Természetesen a vízmemóriának az információhordozó képessége nagymértékben függ a szervezet hidratáltsági (víz - folyadék ellátottsági) állapotától. Szervezetünk 70%-a víz, az újszülöttek testének víz -tartalma pedig 80%-84% (víz -forgalom- és víz -felvétel, víz -terek a szervezetben)! A víz -molekula dipólusos tulajdonsággal bír, ami azt jelenti, hogy az egyik oldal pozitív, a másik oldal negatív (mint ahogyan az emberi szervezet egésze is polaritással, illetve az emberi természet is dualitással rendelkezik). Poláros jellegük következtében számottevő kölcsönhatás (van der Waals féle erő) lép fel a víz -molekulák között, mely végül is hidrogénhidak kialakulásához (molekulaasszociációhoz) vezetnek. A víz asszociációs mértéke 4 °C - on a legnagyobb, ez a jelenség eredményezi a víz számos rendkívüli tulajdonságát. Stabil vegyület a víz, 2000 °C felett bomlik alkotóelemeire. Ezek a víz -molekulák összekapcsolódva a térben óriási variációs lehetőséggel képesek elrendeződni, ez adja a sejtek biológiai (bioenergetikai) emlékezetét, azaz a folyamatos bioenergetikai információ fenntartást-áramlást-átadást.
Leginkább fúrott kutakban magas a víz nitrát tartalma, de a betegség (nitrátérzékenység) kialakulásában jelentős szerepe van a bél baktériumflórájának megváltozása is (gyakran kialakul gasztroenterális, candidabetegség, parazita fertőzések kapcsán). A magas víz -nitrátérték felnőtteknél is kialakíthat betegséget, tüneteket, melyek enyhe esetben elsősorban a vérellátás és a belső légzés zavarait mutatják. Állandósult tünetként jellemző a cianozis (nyálkahártyák, köröm kékes elszíneződése), a fejfájás, a mellkasban nyomás érzet, gyakorta fellépő szívdobogás, szédülés, légszomj fokozott munkavégzés esetén, anaemia, vér methemoglobin szintjének emelkedése. Az Uniós szabályoknak megfelelően a víz megengedett nitrogéntartalma max. 50mg/L lehet, Magyarország kb. 48%-a nitrátérzékeny terület. Fontos a víz és a talaj folyamatos nitrogéntartalmának mérése, nagy területen való trágyázás előtt pedig mindenképpen a talaj vizsgálata (N-min módszer). Gyógyvíz / Vízmérgezések: A víz útján létrejövő mérgezések fontos epidemiológiai jellemzője, hogy egyszerre többen betegszenek meg azonos tünetekkel.
A gyógyvizek csak orvosi javaslatra fogyaszthatók. A gyógyvizekkel történő kezelés előtt pontos diagnózisra és orvosi javaslatra van szükség, mert csak az orvos tudja eldönteni, hogy várható-e kedvező hatás a kérdéses megbetegedés kezelése esetén, és az orvos ismeri a gyógyvíz alkalmazásának esetleges ellenjavallatait is. Rendszeres fogyasztásuk nem javasolt, csak meghatározott céllal, általában kúraszerűen fogyaszthatók. A kúra időtartama – a gyógyvíztől és az alkalmazás indikációjától függően – 2-3, esetleg 5 hét. Hashajtás céljából alkalmazott keserűvizek hatása viszont rövid időn belül mutatkozik. Hazai gyógyvizek Borsodi víz Kalciumot és magnéziumot is tartalmazó alkáli-hidrogén-karbonátos és szulfátos gyógyvíz. Összes ásványi anyag tartalom: 3380mg/l; Nátriumtartalma magas: 395mg/l Alkalmas: sóvesztés esetén a sóháztartás helyreállítására Ferenc József Keserűsós (magnézium-szulfát) és glaubersós (nátrium-szulfát) gyógyvíz. Összes ásványianyag-tartalom: 20882mg/l Hashajtásra, aranyér, végbél, alhasi szervek megbetegedéseinek és epehólyag-gyulladás utáni állapotok kezelésére javasolják.
6. Szolnoki Tiszaligeti Termálfürdő nátrium- hidrogénkarbonát- magas ásványi anyag tartalom Reuma, Nőgyógyászat Szauna, Masszázs (gyógy-talp, cellulitis-frissítő/ 5000 Szolnok, Tiszaliget Telefon: (56) 379-701, (56) 516-337 Szombathelyi 9700 Szombathely, Bartók Béla krt. efon: 94/314 336 Tófürdő Szakorvos, Szauna, 9700 Szombathely, Kenderesi u. 2. Telefon: (94) 505 689, 94/505-690 Tamási Termálfürdő, Strand klorid- hidrogénkarbonát- bróm-fluór-jód Mozgásszerv, Gerinc Szauna, Masszázs/ gyógy-talp-frissítő/, Akupunktúra 7090 Tamási, Hársfa u. 3. Telefon: 74/471-151 Tiszafüredi Termálfürdő Termálfürdő, Strand alkalikus- alkáli- hidrogénkarbonát Csontrendszer, Érrendszer, Idegrendszer, Mozgásszerv, Pajzsmirigy, Nőgyógyászat Gyógytorna /víz alatti/, Elektromos kezelések, Súlyfürdő, Pakolások, Kádfürdő, Masszázs/gyógy 5350 Tiszafüred, Poroszlói u. Tel:59/352-366 Visegrád - Lepence Termálfürdő Felújítás alatt áll! Mozgásszerv, Izület, Reuma, 2025 Visegrád, Lepence-völgy Tel:26/316-528 Zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Uszoda, Strand kénes- alkalikus- kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- bróm- jodid Nőgyógyászat, Izület, Mozgásszerv, Gerinc, Urológia, Szakorvos, Szauna, Kádfürdő, Súlyfürdő, Tangentor, Gyógytorna, Masszázs /gyógy-frissítő-talp, víz alatti/, 8749 Zalakaros, Termál u.
Sőt nehézfém-mérgezések esetében a gyógyvíz redukciós terméke a kénhidrogén azokat képes nagy hatásfokkal közömbösíteni. A Mira Baby viszonylag enyhe hashajtó (adagtól is függő) béltisztító hatással. Átmossa a bélcsatornát, leoldja a nyálkahártyáról a gyulladásos váladékot, eltávolítja a hurutokat okozó baktériumot, vírust, s ezek bomlástermékeit és a széklettel együtt kiüríti. Adagolás Kortól függően 0, 5-1, 5 dl Mira Baby gyógyvíz fogyasztása javasolt. A keserű íz szükség esetén bármely kedvenc folyadék (tea, szörp, gyümölcslé) hozzáadásával enyhíthető. A Mira Baby gyógyvízről elmondható, hogy huzamos ideig tartó felhasználáskor sem jön létre hozzászokás, vagy függőségi állapot. A Mira Baby gyógyvíz azonban nemcsak a gyermekeknél, hanem analóg módon idős és aggkorban is eredményesen alkalmazható, sőt itt az olyan gyakori időskori betegségek megelőzését és gyógyítását is segíti, mint a máj-, cukorbetegség, reuma,.. A belekben felszabaduló kénhidrogén ugyanis részben felszívódik, és előnyösen befolyásolja a kénanyagcserét.