával készített mintakendőket végső simításként bebélelték. A korábbi jellegzetes motívumok – fekvő szarvas, páva, húsvéti bárány – megmaradtak ugyan, de új elemekkel gazdagodtak; ezek között említhetjük többek között a bőségszarut, a különféle koszorúkat és virágokat. A 19. század második felében vált igazán szervezetté az iskolai hímzésoktatás, ezt bizonyítják a viszonylag nagy számban fennmaradt iskolai mintakendők is. Egy tipikus darab a következőképp festett: felülre az ABC díszes betűit hímezték több sorban, ezek után 0-tól 9-ig arab számok, néha római számok következtek (a hímzés során így a diákok a betűk és a számok ismeretét is elsajátíthatták). Középen különféle mintákat helyeztek el, alul a készítő neve (sokszor monogrammal) és a készítés ideje szerepelt. A mintakendőkhöz sorolandók a horgolási mintacsíkok is, amelyekből mi is bemutatunk néhányat, olyanokat is, amelyek papír alapra készültek. Kiállításunkban nemcsak a legszebb és legkiforrottabb darabok kaptak helyet, hanem azok is, amelyek a tanulási folyamat kezdetén járó diákok próbálkozásait rögzítik.
Házépítés és lakásfelújítás Konyhai falvédők Konyhai falvédő Színes fák Leírás Színes fák konyhai üveg panel egy olyan dekoráció, mely gyorsan és átfogóan megújíthatja a konyhájának berendezését és légkörét. Elég a falra felragasztani. Színes fák konyhai panel képes a figyelmet magára koncentrálni és a belteret dominálni. Ideális dekoráció lesz, mely jelleget ad a konyhájának. Kapcsolódó kategóriák Kapcsolódó termékek Cookie-kat használunk A weboldalon megjelenített tartalmakat az Ön webhelyhasználatához igazítjuk így képesek vagyunk a legjobb termékeket megmutatni Önnek egy igazán gyönyörű otthonhoz. Az `Elfogadom` gombra kattintva hozzájárul a cookie-k böngészőjében való tárolásához, ennek köszönhetően maximálisan kihasználhatja a FAVI-ban rejlő lehetőségeket. A részleteket a Cookie Szabályzat oldalon találja. Beállítások
Megjelent a falvédőkön a paraszti életmód, a háztartási és kerti munkák, a polgári lakások belsője, a frontra induló katonák, vagy éppen a szerelmes párok képe. Kis játékakra hivunk: ha környezetedben találsz még ilyen falvédőt, küldd el nekünk a rajta található feliratot! Cimünk: A legjobbakat itt is közöljük majd.