A 1340 kilométer hosszú közös határral rendelkező Oroszország és Finnország kapcsolatai mélyponton rítóképünk illusztráció (Shutterstock)
A megállapodás alapján egy hónapjuk van a választásra. A Nyugat a nemzetközi jog megsértésének nevezte az annexiókat, Joe Biden amerikai elnök szerint Washington "soha nem ismer el ukrán területet másnak, mint Ukrajna részének". Folyik az úgynevezett népszavazás a megszállt ukrán területeken
A jelentésben elítélték azt is, hogy az Európai Unió Tanácsa képtelen érdemben előrelépni a demokratikus normákkal szembeni visszaélések elleni küzdelem terén, és hangsúlyozták: az uniós szerződés 7-es cikke - amelynek alapján úgynevezett jogállamisági eljárás indítható valamely tagállam ellen - nem követel egyhangúságot az európai értékek súlyos megsértésével fenyegető egyértelmű kockázat azonosításához. A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt, különösen a költségvetési feltételrendszert az európai értékek védelmére.
Kibertámadás következtében átmenetileg elérhetetlenné vált kedden a finn parlament honlapja. A helsinki törvényhozás rendszergazdái szerint úgynevezett DDoS, azaz elosztott szolgáltatásmegtagadással járó túlterheléses kibertámadás érte kora délután a szervereket, ami megbénította a weboldalt. A biztonsági szakemberek jelenleg a kárfelmérésen fáradoznak, de a finn parlament honlapját továbbra sem lehet elérni. A YLE finn közszolgálati műsorszolgáltató arról számolt be, hogy orosz hackerek állnak a háttérben. Ennek alátámasztására egy a Telegram-üzenetküldő szolgáltatáson közzétett bejegyzést idézett. Ebbenegy magát NoName057(16)-nak nevező csoport azt írta, hogy "baráti látogatást" terveztek tenni "a szomszédos Finnországban, amely oly buzgón szeretne csatlakozni a NATO-hoz". A YLE szerint ugyanez a csoport követett el kibertámadásokat korábban lengyel, litván és norvég állami intézmények ellen is. Májusban a finn parlament a NATO-csatlakozási kérelem benyújtásáról döntött feladva több évtized semlegességét az ukrajnai orosz invázió nyomán megváltozott európai biztonsági környezetben.